A hetven házból álló telep egységes művészeti elképzelés szerint készült 1932-ben, s az 1930-as évek legfontosabb bécsi építészeti emlékei közé tartozik. Összesen mintegy harmincan vettek részt a tervezésben, köztük neves építészek, mint Adolf Loos, Josef Hoffmann, Clemens Holzmeister és Gerrit Rietveld. A műemlék épületek tatarozása már régóta esedékes volt: sok ház beázik, a vakolatok omladoznak, a lakásokban telente penészfoltok keletkeznek. A felújítás a tervek szerint négy évig tart, és tízmillió euróba kerül.

A telep ötletgazdája, Josef Frank osztrák építész - külföldi példák alapján - kis alapterületen, a tér lehető legjobb kihasználásával akart az alsó társadalmi réteg - gyári munkások, iparosok - számára is megfizethető, modern kertes házakat és sorházakat létrehozni. A villaszerű épületeket ellenpéldának szánták azokkal a hatalmas önkormányzati bérházakkal szemben, amelyekből számtalan épült Bécsben az 1920-as, 1930-as évek városfejlesztési törekvései keretében.

Eredetileg 76 házat építettek fel a főváros előkelő 13. kerületében kijelölt területen, de hat a második világháború alatt megsemmisült. A lakásokat eladásra szánták, de csak kisebb részük talált gazdára. Kétharmaduk jelenleg is önkormányzati tulajdonban van. Ezeket legutóbb az 1980-as évek közepén újították fel. Az újabb renoválás már évek óta napirenden volt, részben azért, mert az építéskor a felhasznált anyagok egy része kísérletinek számított, s nem bizonyult időtállónak.

A vita a források előteremtése körül zajlott. A helyzetet nehezítette az épületek műemlék jellege mellett az is, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokért a telepen alacsony - négyzetméterenkénti másfél eurós - lakbért fizetnek a bérlők. Az önkormányzat végül néhány hónapja bejelentette, hogy elkészült a felújítási tervvel, s hogy saját költségvetéséből fedezi a kiadások hetven százalékát. A fennmaradó részt a lakóknak kell állniuk, magasabb lakbér formájában.