A Lapcomtól érkezik a Ringier Axel Springer új ügyvezetője
A Ringier Axel Springer vezetői nyugdíjba vonulnak, most bejelentették, ki veszi át a cég irányítását.
A Ringier Axel Springer vezetői nyugdíjba vonulnak, most bejelentették, ki veszi át a cég irányítását.
Be nem tartott ígéreteit is számonkérte az adóhivatalon a könyvelők egyesülete.
Az Apple Pay magyarországi megjelenése a vártnál is nagyobbat szólt: két nap után már tízezrek használják, a jövőben pedig könnyen meghaladhatja a több százezret is az ügyfelek száma. Pedig a mobilfizetés nem újdonság itthon sem, több milliárd forint értékben fizettünk már eddig is vele.
Megjósolhatatlan, meddig kúszik a legismertebb kriptovaluta árfolyama a jövőben, de racionális gondolatmenetekkel levezethető, miért növekszik majd az árfolyam a következő évek során.
Szerinte vannak még tartalékok a munkaerőpiacon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 75 emberrel szemben javasolt vádemelést, az ügyészség lépett.
Sokat javult a tudatosság Magyarországon, de van még hova fejlődni.
A kis borsodi faluban állítólag egy házat bérbe adó cég közölte a vele vitában álló családdal, hogy felmondta a szerződést és jön a rendőrség meg a gyámhivatal. A lakhatási aktivisták szerint ezzel több gond is van, és követelik a hatóságokat és a céget, hogy tartsák be a törvényeket.
A Leisztinger Tamás vállalkozó érdekkörébe került lap tulajdonosa a Proton nevű energetikai cég.
Egy osztrák konzorcium a nyertes.
A fővárosban a szociális intézmények maguk kell, hogy ellenőrizzék a csótánymentesítés hatékonyságát, eddig ezt a közegészségügyi szakhatóság tette meg. További kockázatok merülnek fel így kártevőfronton.
Nagy Zoltán egy interjúban oligarchákról, Mészáros-ménkűről és felcsúti lobbiról is beszélt.
Tíz amerikai nagyváros közül nyolcban kevesebben élnek, mint tavaly, mert többen költöznek el, mint ahányan érkeznek. New York, San Francisco, Los Angeles vagy Miami népessége folyamatosan csökken. Ugyanez a helyzet Kaliforniában. Santa Clara megyében, amelyhez a híres Szilícium-völgy is tartozik a lakosság száma egy év alatt 24 645 fővel csökkent a legfrissebb felmérések szerint. Miért?
Beszünteti a termelést a Pasha Kft. dombóvári üzeme. A cég francia anyavállalata a globális folyamatokkal indokolta a termelés visszafogását, a magyarországi gyártóegység bezárását, ami 200 dolgozó elbocsátásával jár.
Kalocsán épülhet az atomerőmű-beruházás külföldi munkásainak szállása, ahol alkoholtilalom elrendelését is fontolgatják. Az "atomváros" csúcsidőben több ezer embert tud majd fogadni.
Bekapcsolták a Revolut forintos feltöltés funkcióját.
Az István-malom tulajdonosai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy "a város legszebb, ikonikus épülete ismét eredeti állapotában pompázzon" – közölte képviselőjük a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A kistelepülések vannak veszélyben, ahol 2 ezren sem laknak.