Tetszett a cikk?

Marina Koldobszkaja képzőművész, kritikus, kurátor, az oroszországi National Centre for Contemporary Arts Saint-Petersburg Branch - NCCA (Nemzeti Kortársművészeti Központ szentpétervári fiókja) vezetője, elsődleges célja, hogy a kortársművészetnek teremtsen közönséget a klasszikus díszletek között. Ennek jegyében indított útjára számos kezdeményezést, részben az NCCA égisze alatt. A Műértő interjúja.

- Milyenek a kortársművészet jelenlegi lehetőségei a városban?

Marina Koldobszkaja: Szentpétervár híres és pompás múzeumai, gyűjteményei -- az Ermitázs vagy az Orosz Múzeum -- jelentős „művészettörténeti képeskönyvek”, és alapvetően meghatározzák a kulturális tradíciót az itt alkotók és a közönség számára. A szentpéterváriak és az idelátogatók is elsősorban a múltat keresik a városban, a művészettörténet klasszikusaihoz mérik a kortársakat. Ezért és a hagyományos képzés miatt az itt élő művészek közül a legtöbben hagyományos műfajokban, technikákban és főleg szellemiségben alkotnak, így a munkáik szerintem nem tartoznak a kortársművészet kategóriába. A maximális szabadságot számukra a ma már kanonizáltnak tekinthető, ám az oroszországi (és amerikai, nyugat-európai) gyűjtők körében népszerű nonkonformista irányzat imitálása jelenti. Az 1990-es évek közepén házfoglalással, alulról szerveződött Nonkonformista Múzeum a Puskinszkaja 10.-ben mára elvesztette lendületét, galériái haldokolnak, s kizárólag a kedvezményes műterembérleti lehetőség tartja életben.

- Kritikus szemlélete ellenére sikerült az Ermitázsban kortársművészeti eseményeket szerveznie.

M. K.: Célom, hogy az Ermitázs nyisson a kortársművészet felé, de úgy, hogy hagyományos múzeumi funkciója is megmaradjon. A viszonyom a vezetőkkel igen szívélyes, és meg kell állapítanom: az Ermitázs lépésről lépesre nyitottabb. Kortársművészeti projektjeink elsősorban az oktatási program keretében folynak, évente 5-6 eseményt szervezünk. Immár három alkalommal valósultak meg a Cyberfesztivál eseményei a pompázatos díszletek között. A számos program közül egy: DJ Spooky, az ismert New York-i zenész, író performanszát láthatta a közönség. Dziga Vertov filmjének (A Donyec-medence szimfóniája) remixét adta elő az orosz avantgárd emlékének szentelve az estet.

- Miért éppen a cyberművészet felé fordult a figyelme?

M. K.: Amikor az NCCA hálózat munkatársa lettem, lehetőséget kaptam arra, hogy megismerkedjek az új médiumokkal, tágabban szemléljem a kortárs szcénát, mint korábban azt művészként tettem. Az első ötletem az volt, hogy a kortársművészeti ágak közül olyanokat kellene előtérbe helyezni, amelyeknek a története a közelmúltra tekint csak vissza. Ezért fókuszáltam a médiaművészetre.

©

- Tevékenysége kapcsán az orosz médiaművészet Szentpétervárra koncentrálódik majd?

M. K.: Szeretném ezt képzelni, de komoly fórumokon ilyet nem állíthatok… Lokális viszonyokban gondolkodom, és azokat a tényezőket próbálom tekintetbe venni, amelyek Szentpétervárt kultúrájában és lehetőségeiben megkülönböztetik Moszkvától. A fiatal művészek és értelmiségiek, diákok körében nincs akkora ellenállás az új technikák alkalmazásában, ezért nyitottuk meg a MediaLab Cylandet, amely technikai lehetőséget biztosít a cyber- és media-art területén tevékenykedőknek. Remélem, hogy egyszer ez az orosz média- és cyberművészet hivatalos központjává lesz. A fesztiválon szereplő alkotásokat megpróbáljuk minél többször bemutatni, s mára ki is alakult a helyi közönségük, de európai fesztiválokra is meghívják a műveket. Beindítottuk a Cyber Szerda előadás-sorozatot, amely nagyon kedvelt, egy-egy érdekesebb előadásra még Moszkvából is jönnek. Találkozóhelyet teremtettünk, kötetlen programokkal, beszélgetésekkel -- olyasmit, ami fiatalkoromban, a szovjet időkben még létezett. De azóta eltűnt, csak a hiány maradt.

- A művészek ennyire elszigetelten élnek manapság? Miért?

M. K.: A piaci viszonyok megjelenése nem kedvezett a művészi közösségeknek, köröknek, mivel mindenki a saját pozícióját védi. Számomra azonban a művészet folyamatot jelent, a csoportmunkában, az együttgondolkodásban hiszek. A beszélgetés, a vita szellemi motorja a művészetnek. Sajnos a szentpétervári művészek igen lusták, ha a saját promóciójukról van szó, ezért a kortárs centrum -- kutatási és kurátori feladatai mellett -- megpróbál információs központként is működni.

- Miért alakult ki ez a helyzet? A történelmi adottságok miatt?

M. K.: Bizonyosan. Az orosz emberek és a művészek azt hiszik, hogy nem a produktum, hanem kizárólag a személyes kapcsolatok, barátságok számítanak az érvényesülésben, és nincs más mód bekerülni egy-egy kiállításba, ösztöndíjra, csak ha ismerős van a bizottságban. Ez jól ismert a XIX. századi orosz irodalomból. Nem értenek a folyamatos pályázás rendszeréhez, nem értik azt a szisztémát, amelyben a nyugat-európai művészek évtizedek óta élnek. Ezen próbálunk változtatni a munkatársaimmal.

- Ön nemcsak művészként, hanem kurátorként is másfajta attitűdöt képvisel.

M. K.: Az utóbbi időben Recycling -- Aranyat az embereknek címen szerveztem kiállításokat. Kurátori koncepcióm lényege az aktuális eseményekre, problémákra való reagálás. Olyan művek létrehozását kezdeményezem, amelyek relevánsak az adott társadalmi szituációban. A Recycling-projekt ötlete abból jött, hogy úgy láttam, a politikai helyzet nem elég inspiratív a művészek számára, vákuumot érzékeltem. A recycling számomra alapvetően szovjet tapasztalat: valami, ami a gyerekkoromat idézi. Az Aranyat az embereknek a gazdasági válságra reagált. Az utóbbi időket Oroszországban a prosperitás korszakának tartották, pedig ez nem volt más, mint az olaj ideje. Az olaj világpiaci árának instabilitása a látszólagos jólétnek (elsősorban a gazdasági elit jólétének) hamar véget vethet. A kiállítással ennek a pöffeszkedő és pazarló időszaknak a mentális feltérképezése volt a célom.

- Júniusban Total Contemporary címmel megpróbálta felújítani a szentpétervári biennále hagyományát. Versenyezhet-e ez a moszkvai rendezvénnyel?

M. K.: Nem. A történelmi struktúrákból adódóan Oroszország központilag irányított ország. Minden Moszkvába koncentrálódik. Az ott felhalmozott pénzzel és infrastruktúrával nem tudunk versenyezni. Az art fair és a biennále közötti, átmeneti jellegű esemény a szentpétervári magángalériák kezdeményezése volt, én a koordinációért, valamint egy reprezentatív tárlat megszervezéséért voltam felelős. A helyet, az egykori sörgyár művészeti centrummá alakuló terét (Loft Rizzordi Art Foundation) a galériások találták és finanszírozták.

- Ahogy időről időre Szentpétervárra látogatok, a művészek mindig változó helyszíneken mutatkoznak be.

M. K.: Az új kulturális intézmények a korábbi nyugat-európai trendhez igazodva elhagyott ipari épületekben, itt Oroszországban és különösen Szentpéterváron használaton kívüli volt pártházakban szerveződnek. A lelkesedést azonban hamar lehűtik a finanszírozási gondok és a rendezetlen birtokviszonyok, valamint az együttműködés hiánya, ezért a kezdeményezők odébbállnak. Talán a Loft Project Etagi (Ligovsky pr. 74.) az egyetlen, amely évek óta sikeresen és állandó helyen működik.

A művészeti élet élénkülése szempontjából fontosnak tartom azokat a magánkezdeményezéseket, amelyek magángyűjtemények bemutatására szerveződnek. Ilyen a Lazarev galéria (www.lazarevgallery.com), illetve az Új Múzeum (www.novymuseum.ru), amely a város reprezentatív helyén mutatja be az alapító gyűjtő kollekcióját, és rendez időszaki kiállításokat, előadás-sorozatokat és egyéb eseményeket. Ezek a kezdeményezések másfajta közönséget céloznak meg, mint az általam vezetett állami intézmény, de a művészeti szcéna színesítésében, a közönség bevonásában, a műtárgypiac fejlesztésében jelentős szerepet játszanak. Ennek köszönhetően az NCCA és személy szerint én is megmaradhatunk a társadalomkritikus művészet támogatói és létrehozói között.

Uhl Gabriella

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kult

Megjelent a Műértő januári száma

Németh Ilona az Ernst Múzeumban, Nemes Marcell kollekciója a Szépművészetiben, aktok a MODEM-ben, Verebics Ágnes a Mono Galériában, múzeumi negyedek Hollandiában. Mindez és sok minden más a Műértő januári számában.

Kult

Szűk látókörű döntések, megszűnő fővárosi kiállítóhelyek

Nem a kereskedelmi galériákról van szó. Ámbár szűnt meg azok közül is nem egy. Megnyílt, majd bezárt. De ha azokat baj érte, akkor az ok a kereskedelemben volt: kicsi kereslet, kevés tőke, túl magas színvonal. Vagy kiállt mögüle a csendestárs, csődbe ment a támogató vállalkozás. Másról van szó: a nonprofit galériákról, amelyeket 15–20 év gyakorlata szerint többségükben önkormányzatok és társadalmi egyesületek működtettek. Most azt halljuk, hogy egyik napról a másikra sorra-rendre bezárnak. A Műértő cikke.

Kult

Aki Párizsba utazott magyar kortárs festményeket vásárolni

„Azt kell kívánnunk: bár csak volna sok Nemes Marcellunk.” Ez a mondat akkor hangzott el, amikor 1921-ben Petrovics Elek megköszönte a Szépművészeti Múzeumnak adományozott El Greco-festményt, a Bűnbánó Magdolnát. A Műértő cikke.

A Világ Könyvfővárosa címre pályázik Budapest

A Világ Könyvfővárosa címre pályázik Budapest

Ingyen készít fel az érettségire az ismert matektanár

Ingyen készít fel az érettségire az ismert matektanár

Biden: A Moszkvával szembeni szankciók súlyosabbak is lehettek volna

Biden: A Moszkvával szembeni szankciók súlyosabbak is lehettek volna