Duna Galéria

Gesztelyi Nagy Zsuzsa és Halmi-Horváth István festőművész kifejezésmódja látszólag különböző, mégis akadnak közös pontok, amelyek alkotásaikat egységbe kovácsolják: műveikben az organikus képszerkesztés találkozik a konstruktívval, amibe némi pszichedelia is vegyül.

Egy nő és egy férfi érzékenysége jelenik meg műveikben, átfedésekkel. Kertek, falak, lombárnyékok, emlékek a gyermekkorról, és szigorú konstrukciók, beékelődő zárványokkal, átjárókkal. Az eltérő szín- és anyaghasználat mindkét művész esetében vizuális játékokkal, spirituális élményekkel átszőtt szerkezetet alkot, a líraiság találkozik az újraértelmezett pop arttal.

„2002-től 2008-ig főleg tárgyakkal foglalkoztam, a szokványostól eltérő csendéleteket festettem. Képeim ’szereplői’ általában az engem körülvevő színes, gyönyörű és izgalmas, néha csillogó, nekem kedves dolgok voltak, a női létezés elemei. Mindig is a színek, a fények, a formák, a minták sokszínűsége, keveredése, a kompozíció, a ritmus, egy új struktúra létrehozása, az organikus geometria érdekelt” - meséli Gesztelyi Nagy Zsuzsa, aki 2004-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán.

Gesztelyi Nagy Zsuzsa

László Éva Lilla

Kezdetben ruhákat, „rongyokat” ábrázoló képeivel tűnt fel, majd azzal kísérletezett, hogyan lehet egy egyszerűnek tűnő csendéleten keresztül mást is bemutatni a világból. Így „talált rá” a közlekedési táblákra mint mesélő tárgyakra, amelyeken végtelenségjelek, metafizikus tartalmakra utaló nyilak, saját tervezésű piktogramok mesélnek a világról, pop-artos formavilágban.

Az egyszerű szimbólumokkal - virágok, utak, falak - való kísérletezés egy új korszak kezdetét jelentette Gesztelyi Nagy Zsuzsa életében és művészetében. „A szükséglet, hogy valamilyen már átélt, ezért talán újra megtalálható erőt, egységet találjak, vezetett el a gyerekkoromhoz, amely egy szent, szakrális idő, a teljesség totális megélése, az érzés- és fénybőség, és mindenféle bőség paradicsomi korszaka. Így jöttek a képbe a kertek, a lombok, a falak: a természethez, a földhöz, fákhoz és kertekhez, különösen a gyerekkoromat meghatározó kertekhez fűződő mély és erős kapcsolatom” – mondja. A mostani kiállítás képein ötvöződik mindez: a dolgok geometrikus felépítése, a játékosság, a ritmus, a fény-árnyék váltakozása.

Halmi-Horváth István

László Éva Lilla

Halmi-Horváth István munkái a különböző valóságszintek találkozási pontjairól mesélnek. „A konkrét formák és a különböző színtónusok érintkezésénél olyan feszültségek keletkeznek, amelyek spirituális, meditatív gondolatokat, érzéseket közvetítenek. A hagyományos fény-árnyék, valódi-illuzórikus problémakörét kutatom, a konstruktív festészet eszköztárát használom” – mesél koncepciójáról Halmi-Horváth, aki 2002-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán.

A kiállítás május 9-ig tekinthető meg a Duna Galériában.