Kirják János a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott, vele szemben pedig egy fiatal nő munkapadja volt, Szegedi Margité. Kirják beleszeretett a nőbe, házassági ajánlatot is tett neki, de ehhez előbb el kellett válnia. A nő közben másnak ígért házasságot. 1957. július 22-én Szegedi Margitot brutálisan meggyilkolták és megerőszakolták. Kirjákot nem sokkal később letartóztatták, majd halálra ítélték.

1957: szörnyű év volt

A Tiszavidék című megyei napilapból, a megyei pártbizottság és tanács lapjából kiderül, hogy 1957 szörnyű év volt: nyártól folytak a mezőtúri és túrkevei 56-osok perei, a megtorlás gépezete felpörgött, megtörténtek az első kivégzések is.

Szegedi Margit meggyilkolása nem volt politikai ügy, de a rendőrség és az igazságszolgáltatás működése ekkoriban egyáltalán nem hasonlított egy demokratikus államéra, így a vallatás közben alaposan megvert Kirják borzalmas vergődése a bírósági tárgyaláson – amelyet Mementó-sorozatunk mostani részében idézünk fel – ilyen háttérrel érthető meg csak.

Az első bírósági tárgyalás első napjáról szóló 1957. október 17-én megjelent tudósítás már a címében is megelőlegezi az ítéletet: „Vall a martfűi gyilkos…” Sőt, a Tiszavidék alcíme sem enyhít: „Tegnap megkezdődött a martfűi gyilkos bűnügyének nyilvános tárgyalása”. A tudósítás első mondataiba viszont némi kétség is beférkőzik: „Tegnap reggel zsúfolásig megtelt tárgyalótermében kezdte meg a megyei bíróság H. G. tanácsa a martfűi gyilkossággal vádolt Kirják János bűnügyének tárgyalását. Az érdeklődés azért volt ilyen nagy, mert az a szóbeszéd járja, hogy a rendőrség a gyilkosságot rá akarja fogni erre az 'ártatlan emberre'. Arról viszont senki sem beszél, hogy a rendőrség nem csupán Kirják Jánost gyanúsította a gyilkossággal, hanem T. J. martfűi és B. L. tiszaföldvári lakosokat is, akik a gyilkosság elkövetése után szintén egy hónapig voltak előzetes letartóztatásban. – Egészen addig, amíg nem voltak bizonyosak a gyilkos kilétében.”

A szegedi Csillag börtön

Müller Judit

Mindebből látszik, hogy a rendőrség valóban igyekezett megtalálni a kéjgyilkosság elkövetőjét, és nem Kirják volt az egyetlen, aki képbe került. A delmagyar.hu-n Bátyi Zoltán írja 2008-as riportjában, hogy jogosak voltak a kétségek, mert például egy motorvonat vezetője, aki a gyilkosság idején járt a környéken, nem ismerte fel Kirjákot, nem tudta őt elkövetőként azonosítani.

Megkezdődik a tárgyalás

„Zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben kezdték meg a bűnügy tárgyalását, hogy mindenki a saját fülével győződjön meg az igazságról. Tegnap reggel 9 órakor vezették be a tárgyalásra Kirják Jánost. H. G., a bírósági tanács elnöke felszólította a közönséget, hogy tartózkodjanak mindenféle véleménynyilvánítástól és rendzavarástól, csendben figyeljék a tárgyalást. A jelenlévők előtt ismertette Kirják Jánossal a vádat, s megkérdezte, bűnösnek érzi-e magát. A vádlott visszavonta vallomásait. Nagy felhördülés támadt abban a pillanatban a teremben. Halk megjegyzéseket, suttogásokat lehetett hallani. A bírósági tanács elnöke ismételten felszólította a jelenlévőket, hogy ha ez megismétlődik, kiürítteti a termet és zárt tárgyalást rendel el. Megkérdezte a vádlottól, miért vonta vissza vallomásai. Mire az azt felelte, hogy a rendőrségen tett és sajátkezűleg aláírt vallomásait azért írta alá, mert veréssel kényszerítették és mindezt félelemből tette” – olvasható a korabeli beszámolóban.

Utóbb természetesen már nem lehet igazolni vagy cáfolni, hogy megverték-e a rendőrségen Kirják Jánost, ezt a későbbi újságírói vizsgálódások sem derítették ki. 1957 Magyarországán azonban ez nagyon is elképzelhető volt. A kéjgyilkosokkal a hatóságok azóta se bánnak kesztyűs kézzel.

Miután a vádlott visszavonta a vallomását, a bíró elővette az első bűnjelet, egy véres baltát. A Tiszavidék ezt írja minderről: „Megkérdezte a vádlottól, felismeri-e, hogy ez saját baltája és mitől lett véres. A vádlott felismerte, s azzal magyarázta, hogy favágás közben megvágta az ujját. Bár ez a tárgyalóteremben derültséget keltett, mert a kezen nyoma nem látszott, s azt nem tételezte fel senki, hogy egy ujjmegvágástól annyira össze lehetne vérezni a baltát. Majd utána arra kellett választ adnia, hogy a kerékpárja mitől lett véres. S csodák csodájára, azt is azzal magyarázta, hogy tisztítás közben leütötte a kezét, s az vérezte be” – írta a helyszíni tudósító. Ezután megkérdezték a vádlottat, hogy miért nem volt otthon a kérdéses éjszakán. Ő annyira kétségbeesett, hogy azt mondta, otthon aludt a gyilkosság éjszakáján. Mire elhangzott az újabb – állítását kétségbevonó – kérdés: akkor miért nem hallotta, amikor a beteg szomszéd kislány édesanyja kereste?

A tárgyalás egy későbbi napján kiderült, hogy a szomszédok látták, hogy Kirják házában a gyilkosság éjszakáján égett a villany, tehát a bíró kérdése nem volt megalapozott, sőt a beteg kislány édesanyja is megerősítette, hogy égett a lámpa Kirjáknál. Orvosszakértők ugyanakkor Kirják ellen tettek tanúvallomást. Egy rendőrorvos szerint a vádlott kezén lévő sérülés nem is vérezhetett. „Mindkét orvosszakértő megvizsgálta a kezén található két sérülést, s mindkettőnek egyöntetű véleménye az volt, hogy a kezén lévő sérülés jóval kisebb, minthogy az vérezzen” – írta 1957. október 19-én a Tiszavidék.

A bíró viszont az első napon annyira összezavarta a vádlottat, hogy az végül nem tudott válaszolni a kérdésekre, majd azzal védekezett, hogy nem emlékszik rá, mi történt. A tudósítás szerint a bíró elővette a meggyilkolt lány fényképét, de Kirják hallgatott. „Bizonyára félt a következményektől, nem volt benne kellő gerincesség, hogy bevallja tettét, pedig ez számára enyhítő körülmény lett volna” – írta a Tiszavidék tudósítója. A cigarettaszünetben aztán Kirják az ügyésztől és a fogházőrtől kérdezte, hogy mitévő legyen.

Fejlemények: a gépezet beindult

Később elmondta a bírónak, hogy házassági ajánlatot tett a fiatal nőnek, és az előbb igent mondott, de aztán meggondolta magát. „A bíró ekkor megkérdezte, mire gondolt, mi volt a további szándéka. Kirják hosszasan töprengett, s a bíró kérdéseire hosszú hallgatásokkal: ’nem tudom’, ’nem emlékszem’-mel válaszol. Látszott rajta, hogy önmagával vívódik. Végül, hosszas töprengés után összeomlott, s alig hallható hangon kimondta: Nem bírom tovább, én voltam a tettes. Tegyenek velem, amit akarnak” – számolt be a fejleményekről a helyszíni tudósító. A bíró kérdésére, hogy miért vonta vissza a tárgyalás elején a vallomásait, Kirják azt felelte: fél a haláltól.

A tárgyalás későbbi szakaszában a vádlott hol beismerte a gyilkosságot, hol pedig visszavonta a vallomását. Mindez utólag visszatekintve érthető: a halálbüntetéstől elvileg megóvhatta volna a töredelmes beismerő vallomás, de aztán ellentmondásokba keveredett, mert nem tudta leírni rendesen a gyilkosságot. „A bíróságnak feltűnt megalapozatlan beismerő vallomása. Csak dadogott, de szavainak nem volt hite sem a bíróság, sem a hallgatóság előtt." Ezt a bíró is észrevette, és időt adott Kirjáknak, hogy tanácskozzon védőügyvédjével. A vádlott ezután visszavonta előző kijelentését, és azt mondta: "nem ő követte el a gyilkosságot, így nem is felelhet érte”.

Október 22-én a Tiszavidék beszámolt az elsőfokú bíróság utolsó tárgyalási napjáról. Kiderült, hogy az utolsó szó jogán a vádlott a legminimálisabb büntetést kérte. Október 27-én a Tiszavidék negyedik oldalán jelent meg a hír: „Halálra ítélték a martfűi gyilkost”. Alcíme szerint „A vádlott kegyelemért fellebbezett”. A gyilkossággal és erőszakos nemi közösüléssel vádolt Kirják Jánost a bíróság bűnösnek mondta ki és halálra ítélte. Az ügyészség megnyugvással vette tudomásul az ítéletet. A vádlott bejelentette a fellebbezést. Kirjákot a halálra ítélés után újra elmarasztalták, aztán végül nem végezték ki, de 11 évet kellett ülnie a Csillag börtönben, mire megtalálták a valódi tettest.

Amint azt a delmagyar.hu-n Bátyi Zoltán 2008-as riportjában megírta, valójában egy sorozatgyilkos követett el legalább tíz éven át Szolnok megyében különböző kéjgyilkosságokat. Kiderült, hogy Szegedi Margitot is az a Kovács Zoltán ölte meg, akit 1968 decemberében végeztek ki, miután több településen is hasonló módszerrel végzett áldozataival. Csak ekkor, tizenegy év után engedték szabadon Kirjákot, aki semmilyen kárpótlást nem kapott, tönkrement életét pedig már sosem tudta rendbehozni. Az ártatlanul elítélt férfi a nyolcvanas években hunyt el, rokkantnyugdíjasként.