Az Akvárium Klubot foglalta el az itthon a megfelelő korlátok között ismert – vagyis: alig ismert –, egyedi és izgalmas zenét játszó amerikai zenekar, a Firewater. A blues hagyományaihoz is visszanyúló, alapvetően mindent (punk, indie, art rock, folk) játszó együttes, Tod Ashley frontember vezetésével egyre több, a világ különböző kultúráinak zenéit, hangszereit és hangulatát olvasztja egybe a maguk által „world punk”-nak keresztelt stílusba. Jamaikai ska, balkan beat, maqsoum, klezmer és cigányzene: a stílusok nem egymás ellentéteként, egymással rivalizálva jelennek meg, hordozva a kioltás veszélyét, hanem egymást kiegészítő, bonthatatlan egységgé állnak össze – csakúgy, mint a zenekar nevében egyesülő tűz és víz.

Varga Dániel

Az új inspirációt kereső frontember rendszeresen otthagyja New York-i otthonát, hogy a világ valamelyik pontján megismerkedjen egy őt ösztönző kultúrával és hangzásvilággal. Így vágott neki 2011 tavaszán Isztambultól Tel-Avivig tartó utazásának, ez alatt íródott a Firewater legfrissebb, Budapesten is bemutatott albuma, az International Orange! Az arab tavasz hatása érezhető a lemez szövegvilágán is, de a számokban inkább csak a forradalmak hangulata jelenik meg, nem a konkrét események – ahogy az album egyik legjobb dalában, az azóta klippel is párosuló Little Revolutionben is. Az International Orange! ügyesen keveri a vidám, táncolásra ösztönző és a sötét, szomorú elemeket, amik egy kicsit keserű hangvételű, de mégis optimista zenévé állnak össze, mint ahogy a Dead Man’s Boots című számban hallhatjuk, az akár az egész lemez ars poeticájának is felfogható sorokban; It can never be your funeral If you're in your birthday suit.

A tavaly megjelent album európai turnéja Tod lábtörése miatt későbbre került, így az eredetileg novemberi akváriumos buli március első szombatjára csúszott. Habár nem volt telt ház, nem voltak zavaróan kevesen; nem hiába ajánlotta az estet a Lovasi–Kiss Tibi páros a YouTube-on; sőt a nézőtér szellős sorai ideális feltételeket biztosítottak az ugrálni, táncolni vágyóknak.

A Psycho Mutants alapozta meg a hangulatot, a Firewaterhez hasonló eklektikus, swing, rock’n’roll és tangó keverékéből álló zenével. Az új lemezen dolgozó pécsieknek is kijárna a nagyobb népszerűség; a kezdéskor még alig lézengtek a teremben páran. A szűk egyórás felvezetés végére azonban már kezdett gyülekezni a tömeg, sőt a ráadásszám alatt már ígéretes buli alakult ki az első sorokban.

Rövid átállás – behangolás és egy „No Apartheid We Are All Gypsies” felirat elhelyezése – után jött a Firewater. A nyitó számoknál a nézőtér java része még passzívan szemlélődve hallgatta a koncertet, a Monkey Song és a Some Kind of Kindness című dalok után már együtt mozgott mindenki. Tod ért a hangulatkeltéshez, a közönség feltüzeléséhez – ez most sem volt másképp, sőt ezúttal nem is kellett lemásznia a színpadról, hogy táncra ösztönözze az embereket, mint legutóbb az A38-on. Az International Orange!-ről (nagyon okosan) csak a legjobb és legpörgősebb számokat vették elő, mellettük sok régebbi dalt, leginkább a 2008-as Golden Hour szerzeményeit játszotta a zenekar. A virtuóz harsona- és a különféle dobokból álló, egészen elképesztő dobjáték által színesített zene teljesen magával ragadta az embert, és csak akkor eszmélt fel az önfeledt tombolásból, amikor egy óra után a zenekar levonult.

Varga Dániel

A visszataps után a sejtelmes félhomályban újra megjelentek a Firewater tagjai és nagyon szépen, halkan eljátszották a balladisztikus Paradise című dalt. A This is my life közben Tod először csak egy-két, az első sorokban táncoló lányt hívott fel a színpadra, hogy kezet csókoljon nekik és megforgassa őket, majd intett a közönségnek, hogy bárki csatlakozhat hozzájuk. Ennek hatására 10-15 lelkes, néha egészen megdöbbentő mozgáskultúrájú rajongó mozgott a zenekarral együtt a színpadon, aminek tagjai már-már kezdtek elveszni a körülöttük mulató tömegben.

A hosszan elnyújtott, a nyitáshoz hasonló improvizatív örömzene után másfél óra után véget is ért ez a világkörüli táncolás, a Firewater-koncert: egy önfeledt, vidám este egy újabb zűrös hét után. Persze, a zenekar azt akarta, hogy így legyen. Nem véletlenül mondták: „Optimisták vagyunk egy pesszimista világban. Esküvőket, születéseket és temetéseket ünneplünk. Az utazás, az alkotás és a légzés szabadságért küzdünk. Élni akarunk, amíg meg nem halunk. Reméljük, tetszik a zenénk és az üzenetünk. Táncolj szabadon!"