Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azt kérte az állam, hogy ne kelljen kártérítést fizetni a cafeteriapiacról elüldözött cégeknek, de hiába.
Elutasította a Világbank Beruházási Viták Rendezésével foglalkozó Nemzetközi Központja a magyar állam fellebbezését, az állam 73 millió euró, vagyis több, mint 25 milliárd forint kártérítést fizethet a Sodexónak – írta meg a Telex.
A francia utalványkibocsátó cég azért indított eljárást a magyar állam ellen, mert 2012-ben egy törvénymódosítással az étkezései utalványok közül csak az állami Erzsébet-utalvány után járt kedvezőbb adóteher. Azt az EU Bírósága is kimondta 2016-ban, hogy a törvény diszkriminatív, de az eltelt idő elég volt arra, hogy a piacot addig uraló három francia cég, a Sodexo, a Cheque Déjeuner és a Ticket Restaurant (későbbi nevén Edenred) kiszoruljon innen. Mindhárom cég eljárást indított az állam ellen, az Edenred 23 millió eurót és késedelmi kamatait, a Cheque Déjeuner 39 millió eurót, a Sodexo pedig 73 millió eurót kaphat.
Az állam fellebbezett, és a döntés megsemmisítését kérte. Az Edenred esetében ezt már tavaly elutasította a testület, most pedig a Sodexo-ügyben is ez a döntés született. Mindez annak fényében is érdekes, hogy időközben az EU Bírósága 2019-ben meghozott egy ítéletet, amelyben végső soron az uniós joggal ellentétesnek ítélte a választott bírósági verdikteket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.