A több mint ezer oldalas mű tartalmának részletes ismertetése után Claire Devarrieux újságíró "az időt, a teret, a testeket és a diktatúrákat briliánsan összekeverő" regény keletkezének körülményeiről kérdezte a Kossuth-díjas írót. 

Nádas Péter a regény indító jelenete kapcsán elmondta: számára a valódi kérdés az, hogy miközben korunkat óriási mértékben lefoglalják a rendőrségi nyomozások, azt nem próbáljuk megérteni, hogy ki követte el a 20. század tömeggyilkosságait. A tévénézők esténként hat különböző gyilkosságból választhatnak a tévében, majd elalvás előtt elolvasnak még egy fél krimit az ágyban. Szerinte kell hogy legyen valamilyen kapcsolat a "kis gyilkosságok" és a tömegmészárlások iránti érdeklődésben, amelyek rituálisak és kiegészítik egymást. 

Ezenkívül - mint elmondta - az Emlékiratok könyve után azért írt ismét egy hosszú regényt, mert új formát keresett ahhoz, hogy az "éntől" meg tudjon szabadulni. Ezúttal inkább az egyén és a közösség közötti viszony és nem annyira csak egyszerűen maga az egyén érdekelte. 

Regényét egyébként Nádas "fallikus könyvnek" nevezi, miután úgy látja, egy olyan típusú társadalomban nőtt fel, amely háborúhoz vezetett. A rövid mondatokat a szerző a nézőpontok közötti állandó és gyors változásokkal indokolta, a regény fő témáinak pedig az építészetet és a pszichoanalízist jelölte meg. "Nagyon mélyen behatolunk a szereplők belsejébe, oda, ahova ők is csak tudat alatt jutnak el" - hangsúlyozta az író. 

Arra is kitért, hogy a regény nyitott formája miatt sokkal nehezebb volt befejezni a Párhuzamos történeteket, mint egy zárt struktúrájú művet. A befejezés ráadásul szerinte azért is nehéz, mert az egy művésznek a halált jelenti. "Ebben a nyitott struktúrában én nem létezem. Én az anyagban vagyok, a többiekben vagyok benne, de én, mint olyan nem vagyok benne. Csak abban a mértékben vagyok jelen, amennyiben a szereplőimben benne vagyok" - mondta Nádas Péter.