szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hamarosan Budapesten vendégszerepel Vagyim Repin orosz hegedűművész, aki a kismartoni Esterházy-fesztiválon adott hangversenye után beszélt erről. A tervezett budapesti koncert, amelynek konkrét időpontjáról a menedzsere még egyeztet, az orosz hegedűművész hatodik magyarországi fellépése lesz.

Repin három koncertből álló hétvégi vendégjátéka nyitotta meg az Esterházy Magánalapítvány első fesztiválját az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). A Bajor Rádiózenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttessel Repin minden este más-más műsort adott. A sorozat befejeztével a hegedűművész elmondta az MTI-nek, hogy egyaránt szívesen adja elő klasszikus és kortárs zeneszerzők darabjait. Vagyim Repin számára sokan írnak darabokat. Most Lera Auerbach orosz származású, New Yorkban élő zeneszerzőtől szeretne egy hegedűversenyt. Lera Auerbach neves zongoraművésznő és a fiatal komponista nemzedék jeles képviselője. Műveit rendszeresen tűzik műsorukra a világ legnevesebb művészei és együttesei. 

A művész korábban azon a Stradivarin játszott, amelyen Pablo de Sarasate 1875-ben Lalo Symphonie Espagnole-ját mutatta be, majd 2002-2009 között egy 1736-ban készített Guarnerin játszott. Ezt tavaly egy másik Guarneri del Gesu-ra cserélte, az 1743-ban készített, Bonjour nevű hegedűre. 

Repin a svájci Verbier Fesztiválon három hangversenyt is ad, beleértve a július 31-i koncertet, amely születésnapja alkalmából "az őrült hegedűsök éjszakája" lesz (Crazy Night; Vadim Repin @40). A koncerteken a hegedűzene minden válfaja megmutatkozik, lesz cigányzene és ultramodern darabok, zenei tréfák és természetesen hagyományos alkotások - mondta Repin. Az estet a Verbier Fesztivál Kamarazenekara élén Takács-Nagy Gábor vezényli és fellép Repin régi barátja, Roby Lakatos is.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!