ZZ Top: La Futura

Az 1969 óta működő ZZ Top nem volt mindig az olcsó napszemüvegek, a hosszú lábú nők és a kifésülhetetlen szakállak elkötelezett híve. Amikor földhözragadt texasi bluest és bugit játszottak, a közönség szerette őket, de a tőzsdei mozgásokra hatással lévő komolyabb tömegeket nem voltak elájulva a mexikói határvidékén ügyködő poros rockerektől.

A zenekart a nagy teljesítményű motorkerékpárjaikon követő hardkór rajongók egyáltalán nem lepődtek meg, amikor a nyolcvanas évek elejétől a három slusszkulcs-pörgető fickót modellek és futurisztikus autók vették körül, a dalok alapritmusa pedig kísérteties hasonlóságot mutatott a diszkókban hallható marhaságok harmóniáival. Persze, például a Gimme All Your Lovin’-ban vagy a Legs-ben felerősítették és érdesebbé tették a megszólalást, így az Afterburner megjelenésekor az egymás szobájában fű után kutató apukák és gyermekeik rémülten konstatálták, hogy ugyanazt a lemezt gyűjtik.

umg

Ebből az időből származik a houstoni férfiak megashow-k iránti vonzalma: a Recycler turné alatt egyszer a nürnbergi stadionban is felléptek, ahol akkora színpadot építettek nekik, amit legutoljára az ugyanitt turnézó kis bajuszosnak, plusz az egész úgy nézett ki, és úgy is üzemelt, mint a Százhalombattai Erőmű éjjel.

A zenekar gyakorlatilag végigpihente ezt a századot – Billy F.Gibbons egyszer mintha elmordult volna a Nickelback Rockstar című slágerében -, és ebben a kényelmes testhelyzetben gondolták át a tex-mex rock jövőjét. Sorrendben 15. munkájuk, a La Futura kilenc éves szünet után jelent meg, noha már egy éve átlépte az univerzum határait: a lemezre is felkerült Flyin’ High instant változatát az idősödő szakállas bácsik kulturált üzeneteként a zenekar régi barátja, Mike Fossum asztronauta magával vitte a Szojuz nemzetközi űrállomásra.

A lemez nyilván sok izgalmat rejt súlytalansági viszonyok közepette, és mivel maga sem rendelkezik jelentős tömeggel, itt a földön is használható, különösen ha kéznél van egy palack 62 százalékos, azaz gyakorlatilag teljesen tiszta tequila. Néhányan azt állítják, a ZZ Topnál nincs egyhangúbb zenekar a világon, de ez csak részben igaz, a valódi állítás az, hogy a Rio Madre környékéről jött zenekarok közül ők a legismertebbek a monotománok közül. A Rick Rubin irányításával felvett  La Futuran egyetlen dal őrzi a Chrome&Smoke&BBQ szlogennel körülírható zsánert, az I Gots Get Paid, ám a többi is szórakoztatóan önismétlő. (Universal)

Green Day: Uno

A Green Day vészjósló módon nem egy, hanem három albumot ígér szűk egy év alatt, és mérget lehet venni rá, lesz egy negyedik is, ami majd a koncertfelvételeket tartalmazza. A páratlanul szellemes módon ellátott műveket az Uno, Dos, Tré cím alatt kell keresni a boltokban, és akkor is így követeljük a terméket, ha az eladó hülyének néz minket. A beteges megalománia mellett ez a sűrűség akár azt is üzenhetné, hogy a GD visszatért a punk karakterológiához, oda, amikor még nem a kiadói elvárások és marketing tervek határoztak egy lemez – műalkotás – sorsáról, hanem a zenészek.

Nem tértek vissza, de punkos pimaszsággal kiadnak mindent: miért ne tennék, ha már a csóró Clash-nek tripla albumra futotta, igaz, jó régen. A GD esetében azonban egyetlen, bármilyen előképpel azonos összefüggés sem igaz. Kezdjük azzal, hogy nem punkok, hanem a popipar elismert és dédelgetett figurái, kőgazdag rocksztárok, akik bevételeik jelentős részét részben szenvedélyeikre, részben a szenvedélyük következményeinek gyógyítására költik.

Warner

A dalok csak úgy jöttek, nem tudtunk leállni, mondták az Uno promóciós szövegeként. A Green Daynek az előző két albuma, a frissnek ható, meglepetést keltő American Idiot és a 21th Century Breakdown a ledurranó kertvárosi élettér jó ismerőjének tüntette fel a GD-t, akkor is, ha azt teátrálisan mutatták be, szinte kibírhatatlan hosszúságúra nyújtva azokat a dalokat, amelyeket a punk valódi pionírjai már a nyolcvanas évek elején eljátszottak. A GD ebben az időszakban opera-köntösbe öltöztette az egyszerű ritmusképletre épülő programját, energikusnak és merésznek tűntek, de a hangsúlyok valójában a külsőségeken voltak. Lehet, hogy fájdalmasan hangzik, de az új lemezfolyam nyitó darabjára már ez sem jellemző: alig van rajta épkézláb dal, viszont annál több a kocsmapunkos táncdal.

A GD fő karaktere, Billie Joe Armstrong az album megjelenésének napját egy drog rehabilitációs klinikán ünnepelte, ami aggódással töltötte el a zenekar híveit, és nem kevésbé a zenekart mozgató apparátust. A menedzsmentnek hosszú távú tervei vannak velük, hiszen még 2 album megjelenése várható, a második a jövő héten - a trilógia utolsó része januárban, nem beszélve a hamarosan induló turnéról, amin zenekarnak és közönségének illik megjelenni, de csak akkor, ha a Green Day megígéri, hogy a lehető legkevesebbet játszik az Uno-ról. A nagyanyám nagyobb punk, írta valaki egy netes kommentjében, bár azt is írhatta volna - a GD-hez képest még a dédi is. (Warner)

Killers: Battle Born

Las Vegas egy másik világ, el sem lehet képzelni mennyire más, meg kell nézni közelről, hogyan és mitől működik. A turistának csak a bankkártyáját kell vinni, és nem szabad otthon felejteni a nyerő kombinációt sem. Minden másról a helyiek gondoskodnak, ahogy azt a Másnaposok című propaganda filmben látni lehetett. Las Vegas a világon az egyetlen hely, ahol még van ingyen reggeli, ingyen ebéd, sőt ingyen vacsora.

Na igen, ahol Sukoró megépült és nincs betiltva a játékgépezés a napi három ingyen-főétkezés grátisz. Las Vegas annyira ingadozó hely, hogy nem tartozik sehova, az ottaniak leszarják, hogy Obama marad vagy Romney jön: itt mindenki számára garantáltan egyformák az esélyek, a végén meg mindig a bank nyer. Vagy mégsem mindegy? A Killers énekese, Brandon Flowers, aki hol a legjobban öltözött öltözött rock sztárok versenyében végez az első helyen, hol a legjobban-öltözött-emberek-versenyében, akik-néha-énekelnek-versenyt nyeri meg: mormon.

umg

A mormonokról teljesen téves elképzelések terjedtek el a világon. Az egyik ilyen, hogy több feleségük van – ha Romneyról kiderülne ilyesmi, az jó lenne az Obama-stábnak -, de ez éppúgy nem igaz, mint az, hogy a mormon típusú emberek egyben amishok is, és Las Vegasban kizárólag jó minőségű popzenét állítanak elő. A Killers egyébként korábban csinált ilyesmit, a Hot Fuss meg a Day&Age romantikából, a szükséges nyálból, a szerencséből és más nyirkos anyagok tehetséges vegyítéséből létrejött nyerő kombináció.

A Battle Born amolyan valóságfeltáró cím, arra utal, hogy a lemez legalább olyan gyötrelmes körülmények közepette született, mint Las Vegas, vagy egyenesen a nemzet. Az a baj, hogy a dalokat is vérrel, könnyel írták, és főleg erőből írták, miközben a zene gördülékeny és csilingelő - mint a játékgépek.
(Universal)