Így lettünk Kádár népe

Így lettünk Kádár népe

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Zubor Zalán
Tetszett a cikk?

"Aki nincs ellenünk, az velünk van" – szól a Kádár-rendszer közismert mottója. Azt már kevesebben tudják, kik voltak azok, akik nem Kádár ellen, tehát vele voltak: értelmiségiek, művészek, veterán társutas politikusok, valamint 56-os vezetők, akik félelemből, vagy pozíciókért cserébe hajlandóak voltak a Kádár-rendszert szolgálni. Róluk szól Tabajdi Gábor új könyve, amely bemutatja a frissen hatalomra került Kádár János szövetségi politikáját, azt a folyamatot, amellyel megszerezte a kulturális és politikai elit támogatását. A történésszel Kiegyezés Kádárral – "Szövetségi politika", 1956-1963 című, most megjelent könyvéről beszélgetünk.

hvg.hu: Miért adta könyvének a Kiegyezés Kádárral címet? Vonhatunk párhuzamot az 1867-es kiegyezés és a gulyáskommunizmus kiépülése között?

Tabajdi Gábor: Ez a történeti allegória nagyon mélyen él a köztudatban. A kifejezést, bár eltérő kontextusban, használta Bibó István is, és különböző 56-os emigránsok. Mint történelmi előkép, az állambiztonságiak által 1956 után lehallgatott személyek, ellenzéki és társutas értelmiségiek vitáiban is előkerül. Én ezt a viszonyrendszert felülről, az állampárt szemszögéből vizsgáltam. Az MSZMP deklaráltan egy történelmi folyamat betetőzésének, ha tetszik kiegyezésnek kívánta láttatni a pártállam restaurálását, a rendszer konszolidálódását. Az, hogy a különböző társadalmi csoportok miként élték ezt meg, további kutatásokat igényel.

hvg.hu: Kevés szó esik róla, hogy közvetlenül 1956. november 4-e után Kádár pozíciója nem volt különösebben szilárd, mind a szovjetek, mind a folytatódó ellenállás sakkban tartotta. Milyen dilemmákkal nézett szembe az új vezetés ebben az időszakban, és milyen megoldást talált?

T. G.: Közismert, hogy a fegyveres ellenállás még napokig kitartott, a társadalmi ellenállás (sztrájkok és egyéb tiltakozó akciók formájában) pedig még tovább. Kádár dolgát nehezítette, hogy az újonnan alakuló MSZMP-nek alig volt apparátusa, a rendvédelmi szervek is szovjet irányítás alatt álltak. Ebben a szorult helyzetben felértékelődött a korábbi útitársak szerepe. Nem véletlen, hogy a többpártrendszer bevezetését is sokáig lebegtették, persze olyan formában, amilyen 1948-ban volt: névleges többpártrendszer az MSZMP irányításával. Az újjászervezett népfront, a párton kívüliek szerepeltetése tudatosan próbálta elrejteni a pártállam restaurálását. A megtorlásokkal párhuzamosan, olykor éles belső viták közepette alakult ki a hatalomgyakorlásnak az az új módozata, amely nemcsak a nemzetközi enyhüléssel számolt, hanem figyelembe vette a Rákosi-korszak csődjének tapasztalatait is.

hvg.hu: Kik voltak Kádár új szövetségesei? Mennyire különbözött Kádár bázisa az MDP-étől?

T. G.: Elsősorban a régi társutasokat – olyan, nem kommunista személyeket, akik valamilyen módon támogatták a MDP hatalmát – sikerült újra aktivizálni. Ezeknek a személyeknek a nagy része közel került az 56-os Nagy Imre-kormányhoz. Ugyanakkor velük kapcsolatban mély tapasztalattal rendelkeztek a régi-új vezetők. Az útitársak sok esetben az állambiztonsági megfigyelések célpontjai is voltak. Egyes közszereplőkről, például Veres Péterről vaskos titkosszolgálati dossziék maradtak fenn. A kádári szövetségi politika egyik kulcsfigurájának, Ortutay Gyulának a naplója kiváló forrása annak, miként zajlott a kiszemelt személyek megkörnyékezése. Mind a fenyegetés, zsarolás, mind az ígérgetés, megvesztegetés helyet kapott Kádárék módszerei között.

Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy Kádárnak valamilyen módon kezelnie kellett „baloldali” kritikusait is. A keményebb rendteremtést követelő Táncsics-kör semlegesítése egybeesett a Hazafias Népfront megalakításával. Kádár tudatosan próbálta magát középre helyezni, és kommunikálni a Rákosi-rendszerrel való szakítást. Ez is a gyakran emlegetett kétfrontos harc része volt.

hvg.hu: Ez a közeledés egyirányú volt?

T. G.: Természetesen a korábbi közszereplők, az egykori „koalíciós” politikusok, akikre a kommunisták mint egyfajta anti-elitre tekintettek, szintén keresték a helyüket az új rendszerben. Az egyes személyek között persze különbség mutatható ki, a rendszert támogató nyilatkozat megtételével kapcsolatban: Illyés Gyula például sokáig nem írta meg saját bocsánatkérő levelét a hatalomnak, ezért évekig mellőzött író maradt. Hasonlóan viselkedett Kovács Béla egykori kisgazda vezető is, aki teljesen visszavonult a közélettől. Ugyanakkor halála előtt nem sokkal, máig tisztázatlan körülmények között, megjelentek a kollektivizálást támogató újságcikkei. Veres Péter vagy Ortutay Gyula ezzel szemben az elsők között volt, aki „visszakéredzkedett” a hatalom oldalára. A jó személyes kapcsolatokkal rendelkező, ismert és elismert személyek integrálása komoly szerepet játszott abban, hogy a tömegek később elfogadják Kádárt.

©

hvg.hu: Az elit mellett Kádárnak a szélesebb tömegeket is maga mellé kellett állítani. Mekkora szerepe volt az 1957. május elsejei ünnepségeknek? Sokak szerint ez volt az a határvonal, amikorra Kádár megvásárolta az emberek támogatását.

T. G.: Valóban fontos lélektani határ volt a hatalom számára a május elsejei ünnepség, olyannyira, hogy a tömeggyűlésről szóló fényképet Kádár az irodájába is kiakasztotta, és előszeretettel mutogatta a látogatóknak. Az eseményt a hivatalos propaganda is kihasználta, az 1957-ben elinduló kísérleti tévéadás első tudósítása is erről szólt. Persze a propaganda állításaival szemben nemcsak ünneplők voltak az utcán, hanem egy elég vegyes tömeg: kivezényelt, megfélemlített emberek, kíváncsiskodók ugyanígy voltak a tömegben, de ügyes kamera-beállításokkal nem volt nehéz azt a látszatot kelteni, hogy mindenki mosolyog. Nyilván az is szerepet játszott, hogy Kádár az év elején adócsökkentéseket, fizetésemeléseket és más jóléti intézkedéseket vezetett be, amelyek májusra már éreztették a hatásukat, így voltak sokan, akik tényleg ünnepelni mentek ki. A 10-30 százalékos béremelések hatása nem lebecsülendő. Ugyanakkor szükség volt a hatalom elfogadását megszemélyesítő közismert személyekre is, akár e kezdeti időszakban, a megtorlások idején, vagy a kollektivizálások későbbi megindulásakor.

hvg.hu: Az utóbbi években végzett felméréseken Kádár János rendre előkelő helyen végez a legnépszerűbb történelmi személyiségek listáján. Mondhatjuk, hogy Kádárból az 1956-1963-as időszakban lett „Kádár apánk”?

T. G.:
Azt hiszem, ez időben későbbre tehető, ebben az időszakban inkább a különböző társadalmi csoportok depolitizálását, a beletörődést tudta elérni. Az 1963-as időhatár nemcsak a választások, majd az azt követően meghirdetett amnesztia, az ország nemzetközi elszigeteltségének enyhülése miatt fontos. Ekkor zárul le számos titkosszolgálati eljárás, s ekkor hullik ki végleg a közbeszédből az egykori pártokra történő utalás.

A kádárizmus kezdeti évei ugyanakkor kivételes periódusnak számítanak a magyar politikatörténetben. A hatalom működését számos oldalról és kivételes mélységben meg tudjuk világítani. Az egykori pártok felszámolásával kapcsolatban nemcsak a pártközpont vitáit, a Hazafias Népfront intézkedéseit követhetjük nyomon, hanem a titkosszolgálatok nagyszabású intézkedéseit és sokszor kisszerű ügynöki, hálózati tevékenységét is. Ezt kiegészítve Kádár János személyes leveleivel, a visszaemlékezők tapasztalatával kirajzolódnak az MSZMP hatalomtechnikai módszerei, megismerhetővé válik a társadalom megnyerését szolgáló „szövetségi politika” kialakulása.

Hozzászólások