Alternatív művészi energiák Szentpéterváron

Alternatív művészi energiák Szentpéterváron

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Marina Koldobszkaja képzőművész, kritikus, kurátor, az oroszországi National Centre for Contemporary Arts Saint-Petersburg Branch - NCCA (Nemzeti Kortársművészeti Központ szentpétervári fiókja) vezetője, elsődleges célja, hogy a kortársművészetnek teremtsen közönséget a klasszikus díszletek között. Ennek jegyében indított útjára számos kezdeményezést, részben az NCCA égisze alatt. A Műértő interjúja.

- Milyenek a kortársművészet jelenlegi lehetőségei a városban?

Marina Koldobszkaja: Szentpétervár híres és pompás múzeumai, gyűjteményei -- az Ermitázs vagy az Orosz Múzeum -- jelentős „művészettörténeti képeskönyvek”, és alapvetően meghatározzák a kulturális tradíciót az itt alkotók és a közönség számára. A szentpéterváriak és az idelátogatók is elsősorban a múltat keresik a városban, a művészettörténet klasszikusaihoz mérik a kortársakat. Ezért és a hagyományos képzés miatt az itt élő művészek közül a legtöbben hagyományos műfajokban, technikákban és főleg szellemiségben alkotnak, így a munkáik szerintem nem tartoznak a kortársművészet kategóriába. A maximális szabadságot számukra a ma már kanonizáltnak tekinthető, ám az oroszországi (és amerikai, nyugat-európai) gyűjtők körében népszerű nonkonformista irányzat imitálása jelenti. Az 1990-es évek közepén házfoglalással, alulról szerveződött Nonkonformista Múzeum a Puskinszkaja 10.-ben mára elvesztette lendületét, galériái haldokolnak, s kizárólag a kedvezményes műterembérleti lehetőség tartja életben.

- Kritikus szemlélete ellenére sikerült az Ermitázsban kortársművészeti eseményeket szerveznie.

M. K.: Célom, hogy az Ermitázs nyisson a kortársművészet felé, de úgy, hogy hagyományos múzeumi funkciója is megmaradjon. A viszonyom a vezetőkkel igen szívélyes, és meg kell állapítanom: az Ermitázs lépésről lépesre nyitottabb. Kortársművészeti projektjeink elsősorban az oktatási program keretében folynak, évente 5-6 eseményt szervezünk. Immár három alkalommal valósultak meg a Cyberfesztivál eseményei a pompázatos díszletek között. A számos program közül egy: DJ Spooky, az ismert New York-i zenész, író performanszát láthatta a közönség. Dziga Vertov filmjének (A Donyec-medence szimfóniája) remixét adta elő az orosz avantgárd emlékének szentelve az estet.

- Miért éppen a cyberművészet felé fordult a figyelme?

M. K.: Amikor az NCCA hálózat munkatársa lettem, lehetőséget kaptam arra, hogy megismerkedjek az új médiumokkal, tágabban szemléljem a kortárs szcénát, mint korábban azt művészként tettem. Az első ötletem az volt, hogy a kortársművészeti ágak közül olyanokat kellene előtérbe helyezni, amelyeknek a története a közelmúltra tekint csak vissza. Ezért fókuszáltam a médiaművészetre.

©

- Tevékenysége kapcsán az orosz médiaművészet Szentpétervárra koncentrálódik majd?

M. K.: Szeretném ezt képzelni, de komoly fórumokon ilyet nem állíthatok… Lokális viszonyokban gondolkodom, és azokat a tényezőket próbálom tekintetbe venni, amelyek Szentpétervárt kultúrájában és lehetőségeiben megkülönböztetik Moszkvától. A fiatal művészek és értelmiségiek, diákok körében nincs akkora ellenállás az új technikák alkalmazásában, ezért nyitottuk meg a MediaLab Cylandet, amely technikai lehetőséget biztosít a cyber- és media-art területén tevékenykedőknek. Remélem, hogy egyszer ez az orosz média- és cyberművészet hivatalos központjává lesz. A fesztiválon szereplő alkotásokat megpróbáljuk minél többször bemutatni, s mára ki is alakult a helyi közönségük, de európai fesztiválokra is meghívják a műveket. Beindítottuk a Cyber Szerda előadás-sorozatot, amely nagyon kedvelt, egy-egy érdekesebb előadásra még Moszkvából is jönnek. Találkozóhelyet teremtettünk, kötetlen programokkal, beszélgetésekkel -- olyasmit, ami fiatalkoromban, a szovjet időkben még létezett. De azóta eltűnt, csak a hiány maradt.

- A művészek ennyire elszigetelten élnek manapság? Miért?

M. K.: A piaci viszonyok megjelenése nem kedvezett a művészi közösségeknek, köröknek, mivel mindenki a saját pozícióját védi. Számomra azonban a művészet folyamatot jelent, a csoportmunkában, az együttgondolkodásban hiszek. A beszélgetés, a vita szellemi motorja a művészetnek. Sajnos a szentpétervári művészek igen lusták, ha a saját promóciójukról van szó, ezért a kortárs centrum -- kutatási és kurátori feladatai mellett -- megpróbál információs központként is működni.

- Miért alakult ki ez a helyzet? A történelmi adottságok miatt?

M. K.: Bizonyosan. Az orosz emberek és a művészek azt hiszik, hogy nem a produktum, hanem kizárólag a személyes kapcsolatok, barátságok számítanak az érvényesülésben, és nincs más mód bekerülni egy-egy kiállításba, ösztöndíjra, csak ha ismerős van a bizottságban. Ez jól ismert a XIX. századi orosz irodalomból. Nem értenek a folyamatos pályázás rendszeréhez, nem értik azt a szisztémát, amelyben a nyugat-európai művészek évtizedek óta élnek. Ezen próbálunk változtatni a munkatársaimmal.

- Ön nemcsak művészként, hanem kurátorként is másfajta attitűdöt képvisel.

M. K.: Az utóbbi időben Recycling -- Aranyat az embereknek címen szerveztem kiállításokat. Kurátori koncepcióm lényege az aktuális eseményekre, problémákra való reagálás. Olyan művek létrehozását kezdeményezem, amelyek relevánsak az adott társadalmi szituációban. A Recycling-projekt ötlete abból jött, hogy úgy láttam, a politikai helyzet nem elég inspiratív a művészek számára, vákuumot érzékeltem. A recycling számomra alapvetően szovjet tapasztalat: valami, ami a gyerekkoromat idézi. Az Aranyat az embereknek a gazdasági válságra reagált. Az utóbbi időket Oroszországban a prosperitás korszakának tartották, pedig ez nem volt más, mint az olaj ideje. Az olaj világpiaci árának instabilitása a látszólagos jólétnek (elsősorban a gazdasági elit jólétének) hamar véget vethet. A kiállítással ennek a pöffeszkedő és pazarló időszaknak a mentális feltérképezése volt a célom.

- Júniusban Total Contemporary címmel megpróbálta felújítani a szentpétervári biennále hagyományát. Versenyezhet-e ez a moszkvai rendezvénnyel?

M. K.: Nem. A történelmi struktúrákból adódóan Oroszország központilag irányított ország. Minden Moszkvába koncentrálódik. Az ott felhalmozott pénzzel és infrastruktúrával nem tudunk versenyezni. Az art fair és a biennále közötti, átmeneti jellegű esemény a szentpétervári magángalériák kezdeményezése volt, én a koordinációért, valamint egy reprezentatív tárlat megszervezéséért voltam felelős. A helyet, az egykori sörgyár művészeti centrummá alakuló terét (Loft Rizzordi Art Foundation) a galériások találták és finanszírozták.

- Ahogy időről időre Szentpétervárra látogatok, a művészek mindig változó helyszíneken mutatkoznak be.

M. K.: Az új kulturális intézmények a korábbi nyugat-európai trendhez igazodva elhagyott ipari épületekben, itt Oroszországban és különösen Szentpéterváron használaton kívüli volt pártházakban szerveződnek. A lelkesedést azonban hamar lehűtik a finanszírozási gondok és a rendezetlen birtokviszonyok, valamint az együttműködés hiánya, ezért a kezdeményezők odébbállnak. Talán a Loft Project Etagi (Ligovsky pr. 74.) az egyetlen, amely évek óta sikeresen és állandó helyen működik.

A művészeti élet élénkülése szempontjából fontosnak tartom azokat a magánkezdeményezéseket, amelyek magángyűjtemények bemutatására szerveződnek. Ilyen a Lazarev galéria (www.lazarevgallery.com), illetve az Új Múzeum (www.novymuseum.ru), amely a város reprezentatív helyén mutatja be az alapító gyűjtő kollekcióját, és rendez időszaki kiállításokat, előadás-sorozatokat és egyéb eseményeket. Ezek a kezdeményezések másfajta közönséget céloznak meg, mint az általam vezetett állami intézmény, de a művészeti szcéna színesítésében, a közönség bevonásában, a műtárgypiac fejlesztésében jelentős szerepet játszanak. Ennek köszönhetően az NCCA és személy szerint én is megmaradhatunk a társadalomkritikus művészet támogatói és létrehozói között.

Uhl Gabriella