Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Már 2023-ban is rekordot döntöttek a Horvátországban nyaraló magyarok, 2024-ben aztán ezt a rekordot is sikerült túlszárnyalni.
3,88 millió vendégéjszakát töltöttek el a magyarok Horvátországban 2024-ben – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség. Ez 8 százalékos növekedés egy év alatt, pedig már a 2023-as 3,5 millió vendégéjszaka is rekordot jelentett.
Tavaly 790 ezer magyar utazott Horvátországba, ami szintén 8 százalékos növekedés. A két számot leosztva kijön, hogy egy magyar turista átlagosan közel 5 éjszakát töltött el ott.
A számokból az is kiderül, hogy nemcsak nyáron utazik Horvátországba sok magyar, hanem a másik három évszakban is, vagyis nem csupán a tengerparti nyaralás miatt népszerű célpontról van szó.
A legtöbb magyar Kvarner régióba utazott – 1,13 millió vendégéjszakát töltöttek el ott –, majd Isztria és Zadar, illetve Split megye következik a listán.
A Központi Statisztikai Hivatal még 2023-as adatai szerint egyébként Horvátország a magyar turisták hetedik legnépszerűbb utazási célpontja volt Ausztria, Németország, Szlovákia, Görögország, Olaszország és Spanyolország után.
Azt részletesen bemutattuk, mi mindenre kell figyelniük azoknak a magyaroknak, akik Horvátországban nyaralnának, hogy ne érjék őket kellemetlen meglepetések. A horvátok egyébként 2024 nyarán szembesültek azzal, hogy az országuk annyira népszerű turisztikai célpont lett, hogy még a szakértőket is megdöbbentette, mennyire ellehetetlenült az autós közlekedés.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.