Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A hátán sérült munkást daruval kellett lehozni.
Balesetet szenvedett egy munkás a Gellért Szálló felújítása közben – írja a Népszava, amely a helyszínen készült fotókat is közölt.
A lap úgy tudja, a munkás állapota nem súlyos, de mivel a hátán sérült meg, a mentőegységek nem kockáztattak, és daruval hozták le az egyik felső emeletről.
A Gellért Szállót a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group 2022 decemberében vásárolta meg, az épület felújítása pedig tavaly októberben kezdődött. A szálló célcsoportja a gazdag ázsiaiak lesznek, legalábbis Orbán Ráhel erről beszélt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének novemberi közgyűlésén. A BDPST partnere üzemeltetőként a hongkongi alapítású Mandarin Oriental szállodalánc lesz, amely többek között Londonban és Comóban is működtet már luxushotelt. A szálloda 134 szobával és 34 lakosztállyal várja majd a tehetős vendégeket, a tervek szerint 2027-től.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG.
Más törvényre is hasonló sors várhat.