Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Ez persze nem jelenti, hogy a banki díjak nem fognak emelkedni, a pénzintézet mindössze azt vállalta, hogy nem az inflációnak megfelelő mértékben fogja emelni ezeket.
Az Erste Bank vállalja, hogy 2026. június 30-ig biztosan nem emeli az infláció mértékével a lakossági bankszámlák és bankszámlákhoz kapcsoló betéti kártyák díjait, ahogyan ezt az idén sem tette meg – közölte a pénzintézet szerdán.
Erről az Erste a Nemzetgazdasági Minisztérium díjemelés önkéntes korlátozására irányuló kérését támogatva döntött. Ezt a döntést megelőzte, hogy kedden az OTP, az MBH, a CIB és a K&H is hasonló bejelentéseket tett.
Az Erste már korábban döntött arról, hogy idén nem érvényesíti a lakossági számlák esetében az inflációkövető díjemelés lehetőségét, ezt március 3-án jelentette be a pénzügyi eredményekről szóló sajtótájékoztatóján. Most pedig önkéntes vállalást tesz az inflációkövető és a működési költséggel összefüggő díjemelés elhagyására a jövő év második feléig. A díjak nem módosulnak, emiatt díjvisszatérítést sem szükséges elvégezni – tette hozzá a bank. A pénzintézet már tavaly sem érvényesítette az inflációs emelést az elsődlegesen digitális ügyfeleknek szóló George számlák és kártyák, illetve a gyerek- és a diákszámlák, valamint ezekhez tartozó kártyák főbb díjai esetén.
A Raiffeisen Bank 2025. május 1-jével csökkenti lakossági ügyfelei napi bankolással kapcsolatos kiadásait, így 2026. június 30-ig kedvezményeket biztosít a lakossági bankszámla- és kártyadíjakból. A teljes kedvezménycsomag összességében megegyezik a bank által 2025-ben jogszerűen végrehajtott inflációs díjemelés mértékével. Az ügyfeleket érintő kedvezményeket a bank – az NGM iránymutatásának megfelelően – különböző mértékű és esedékességű díjkedvezmények formájában biztosítja. A Emellett 2026. június 30-ig meghosszabbítja és változatlan formában fenntartja a rugalmas Aktív bankszámla esetén az első éves bankkártya díjmentességét, valamint a jelenleg érvényben lévő havi számlavezetési díj akciót. A Raiffeisen Bank 2026. június 30-ig infláció és belső működési költségen alapuló, egyoldalú díjmódosítást nem hajt végre a lakossági bankszámlákhoz és betéti kártyákhoz kapcsolódó díjakban.
Az UniCredit Bank is bejelentette, hogy csatlakozik a bankok önkéntes vállalásához, és a Nemzetgazdasági Minisztérium kérésének megfelelően mérsékli lakossági bankszámlái és bankkártyái díjait. Az bank vállalja, hogy ellensúlyozza a jogszerűen alkalmazott és 2025. március 1-jén bevezetett lakossági bankszámlákra, bankkártyákra és elektronikus banki szolgáltatásokra vonatkozó inflációs díjemelést. Emellett 2026. június 30-áig az inflációs és egyéb, belső működésiköltség-növekedéséből adódó többletköltségeit nem érvényesíti ügyfelei részére.
Kedden a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy a banki díjak csökkentéséről állapodott meg Varga Mihály jegybankelnök a Magyar Bankszövetséggel. Majd a bankok közölték, reagálva a kormányzati kérésre, hogy csökkentik a lakossági bankköltségeket.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter már korábban közölte, hogy ha nem sikerül megállapodni a bankokkal a bankszámlaköltségek csökkentéséről, akkor a kormány akár ársapkát is bevezethet a szolgáltatási díjakra.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.