szerző:
Csáki Judit
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Silviu Purcărete nagy rendező, és aligha törődött azzal, hogy a Nemzeti Színház új időszámításának első évében számos problémával birkózik. Őt az Ahogy tetszik érdekelte, mert nem könnyű darab. Tényleg nem.

Gyorsan lehetett szüksége annak idején, Shakespeare korában a Globe színháznak egy új bemutatóra – nem tudom, mi bukhatott nagyot előtte –, a profi színházcsináló elővette hát néhány előkészített, kidolgozásra váró ötletét és motívumát, az élére írta ezt a fintoros címet (As You Like It), aztán hadd szóljon. Száműzött herceg (majd a Viharban megcsinálja rendesen), erdei kavarodás (a Szentivánéjiben is hogy bejött), fiúnak öltözött lány (a Vízkeresztben kibomlik); aztán itt jelenik meg az első Bolond meg a botcsinálta filozófus, van népi szál és rengeteg szerelem, megannyi egymásra találás a végén, hadd távozzon elégedetten a publikum. Mindazonáltal az Ahogy tetszik több azért, mint „rendesen megcsinált” opusz (Jan Kott például a legnagyobbak közé sorolja), és főszereplője, a dráma motorja és középpontja, Rosalinda sok fiatal színésznő szerepálma.

©

A darab későn, a nagy Shakespeare-drámák után lett ismert Magyarországon, a tizenkilencedik század végén. A reformkori fordítók nem kapkodtak utána – az első bevett fordítás Szabó Lőrinc műve, és a harmincas évek végén az akkori Nemzeti számára készült. 2006-ban – sok más Shakespeare-dráma mellett és ugyancsak színházi felkérésre – Nádasdy Ádám is lefordította, s utána egyre-másra tűzték műsorukra a színházak. A mostani bemutatót az erdélyi magyar Shakespeare-fordító, Jánosházy György szövegével játsszák – Nádasdyé sokkal jobb ugyan, de ez is megteszi, ha a magyarul nem beszélő rendező így döntött.

A rendező hozta magával kedvenc díszlettervezőjét, Helmut Stürmert, aki vízszintesen osztotta ketté a Nemzeti színpadát: a hercegi udvart sötét és hatalmas panelek határolják, és egy színházi öltözőt formáz, ahol művészek készülődnek öltözködés közben az előadásra. Látjuk, amint nővé maszkolja – csak úgy nagyjából – magát Trill Zsolt (Rosalindára) és Fehér Tibor (Céliára), és bár többször „áramszünet” van, a zseblámpák fényében megképződik azért a hercegi udvar baljós, sötétbe hajló atmoszférája. Az állványokon súlyos télikabátok, merthogy tél van – látjuk kicsit később, hogy az ardennes-i erdőben is hull a hó.

©

Merthogy akkor már fölemelkedik a színházi terep hátsó redőnyfala – és mögötte változatos-mesés táj honol, a háttérfüggöny hol havas hegyeket, hol délvidéket mutat, mert az erdő a csodák birodalma, ugye. Egyéb tekintetben a Nemzeti híres masinériája ezúttal pihen – se süllyedő, se zsinórpadlás, se forgó nem dolgozik –, az előadás kétségkívül jól utaztatható.

Az ardennes-i erdő nemcsak a csodák birodalma, hanem a szabadságé is. Némi csetlés-botlás közepette tanulják itt a jóságot a az önkényuralmi rend birodalmából kivetettek és kivetődők: a méla Jaques például úgy lelövi pisztollyal a száműzött herceget, amikor az megöli az erdőben méltán otthonos szarvast, hogy az alig bír feltápászkodni utána, de sietősen eltakarítja a szarvasölés maradványait – mondom, a csodák és csodás feltámadások birodalmában vagyunk... A méla Jaques egyébként az előadás egyetlen női szereplője (a bio-díszletként használt kart leszámítva, melyben az igazgató saját növendékein kívül fájdalmas ott látni az engedelmes és erősen lefokozott Söptei Andreát) – ez amúgy rendben van, hiszen a botcsinálta filozófus, a melankólikus-rezignált kétkedő nem a nemével villog. És Udvaros Dorottya – tán a közismert „Színház az egész világ...” című, revübetétté komponált nagymonológot leszámítva – végig finom és jó.

Purcărete nem kerített originális és súlyos rendezői koncepciót az Ahogy tetszik rejtélyes-szövevényes cselekménye köré – a rendezés lényegének az látszik, hogy Rosalindát bohócra veszi. Trill Zsolt ugyanis remek bohóc, minden ízében, fizikailag és szellemileg is az; vagyis ezúttal játékmesterként működik, és a nőnek öltözött férfi, majd férfinak öltözött nőnek öltözött férfi női lelkét parodizálja-poentírozza-vicceli rendkívül energikusan. Pipiskedik és affektál, kommentál és reflektál – Rosalinda ugyan ilyenformán nincsen, de a bohócszámot végig bírja ismerős lendületével. Mellette a Céliát játszó Fehér Tibor komolyan veszi ugyanezt, vagyis eljátssza a kissé pasztell, ám nagyon is hiteles lánykát, aki legjobban a mackójához kötődik, és őt fogja lecserélni a végén a hirtelen megjavuló vőlegényre, Orlando bátyjára.

Orlando szerepében Szatory Dávid sem foglalkozik azzal, hogy Rosalindája férfi – arra koncentrál, hogy a lány Gany

©

medesként fiúnak látszik. Becsülettel átküzdi magát a szerelem útvesztőin – a színész pedig a feladaton.

A rivalda síkját sűrűn használják járásnak: keresztbe futkosnak a szereplők, és az első részben vagy háromszor is végigsétál Eperjes Károly, nyomában egy törpével. Egyikükből (Eperjesből) Juci lesz, a Bolond párja, egy röpke és felszínes kabarettli formájában; a másikból reménytelen szerelmes, és Orlando második bátyja, de csak az előadás második részében.

Ha a közönség követni tudja a kavarodást és a széttartó színészi alakítások által rombolt cseleményt, akkor néhány szép pillanat a jutalma. Az egyik, tán a legszebb Bodrogi Gyuláé, aki Ádámot játssza, de nem ez az érdekes, hanem az, ahogy a „Színház az egész...”-monológ utolsó, öregember-korszakának említése alatt némán, immár magáról nem tudó gyerek-öregként, kifejezéstelen tekintettel átvonul a színen. Ez megrendítő. És igen jó a pici szerepében, a Phoebéért epedő Silviusban érzékenyen és belülről dolgozó Rácz József.

©
További színikritikák

Van élőzene – az ardennes-i erdőben Komlósi Zsuzsa zongorázik, és Kéringer Dávid fújja a szaxofont, szépen. Néhány – nem kevés – színész erősen hiányzik az előadásból; mégiscsak képtelenség, hogy jók és rosszak közti különbséget egy napszemüveg le- és fölvételével jelzik (na, persze, hogy a napszemüveges a gonosz), mert másra, színjátszásra például nem futja. A sok-sok cirkuszi reminiszcenciával – melyek legtöbbje Trillhez, kisebb része a Próbakő szerepében bohóccipőben föllépő Reviczky Gáborhoz köthető, akinek szövegét eltakarja az intonáció – megtűzdelt előadás utolsó jelenetében megvan a négy esküvő, de nem látszik boldognak a hosszú padra leültetett csapat, a násznép, a megjavultak, a teljes szereplőgárda.

Csalódottságukat mélyen értjük, mert sokat, nagyot, durranást vártunk, és mi is csalódottak vagyunk.

A szerző színikritikus, az Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című kötet szerzője.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!