szerző:
László Éva Lilla
Tetszett a cikk?

Nehéz a művészek élete – sóhajt fel a festő, a szobrászművész. Évszázadok óta ugyanaz a probléma: kevés a műterem, a bérleti díj pedig borsos. A művésztelepeken minden feltétel adott a nyugodt alkotómunkához, ám kérdés, hogyan és mennyit kell fizetniük a művészeknek, hogy ott dolgozhassanak. Az ország legrégebbi, ma is működő, fővárosi művészkolóniájára lestünk be, és ellátogattunk a tótvázsonyi alkotótáborba is.

Korabeli feljegyzések szerint a Százados úti létesítmény volt a főváros első művésztelepe, itt alkottak a huszadik század kiemelkedő művészei, többek között Cser Károly és Kamotsay István és Medgyessy Ferenc Kossuth-díjas szobrász is. Nemcsak képzőművészek, hanem írók, színészek és a kor neves közéleti személyiségei is megfordultak e falak között: Blaha Lujza, Fedák Sári, Móricz Zsigmond, sőt, még Szentgyörgyi Albert is szívesen látott vendég volt a telepen.

A Százados úti Művésztelep az 1910-es években
© www.artcolony.hu

Húsz éve költöztem ide – meséli Katona Zsuzsa Munkácsy-díjas szobrászművész, aki férjével, Dienes Gábor Munkácsy-díjas, érdemes művésszel a Százados úti kolónián él és alkot, közel 130 négyzetméteres, műtermes lakásukban. Az ingatlan állami tulajdonban van, így a lakásokat csak bérlik az itt lakók – pályázat útján dől el, hogy ki költözhet be; a bérlőket annak idején a minisztérium jelölte ki – meséli Katona Zsuzsa.

„A művészek azért költöznek a telepre, mert így megoldódik a gondjuk, ugyanis nagyon nehéz önerőből fönntartani egy műtermet. Emellett ideális, hogy az alkotóműhely és a lakás egymás szomszédságában van, mert nem kell utazgatni – válaszol a szobrászművész arra a kérdésre, hogy miért választotta annak idején a művészkolóniát. Úgy zajlik itt az élet, mint egy csöndes kertvárosban. Mivel az épületek közel vannak egymáshoz, mindenki mindenkit ismer, s az összezártság mellett a közös érdeklődési kör is összekovácsolja a lakókat. Negyven-ötven művész él a telepen, olyan ez, mint egy nagy család. Ritka, hogy valaki elmegy csak azért, mert jobb helyet talál. A bérlet „holtomiglan-holtodiglan” szól - meséli Zsuzsa.

Évszázados lakok. Mai állapot
© www.artcolony.hu
Hiába az eszményi környezet - a telep hatalmas parkja ideális hely az alkotásra, elmélkedésre, pihenésre - a lakóknak mégis szembe kell nézniük az idő múlásával, a létesítmény fokozatos pusztulásával. Állami pénzből utoljára az 1960-as években újították fel az itt álló házakat, azóta az itt élők saját zsebből fedezik a fölmerülő költségeket, melyek az épületek egyre romló állapota miatt megsokszorozódtak.

A telep története

A Százados úti Művésztelep patinás múltra tekint vissza. Az 1900-as évek elején, a fővárosban gyorsan felvirágzó művészeti életnek hamar megmutatkoztak az árnyoldalai is: műtermek híján nehezen boldogul-tak a képzőművészek. Néhány neves szobrász – köztük Horváth Géza és Kallós Ede – kiharcolta, hogy a főváros peremén, a Százados úton – amely ma a nyolcadik kerülethez tartozik – 1909-1912 között felépült a napjainkban is működő művész-telep. Az itt meghúzódó földszintes házak mindegyikéhez műterem kapcsolódik, az épületegyütteshez tekintélyes méretű park tartozik.

A terv megvalósulásához persze az is kellett, hogy a telep koncepciója illeszkedjen a főváros akkori bérlakásépítő programjába. A művésztelepet ugyanis  ideiglenesen húzták föl, arra hivatkozva, hogy amint találnak egy megfelelőbb helyet, átköltöztetik a lakókat. Ez azonban a mai napig nem történt meg.

Műemlékvédelmi területről van szó, mégsem fordítanak rá kellő gondot. Évente egyszer-kétszer jön egy kertész, aki füvet nyír, eltakarítja a felesleges gallyakat, de más nem történik - derül ki a lakók beszámolójából. És hogy hogyan zajlik az élet a telepen?

Évente egyszer - majáliskor – a művészek szabadtéri kiállítást rendeznek, ilyenkor mindenki megmutathatja legújabb műveit, de csak szűk körben, hiszen a „rendezvény” nem a nagyközönségnek szól. Központi kiállítóterem nincs a telepen, így arra sincs lehetőség, hogy a művészek állandó kiállításokkal kapcsolódjanak be a főváros kulturális életébe. Olykor érkezik egy-egy telep-látogató  csoport, de a nagyközönség elől ez a kis sziget el van zárva.

„Amikor ide költöztem, a kapu állandóan tárva-nyitva volt, most már – saját költségen – zárat kellett szereltetnünk rá, mert ide is betörtek, és ellopták néhány kolléga munkáit - vázolja a jelenlegi helyzetet Katona Zsuzsa.

A romló közbiztonság és a felújításra szoruló telep mellett ráadásul más nehézséggel is meg kell birkózniuk a lakóknak: a VIII. kerületi önkormányzat döntése értelmében ugyanis előfordulhat, hogy a közeljövőben háromszorosára emelik a lakbért. Sovány vigasz, hogy az intézkedés nemcsak a művésztelepen élőket, hanem az egész VIII. kerületet érintené. „Érzékeny téma ez mindnyájunknak, hiszen a kortárs művészeknek jóformán nincs munkájuk, és az idősebb képzőművészek sincsenek sokkal jobb helyzetben” - indokolja borúlátását Dienes Gábor festőművész.

Alkotóműhelyek vidéken: ihlet és feltöltődés (Oldaltörés)

A nehéz körülmények ellenére a Százados úti Művésztelep lakói nem panaszkodhatnak, hiszen sok pályatársuknak, elsősorban a pályakezdő, fiatal képzőművészeknek nincs lehetőségük arra, hogy saját műtermet tartsanak fönn, ezért kénytelenek megragadni minden kínálkozó lehetőséget, hogy megfelelő környezetben dolgozhassanak. A gondtalan alkotómunkának biztosítanak teret  az egyes - időszakos - művésztelepek, amelyeket eleve azért tartanak fönn, hogy a fiatal képzőművészeket segítsék.

A Csongrádi Művésztelepet 1974-ben hozták létre az akkor friss diplomás művészek. A Tisza-parti alkotótábor 20-25 éve élte fénykorát, a hatalmas területen, természetközelben háborítatlanul lehetett dolgozni - mondja Dienes Gábor, aki gyakran megfordult itt.

Tótvázsonyi látkép.
© hvg.hu
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte idén az Élesdi (Alesd, Románia) Művésztelep, ennek kapcsán az Ernst Múzeumban A kép közvetlensége címmel januártól márciusig kiállítást is rendeztek, ahol a kolónia alkotóinak munkáival ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Az Élesdi Művésztelep mára már fogalommá vált a fiatal festők körében. Az alkotótáborban nyaranta egy hónapig feszített munka folyik, a résztvevők idejük nagy részét az alkotásnak szentelik, emellett az eseménynek csapatépítő jellege is van – meséli Kucsora Márta, az élesdi csapat egyik tagja, akit a Tótvázsonyban faggatunk élményeiről. A Barcsay-díjas fiatal festőművésznő 2002-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd egy évet a Terplan Family Foundation ösztöndíjával az Egyesült Államokban töltött. Jelenleg a Budapest Art Factory tagjaként három fiatal pályatársával osztozik egy Váci úti raktárépületben kialakított műtermen, mindannyiuk munkáját menedzserük segíti.

Művésztelepek
A XIX- XX. század fordulóján Európa-szerte - Németországban, Franciaországban, Írországban - egymás után alakultak a művésztelepek. Magyarországon a nagybányai, kecskeméti, szolnoki, gödöllői vagy a szentendrei művésztelep híre máig legendás.
A hagyományos művésztelepek megteremtik a legalapvetőbb feltételeket az alkotók számára, akik az itt töltött időért, teljes ellátásért cserébe fizetnek, vagy – ami ma már sokkal elterjedtebb – egy-egy saját művet ajánlanak föl. Romvári Márton festő, az Inda Galéria művészeti vezetője idén Tótvázsonyba szervezett művésztelepet, ez azonban eltért a megszokottól: a résztvevők -  Kucsora Márta, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Kaszás Réka, Sándor Krisztián, Halmi Horváth István, Cseke Szilárd, Bernáth András, Kondor Attila, Tomasz Piars, Pető Márk, Regős Imre és Haász Katalin - többsége ezúttal családjával érkezett. A tíznapos tábor költségeit támogatók állták. A művészek nekik fizetnek, a fölajánlott alkotásokat pedig a szponzorok értékesítik, így mindkét fél jól jár – világít rá a lényegre Romvári.

A munka nem kötelező, vannak művészek, akik inkább pihenni, kikapcsolódni jönnek – mondja a festőművész, hozzátéve, annak ellenére, hogy nem hagyományos művésztelepről van szó – egyetlen helyiségben mindössze négyen-öten dolgozhatnak egyszerre –, aki akarja, teljesen a munkájának szentelheti magát. A festői környezetben, néhány kilométerre a Balatontól, mezők és erdők karéjában valóban szabadon szárnyalhat a képzelet.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Kult

Kultúrhely a kenyérgyárban

Közel kétszáz művész és művészetpártoló gyűlt össze hétvégén a három éve bezárt Siófoki Kenyérgyárban, hogy megtekintse a nagyközönség elől egyelőre elzárt kortárs művészeti alkotásokból nyílt tárlatot, amely egy új korszak előfutára lehet. A tervek szerint ugyanis az egykori ipartelepen 2010-re Balaton-parti kulturális központ jöhet létre zenei, képzőművészeti, irodalmi eseményeknek helyt adó kiállítóteremmel, galériával, műteremmel, és vendéglátóipari egységekkel. Kérdés, végül milyen pénzből valósul meg mindez.

László Éva Lilla Karrier

Kortárs képtelenségek: mi lóg a falon?

Monet-reprodukció vagy virító színfoltokból megkomponált non-figuratív alkotás? Vitathatóan esztétikus Rodin-utánzat vagy egy alumíniumból és fából összegyúrt, lábfejet mintázó szobor? Pályakezdő képzőművészek lehetőségeiről, nehézségeiről kérdeztük Sándor Krisztián festőművészt, Gilly Tamás szobrászt, és egy fiatal alkotókat is pártfogoló galéria művészeti vezetőjét, Romvári Mártont. Romvári Márton és Sándor Krisztián festőművész mellett Gilly Tamás szobrász mesél a kortárs művészet szépségeiről, kihívásairól.