Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kis- és közepes vállalkozások 61 százaléka tervez fejlesztést, ami az elmúlt negyedévekhez képest egész jó arány, de elmarad a 2022 tavasza előtti szintektől. Kiugró fejlesztési hajlandóság mutatkozik a szolgáltatószektorban – épp ott, ahol a legmagasabb az infláció.
A hazai vállalkozások közel kétharmada tervez valamilyen beruházást a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján.
Habár a 61 százalékos beruházási hajlandóság nem tekinthető kiugró eredménynek, hiszen 2022 második negyedévéig a 70 százalék körüli arány volt jellemző, az elmúlt két év ingadozó várakozásai után azonban pozitív, hogy nem mentünk le ismét 60 százalék alá.
„A fejlesztések célját tekintve továbbra is az informatikai beruházások állnak az élen, amivel a cégek 29 százaléka tervez. Ezt követi a gépek és a gépjárművek beszerzése, előbbivel a cégek 21, utóbbi 19 százaléka kalkulál” – számolt be Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője a felmérés eredményeiről.
A fejlesztési szándék jelentős eltéréseket mutat a gazdasági szektorokat tekintve. A szolgáltató cégeknél figyelhető meg kiugró fejlesztési szándék (66 százalék), míg a többi szektor közel hasonló szinten mozog: az ipari cégeknek 58, az agrárcégeknek 55, a kereskedelmi cégeknek pedig 54 százaléka tervez valamilyen fejlesztést.
Az eltéréseket – legalábbis részben – magyarázhatják az egyes szektorok teljesítménye közti különbségek. A gazdaság összességében véve meglehetősen gyengén teljesít (a kormány már csak 2 százalék körüli GDP-növekedést vár idénre) – ezen belül a szolgáltatószektor helyzete még meglehetősen jó. Az ipar szenved, az agrárium az aszállyal küzd, a kereskedelemben pedig csak nem akar érdemben felpattanni a kereslet.
Vélhetően az sem mellékes tényező, hogy a szolgáltatószektorban mért infláció kiemelkedően magas – a jelentős áremelések fedezetet jelenthetnek az esetleges fejlesztésekhez.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.