Ezer vicc a javából: blöffök a popzenében

Utolsó frissítés:

A pop ugyebár maga a blöff. És persze, vannak, akik a blöffből is blöfföt csinálnak. Vagy azért mert nincs jobb dolguk vagy azért, mert nem tudnak jobb dolgot művelni. Nemrég jelent meg a Kistehén Tánczenekar Szerelmes vagyok minden nőbe című lemeze, amely olyan ügyes blöff, hogy néha már nem is tűnik annak. Az alábbiakban a pop néhány komolytalan, de szerethető, vagy komoly, de ellenszenves figuráját ültettük a kispadra.

Mielőtt azonban ítélkezünk, tisztáznunk kell, hogy mi is az a novelty. A novelty kategóriájába tartozik szinte minden, ami egyszerre humoros és bizarr. Legtöbbször egy műfaj vagy egy közismert dal paródiája szolgáltatja a vicc tárgyát, de az olyan paradox produkciók is ide sorolhatók, mint például Billy Idol Happy Holiday című karácsonyi lemeze. A novelty-slágerek előadói gyakran színészek, komikusok, sportolók. Kulcsfigurája Dj Dr. Demento, a veterán novelty-slágergyáros. Az ő nevéből eredően a dalok életérzését dementia névvel illetik. A novelty szezonális termék, csúcsideje a karácsony előtti időszakra tehető, amikor a világpiacot amúgy is gagyi tömegtermékek uralják. Gyakran ezek a dalok a karácsonyi toplisták első helyén landolnak – ilyen volt például a The Scaffold Lily The Pink című 1968-as szerzeménye. A sor a végtelenségig folytatható.

© Wikipedia.org
10. Majomház
The Monkees

Kik ők?
Az NBC-n induló, a 60-as évek beatzene kultúráját bemutató tv-show szereplői. Produceri sugallatra a Beatles-láz hatásaként jött az ötlet, hogy a félig színész, félig zenész társaság egy amerikai hasonmás-zenekart alapítson. Davy Jones, Mike Nesmith, Peter Tork, és Mickey Dolenz világszerte ismertek lettek.

Mit csináltak?
Last Train To Clarkswille című kislemezük, és az ezt követő I’m A Believer kapásból listavezető lett, bár ekkor még csak éneklésre kaptak felhatalmazást. Nesmith nyomására a csapat színész szekciója megtanult zenélni. Harmadik nagylemezüket, a Headquarterst mondhatják igazán magukénak. Head címmel filmet forgattak róluk, de a film sikere meg sem közelítette a csapat tényleges népszerűségét. Ekkortájt kivált a csapatból Peter Tork, a többiek viszont tovább próbálkoztak a megszokott sikerek nélkülözése ellenére.

A legnagyobb blöff:
A The Monkees Show egyik emlékezetes vendége Frank Zappa volt. A híressé vált Zappa-Nesmith interjú során szerepüket felcserélve vitatkoztak egymás zenéjéről. Zappa a jelenet végén szétver egy kocsit, pontosabban két ostorcsapással leválasztja a motorháztetőt, egy hatalmas kalapáccsal szétzúzza a motort, az ablakokat betöri, majd felgyújtja az egészet.

9. A homok titkai
Village People

Kik ők?
A cowboy, az indián törzsfőnök, a rendőr, az építőmunkás, a katona, és a bőrszerkós motoros. A 70-es évek disco arculatának meghatározó együttese, valamint a melegkultúra legkedveltebb ikonja. Meglepően nagy hatást gyakoroltak a popkultúrára, paródiák sokasága szól róluk, a U2 Discothéque klipje is egy Village People-rájátszás, de utalnak rájuk a Wayne’s World 2 egyik jelenetében is.

Mit csináltak?
Elsősorban meleghimnuszokat. Megalkották minden idők legnagyobb meleg slágerét, sőt: az Y.M.C.A. című számukra készült a novelty-tánc talán legjellemzőbb koreográfiája. Szerepeltek a Can’t Stop The Music című filmben, ami 1980-ban megkapta az Arany Málna díjat. Három arany- és négy platinalemez tulajdonosai, olyan slágerekkel, mint az Y.M.C.A., Macho Man, In The Navy, Go West.

A legnagyobb blöff:
Tény, hogy a Village People rajongói jórészt melegek, de sosem tisztázódott, hogy az együttes tagjai melyik nemhez vonzódtak. Egyedül Felipe Rose, az indián szerelést magára öltő, profi bártáncos beszélt másságáról, a többiek viszont sohasem hagyták vallatni magukat szexuális hovatartozásukról. Elutasították azt a felkérést is, hogy szerepeljenek egy, a homoszexuálisok életéről szóló dokumentumfilmben. Döntésüket azzal indokolták, hogy ők nem gay-, hanem mainstream zenekar akarnak lenni.

8. A trónörökös
The King

Ki ő?
Elvis Presley reinkarnációja. A több ezer hasonmás közül azzal tűnt ki, hogy nemcsak a fazonja, de a hangja is megtévesztésig olyan, mint a Királyé. Polgári neve James Brown, ami szintén arra predesztinálta, hogy színpadra lépjen. A postásként dolgozó dublini fiatalember tehetségére egy karaoke bárban derült fény, amikor előadta a Suspicious Mindso-t.

Mit csinált?
A postai hivatalt ideiglenesen felfüggesztve ’98-ban kiadta a Gravelands című lemezét, majd rá két évre a Return To Splendor című albumát. Utóbbin olyan daloknak esett neki, mint a Red Hot Chili Peppers Under The Bridge című klasszikusa, a Queen Crazy Little Thing Called Love-ja vagy a The Beach Boys Good Vibrations-e.

A legnagyobb blöff:
Első lemeze, a Gravelands halott rocklegendáknak állított emléket. Az ötletet a Nirvana Come As You Are dalának feldolgozása adta. A lemezen tiszteleg többek között Bob Marley, Jimi Hendrix, John Lennon, Janis Joplin előtt.

Gorillaz, Mambo Kurt, Kistehén (Oldaltörés)


7. Csaó, Darwin!
Gorillaz

Kik ők?
2-D, Murdoc, Noodle és Russel. A négy önálló, virtuális életet élő emberszabású olyan sikeres lett, hogy az őket megálmodó Damon Albarnnak, és a Gorillaz-prokjekt felelőseinek már biztos, hogy nem lesznek kenyérgondjai.

Mit csináltak?
Első lemezük, a Gorillaz, a Clint Eastwood-slágernek köszönhetően több mint hatmillió példányban kelt el, lekörözve ezzel a Blur legnagyobb lemezeladásait. A 2005-ös Demon Days-szel folytatták a sikersorozatot, az Államokban dupla, Angliában pedig tripla platina lemez lett. Rock’n’roll sztárokhoz méltóan kiveszik részüket a jótékonykodásból is: csatlakoztak a Free Tibet mozgalomhoz, a D12-vel pedig közös számot írtak szeptember 11-ről.

A legnagyobb blöff:
A teljes illúzió végett a neten fikciós interjúkat olvashatunk a rajzfilmsztárokkal, valamint az MTV ’Cribs’ is bemutatta démoni lakosztályukat. A legnagyobb feladat viszont az volt, hogy megszervezzenek egy nagyszabású háromdimenziós Gorillaz live-ot.

© mambo-kurt.de
6. Rekviem egy álomért
Mambo Kurt

Ki ő?
Németország legviccesebb/legszánalmsabb exportcikke. A 40 éves Rainer Limpinse Kurt Kobain és a mambo montázsából alkotta meg művésznevét. Furcsa karakterének védjegye az egy márkáért vásárolt narancssárga napszemüvege és félreszabott fehér zakója, amit civilszolgálatosként szerzett a német vöröskeresztnél.

Mit csinált?
Yamaha D 85 típusú, muzeális darabnak számító orgonájával készít feldolgozásokat, de néhány saját szerzeménnyel is előállt már. Célja, hogy favorit hangszerét népszerűsítse és megszerettesse a fiatalsággal.

A legnagyobb blöff:
A legenda szerint a különc show-man egy régi kazettás magnóval készíti a feldolgozásait. Lemezeket nem tart otthon, a tévéjét is kidobta. A legújabb slágereket barátai másolják át neki kazettára. Ettől függetlenül nagy népszerűségnek örvend a Mambo TV, amelyben láthattuk, ahogy ásóval szétvert egy orgonát, illetve felaprított egy magnót.

5. Vándor vurstli
Kistehén Tánczenekar

Kik ők?
A reklámfilmes bizniszben utazó Kollár Klemencz László vezette világzenei produkció. A 2002-es Sziget szimbóluma, a Kistehén tette ismertté az egykori Andersen zenekar gitáros-énekesét.

Mit csináltak?
A Kistehén című lemez Zene a nyulaknak névvel jelent meg, a Csintalannál már a célszerűbb Kistehén Tánczenekarra váltottak. A Szájbergyerek össznépi mulatós slágere, és az abszurditás felső határértékét érintő, szürreálisnak tűnő, de végtelenül egyszerű dalok folytatása a 2006 novemberében megjelenő Szerelmes vagyok minden nőbe. Az ízig-vérig balkáni hangulatú anyag előállításába a Romano Drom is besegített.

A legnagyobb blöff:
A nihilista Kistehén a legegyszerűbb érzéseivel manipulálta az embereket. Az Ottawában megrendezett Nemzetközi Animációs Fesztiválon “A Fesztivál legviccesebb filmjének” járó díjat kapta, mert nem fért bele semmilyen kategóriába. A The Little Cow Thats Me ezek szerint nemcsak nálunk működik, bár a kanadaiak szerint a magyar változat sokkal viccesebb. Ja, és ezt honnan tudják?

Burzsoá Nyugdíjasok, Zlad Vadcik, „Weird Al” Yankovic, Archies (Oldaltörés)



4. Családi ezüst
Burzsoá Nyugdíjasok

© http://ludens.elte.hu/zene/burzsoa/
Kik ők?
Pécsi képzőművészek egyetemi alakulatából szerveződött punk zenekar, Dr. Csordás Aurél, Vitéz Benedek Kristóf, ifj. Sas Endre és Bodor József. Azaz a Kiskunsági Nemzeti Park alkotta nyugdíjas klub.

Mit csináltak?
A koncertek bizarr performance-ai jórészt kiváltották a magyar burzsoázia utálatát, ugyanakkor a zenekar megnyerte magának a proletariátust. A vattahajú, SZTK-szemüveges aggastyánok az Idősebbek is elkezdhetik kazettájukkal, és az Olcsó játék hülyegyerekeknek CD-jükkel ajándékozták meg a nyugdíjas szubkultúrát. A Kelj fel komám, ne aludjál és az Utolsó vacsora az Arabs szürkénél című Jancsó filmekben is gitárt ragadtak.

A legnagyobb blöff:
2004-ben tették le végleg a lantot, egyenesen egy úthenger alá. Erre a sorsra jutottak megmaradt lemezeik is, pontosabban csak a lemezek tokjai, mert bennük sajtos tallérok lapultak. Méltó befejezése volt ez egy szép pályának.

© molvania.com
3. A molván nép nagy gyermeke menni Amerika
Zlad Vladcik

Ki ő?
Ausztrál komikus, karakterét honfitársa, a színész Santo Cilauro alkotta meg. A Zlad-jelenséghez kapcsolódik Molvánia, a balkáni régió fiktív tagországa. Az ország popikonja Zladko „Zlad” Vladcik, aki a Wow! nevű fiúcsapatból vált ki és kezdett szólókarrierbe.

Mit csinált?
Nyelvtani hibákkal és szemantikai homállyal teli dalait angolul adja elő. Az Electronic-Supersonic című űrhippis videoklipjében ezüstös ruhában énekli szintis disco balladáját, míg az I Am The Anti-Pope klipjében a pápának öltözött Zladot felakasztják. A molvániai Rythm&Polka toplista abszolút győzteseként vált hazájában is ünnepelt sztárrá.

A legnagyobb blöff:
Az Electronic-Supersonic űrhippis szinti-pop, amivel a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválra is nevezett, de a török reptéren drogot találtak nála, így nem érkezett meg. Molvánia nem hagyta képviseletlenül magát, így a SPATZAL! nevű, két lányból, egy fiúból és egy transzvesztitából álló brigád képviselte hazáját a nemzetközi dalfesztiválon.

© weirdal.com
2. Ducitréning
„Weird Al” Yankovic

Ki ő?
A DJ Dr. Demento rádiós show-ján és Frank Zappán nevelkedett Alfred Matthew Yankovic lassan harminc éve gyártja zenés paródiáit és átdolgozásait, és a novelty koronázatlan királyaként emlegetik. Dementóhoz hasonlóan ő is rádiózással kezdte, a 80-as évektől folyamatosan megjelennek lemezei.

Mit csinált?
Megszámlálhatatlan paródiát készített klasszikus slágerekből: Another One Rides The Bus (Queen: Another One Bites The Dust) I Love Rocky Road (Joan Jett: I Love Rock 'N Roll), de énekelt már duettet is Kate Winslettel, sőt, saját szerzeményei is sikert aratnak, legfőképpen a Don’t Download This Song.

A legnagyobb blöff:
Klasszikus Yankovic darab Michael Jackson Bad átírata, a Fat. A klipben a kb. kétszáz kilós Yankovic ugyanabban a szerelésben, ugyanazokat a táncmozdulatokat mutatja be túlsúlyos táncosaival, ami inkább hasonlít egy aluljáróban tartott ducitornához, mint egy bonyolult koreográfiához.

1. Cukorkékség
The Archies

Kik ők?
A 60-70-es évek amerikai beat bandája. Tagok: Jeff Barry, Ron Dante, Ellie Greenwich, Toni Wine. A The Monkees kitalálója Don Kirscher alkotta meg a CBN-en futó The Archies Show-t, amihez nemsokára rajzfilmet is kreáltak. Archie, Reggie, Jughead, Betty, Veronica és a HotDog nevű kutyájuk korhű alázattal nyomták a lightos rock’n’rollt.

Mit csináltak?
A rózsaszín ködbe burkolt fiatalság olyan slágerekkel ajándékozta meg a rádiókat, mint a Who's Your Baby, Bang Shang-A-Lang, Jingle Jangle. A leghíresebb daluk a Sugar Sugar, ami a Billboard listán az év legjobb dala lett. A Shiny, Happy People, Stand, Get Up és a Pop Song ’89-et az R.E.M. is feldolgozta.

A legnagyobb blöff:
Ron Dantét a Sugar Sugar segítette a halhatatlansághoz. A mai napig ünnepelt sztár honlapján olvashatunk arról, hogy még George W. Bush is Archiest hallgat.