Tim Durham © Innocence Project

Simon nagyméretű, hatásos képsorozattal volt jelen a válogatásban, amelynek főszereplői olyan emberek voltak, akiket ártatlanul ítéltek el erőszakos cselekményekért és sok esetben 10-15 évet is eltöltöttek a börtönben, mielőtt az igazságtalanság kiderült volna, néhányukra pedig halálbüntetés várt az el nem követett bűnért. A fotósorozat az Innocence Project mozgalom segítségével készült, amelynek célja, hogy DNS bizonyítékok vizsgálatával bizonyítsa tévedésből bebörtönzöttek ártatlanságát. Az egyes képek a vádlottakkal készült interjúkon alapultak, a kompozíciónak lényeges eleme volt az ítélet alapját képező bizonyítékok valamelyike.

Tim Durham 3,5 évet töltött le összesen 3200 éves büntetéséből nemi erőszakért és rablásért. Az esemény időpontjára Durhamnek 11 ember által alátámasztott alibije volt, mely szerint egy koronglövő versenyen vett részt. Ennek ellenére elítélték egy szemtanú vallomása alapján, kártérítést még nem kapott a börtönben töltött évekért.

Irvin Fain © Innocence Project

Charles Irvin Fain 17,5 évet volt rács mögött és halálbüntetés várt rá gyilkosságért, nemi erőszakért és emberrablásért. Az áldozat egy fiatal lány volt, a bűntény Idaho államban történt még 1982-ben. Fain-t egy mikroszkópos haj- és szőrzetvizsgálat eredménye, valamint két cellatársa vallomása alapján ítélték el. A DNS vizsgálat kizárta, hogy a holttesten talált szőrzet Fain-é lehetne. A Charles Irvin Fain-t ábrázoló kép a gyilkosság helyszínén készült.

Calvin Washington 10 évig bizonygatta hiába, hogy nem követte el a gyilkosságot, amiért börtönbe került. Az áldozatot meg is erőszakolták és kirabolták. Ez utóbbit valószínűleg valóban Washington követte el, tekintve, hogy megtalálták nála az áldozat autóját és tanúk szerint több tárgyat is eladott, amelyek a rablásból származtak. Ez a bizonyíték elég volt a bíróságnak, hogy elfogadja Washington bűnösségét minden vádpontban. A valódi gyilkos és erőszaktevő valószínűleg Bennie Carrol lehetett, aki öngyilkos lett, miután bevallotta, hogy az áldozat idős szomszédját megerőszakolta. A vérnyomok és ondómaradványok DNS vizsgálta tisztázta Washingtont, aki szabadulása után anyagi jóvátételt is kapott. A kép egy olyan helyszínen készült, ahol egy információ forrás állítása szerint hallotta, amint Washington megvallotta bűnösségét.

Calvin Washington © Innocence Project

Taryn Simon célja a fotósorozat elkészítésével az volt, hogy bemutassa, milyen helytelen a fotográfiát bizonyításra használni, mennyire fontos lenne a módszer korlátait felismerni.

„Megkértek, hogy nézzek meg néhány fotót különböző férfiakról. Kiválasztottam Ron képét, mert a fejemben ez volt a legközelebb a férfihoz, aki megtámadott. De valójában az történt, hogy mivel készítettem egy vázlatot, ő hasonlított legjobban a vázlathoz. Mikor a felismertetéshez értünk, megkérdezték, be tudom-e azonosítani a tettest. Ront választottam persze, mivel a fejemben a fotóhoz hasonlított, amely a vázlatra emlékeztetett, amely pedig a támadóra hasonlított. Az összes kép összeállt eggyé, amely Ron lett és így Ron vált a támadómmá” – foglalta össze a folyamatot Jennifer Thompson, hogyan is azonosította a férfit, aki megerőszakolta.

Taryn Simon számára a fotósorozat elkészítése több felismerést is eredményezett: „A fotográfia képessége, hogy összemossa az igazságot és a fikciót, egyike a leglenyűgözőbb tulajdonságoknak. De amikor ezt rosszra használják az ügyész arzenáljának részeként, az komoly, néha halálos következményekkel jár. A fotók az igazságszolgáltatási rendszerben és máshol is ténnyé tudják változtatni a feltételezést. Ahogy megismertem a férfiakat és nőket, akiket lefényképeztem, megértettem, hogy a fotográfia kétértelműsége, amely egyik oldalról szép, más számára pusztító lehet.”