A Monty Python nem csinált hülyét magából
Minden idők legnagyobb hatású komikus társulata, a Monty Python júliusban végleg elköszönt a közönségtől. Bár volt, aki szerint csak a pénz miatt álltak össze újra, és maga a visszatérő előadás is vegyes fogadtatásban részesült, egyvalami azért biztos: ez a hat ember olyan értéket teremtett pályafutása során, hogy bőven megérdemelnek még egy utolsó fejhajtást. A legemlékezetesebb jelenetekből összeállított előadás, a "Monty Python élőben (nagyrészt)" augusztusban a magyar mozikban is látható.
Ugyan ki bántaná a még élő Beatles-tagokat azért, ha egy az utolsónak kikiáltott koncerten a Yesterdayt és nem mondjuk az I am the Walrust adnák elő? Ki várná el öt, hetvenen túli öregembertől, hogy (újra) megreformálják a komédia műfaját? Mégis, irtózatos elvárásokkal kellett szembenéznie minden idők legnagyobb hatású komikus társulatának, a Monty Pythonnak akkor, amikor bejelentették, még egy utolsó estére összeállnak. Abból az egy estéből aztán az óriási érdeklődés miatt tíz fellépésből álló sorozat lett a londoni O2 Arénában, sőt az utolsó estet a világ számos országában élőben lehetett követni az interneten keresztül. Így Eric Idle nem túlzott a műsor végén, amikor – mielőtt rázendített volna a záró számra – az egész világot arra kérte, még egyszer, utoljára énekeljék együtt a társulattal az emblematikus Always Look On The Bride Side-ot.
Magyarországon viszont nem volt elérhető az élő közvetítés, de szerencsére a hazai rajongók sem maradnak ki a mókából: augusztus 7-én, 9-én és 15-én több Cinema City moziban lehet még utoljára meglepődni a spanyol inkvizíció „váratlan betörésén”. Hangsúlyozottan az utolsó fellépésről van szó, ahogy Eric Idle, a mostani műsor rendezője még az előadások előtt fogalmazott: „ennek kell az utolsó alkalomnak lennie. Eszünk ágában sincs világkörüli turnéra indulni, és olyanná válni, mint mondjuk az Eagles zenekar. Ez egy nosztalgikus búcsú. És sokkal jobb, mint egy kib*szott temetés.”
Bár a csapatból mindig kilógó – a komikus képességeit inkább a legendás animációs betétekkel, mintsem színészi alakításaival csillogtató, továbbá, hát, ugye, amerikai – Terry Gilliam szerint nem feltétlenül kell ezt a kijelentést készpénznek venni. „Sohasem szabad bízni a Pythonok szavában” – nyilatkozta Gilliam. Akár az utolsó volt, akár nem, az ikonikus csapat előadását mindenki látni akarta, és persze mindenkinek megvolt róla a véleménye. Az angol kritika ráadásul nem is bánt kesztyűs kézzel az idős legendákkal.
Csak vén trottyok bohóckodása a pénz miatt?
„Egykoron ők voltak a legcsípősebb humorú komikusok. Tegnap este elég gyakran egy hiteltelen emlékzenekarnak tűntek csak” – írta az Monty Python élőben (nagyrészt) című előadásról a Daily Mail kritikusa. Azé a Daily Mailé, amely amúgy is komoly szerepet játszott a nagy visszatérés során, olyannyira, hogy a felvett előadáson a híres, halott papagáj-jelenetben meg is kapták a magukét. Az angol lap és a Pythonok viszonya akkor vált pikánssá, amikor a Daily Mail arról cikkezett, a tagok egyetlen motivációja a pénzkereseti lehetőség volt. John Cleese, a csapat hangadója szerint a lap ezzel majdnem mindent elrontott. „Kíváncsi lennék, dolgozik-e valaki ingyen a Daily Mailnek. A legtöbb ember azért dolgozik, mert muszáj, és csak nagyon kevesen vagyunk olyan szerencsések, akik olyasmivel foglalkozhatunk, amit még élvezünk is. Szóval nagyrészt a pénzért csináljuk mi is, de közben azért is, mert hiszünk benne, hogy vicces élmény lesz. 74 évesen nyitott vagyok az ilyen élményekre” – beszélt motivációiról Cleese.
A Pythonok persze nem álszentek, és már az első bejelentéstől kezdve arról beszéltek, hogy ezzel az előadássorozattal végre újra egyenesbe jöhetnek anyagi téren. „Cuccok pénzért”: még az O2 Aréna mellett felállított alkalmi ajándékbolt felirata is ezen ironizált. Az újjáalakulás ötlete is egy elvesztett pernek köszönhető, ami elég nehéz helyzetbe hozta a komikusokat. Mark Forstater, a Gyalog-galopp egyik producere ugyanis beperelte a csapatot azért, mert nem kapott elég jogdíjat a film színpadi változatáért, a Magyarországon is bemutatott Spamalot musicalért. A társulat tagjai a per miatt gyűltek össze tavaly augusztusban, majd Idle biztatására a visszatérés mellett döntöttek. A legrosszabb anyagi helyzetben egyébként Cleese van: ő ugyanis már háromszor vált és két gyermek után is tartásdíjat fizet – de jellemző módon a társulat Cleese magánéleti zűrjeiből is viccet csinált az utolsó előadásban.
Kiszámítható, de szórakoztató előadás
A vegyes fogadtatás (a Daily Mail persze nem bújt ki a bőréből, és külön cikkben tárgyalta a negatív nézői reakciókat) némileg érthetetlen annak tükrében, hogy előre tudható volt, hogy a Pythonok best of műsorral készülnek, és csak kicsit aktualizálják a több mint negyvenéves szkeccseket. A lényeget a Guardian kritikája fogalmazta meg a műsorról, azzal a konklúzióval, hogy a mostani előadás a már létező rajongóknak szólt, és aligha toborzott új híveket.
Való igaz, akit valaha is magával ragadott a Monty Python senkit és semmit nem tisztelő gúnya, a világot szokott rendjéből teljesen kiforgató humora, az nem vágyott semmi másra, mint egy utolsó, közös nevetésre. Őket ez a műsor nem is hagyta cserben: volt halottpapagáj-jelenet, betoppant a spanyol inkvizíció, Mr. Gumby is összeállította pompás virágcsokrát, elhangzott a Favágó dal, és igaz, felvételről, de a filozófusok focimeccse is előkerült a műsor során. Akik némi aktuális fricskára számítottak, talán csalódtak. Például Putyin egyszeri pellengérre állítása őket aligha elégítette ki.
Bármennyire is nehéz elképzelni, hogy a nosztalgia működőképes egy egykor úttörőnek számító társulat előadásában, a Pythonok végül nem csináltak hülyét magukból, és nem rombolták le saját szobrukat. Azért mégiscsak hetvenen túli emberekről beszélünk, így az sem tűnik jogos kritikának, hogy miért volt ennyi táncbetét a showban. Persze, aki a félórás Repülő Cirkusz részek sokszor szinte követhetetlen sűrűségéhez szokott, annak néha tényleg vontatott lehetett az öreguras dramaturgia, de a szkeccsek közé beiktatott tánc- vagy dalbetétek nélkül aligha bírta volna a tempót az öt tag.
Ha már öt tag, itt az elkötelezett rajongók joggal horkanhatnak fel, és mondhatják, hogy a Monty Python hat tagból állt, hogy oldotta meg a társulat, az 1989-ben rákban elhunyt Graham Chapman hiányát? Nos, a lehető legtermészetesebb módon. Nem tolakodóan, de többször is megemlékeztek róla a műsor során – még az előadás alcíméből (Egy már elment, maradt még öt) sem maradt el az utalás a foghíjas újjáalakulás tényére. Az, hogy Chapman mit szólt volna a visszatéréshez, már más kérdés, amire a tagok habitusuktól függően válaszoltak. Michael Palin szerint Chapman valószínűleg marhaságnak tekintette volna az újrázást. „A Monty Python hat emberből áll, és most kicsit olyanok vagyunk, mint egy ingatag asztal, amelyik eredetileg hatlábú volt, de az egyik lába kitört” – tette hozzá Palin, aki a társulat szétszéledése után a BBC-nek készített népszerű útifilmeket (amiket természetesen a mostani előadás viccesen pocskondiázott).
A híres vendégszereplők sem maradtak ki a visszatérő showból, minden felbukkanó sztárt nyilván bűn lenne előre elárulni (aki nagyon akarja, könnyen elolvashatja az illusztris listát), de az azért sokat mond az előadás fontosságáról, hogy még a fanyar humoráról ismert komikus, Stephen Fry is életreszóló élményként számolt be rövid szerepéről a műsorban. „Úgy éreztem magam, mintha a Beatlesszel álltam volna egy színpadon” – kürtölte világgá érzéseit Fry a Twitteren.
A premier előtti vetítésen a Monty Python társulat legjobb hazai ismerője és fordítója, Galla Miklós mondott rövid köszöntőt, és abban abszolút egyet kell értenünk vele, hogy öreguras tempó ide, kívülről fújt poénok oda, azért mégiscsak felemelő és kissé megható élmény volt a társulat tagjait (valószínűleg utoljára) együtt a színpadon látni. Persze nem is ők lennének, ha nem csináltak volna ebből a búcsúból is viccet: az előadás előtt még azon poénkodtak, hogy a legstílusosabb búcsú a színpadi halál lenne.
Ma már elképzelhetetlen lenne a feltűnésük
A Repülő Cirkusz tévésorozat a maga idejében forradalmi vállalkozás volt, alapjaiban változtatta meg a televíziózásról és a szórakoztató műsorokról alkotott általános képet. A Monty Python, és az általuk képviselt minőség, a XX. század egyik legfontosabb kulturális eredménye, nélkülük aligha létezne például South Park vagy Family Guy. De hogy mennyire hatnak frissen ezek a 1969-1970 környékén írt jelenetek 2014-ben, az már egy jogos kérdés. És bár maga az előadás tényleg nem szolgál semmilyen meglepetéssel, egyvalamit nem árt észben tartani, és ebben maguk a Pythonok is egyetértenek: a Repülő Cirkuszhoz hasonlóan bátor és újító szándékú műsor ma aligha kerülhetne televíziós képernyőre.
Gilliam, aki rendhagyó és őrült ötletektől hemzsegő saját filmjeivel (Brazil, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban, Doktor Parnasszus és képzelet birodalma) a társulat feloszlása után még meg is erősítette kultstátuszát, elég keserű képet festett a mostani helyzetről. „Ma minden egyes döntéshozó félti az állását, és inkább nem kockáztat (…) a kreatív művészek számára ez nagyon-nagyon ártalmas” – fogalmaz Gilliam. Cleese szerint a Monty Python feltűnésekor kivételes állapotok uralkodtak a BBC-nél. „Akkor még megbíztak a műsorok alkotóiban, és a kellő kreatív szabadságot is biztosította az angol állami televízió” – idézte fel a BBC aranykorát Cleese.
A teltházas előadások ellenére amúgy a társulat tagjai nem idealizálják a fénykorukat, és bár életük során elhihették volna magukról, egyáltalán nem tartják magukat zseniknek. Michael Palin például egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a szkeccsek nagy részét egyszerűen rossznak tartja: „félrevezető lenne, ha visszanézve azt mondanánk, minden, amihez csak hozzáértünk arannyá változott”. Palin szerint a társulat sikerének titka az volt, hogy minden egyes epizódban volt legalább három-négy kiemelkedő jelenet, és ez magával húzta a laposabb részeket is.
Az ilyen legendák visszatérésénél persze elkerülhetetlen a kérdés, hogy miként viselik el egymást a tagok ennyi egymástól külön töltött idő után? Mindig is tudni lehetett, hogy a rendkívül öntudatos tagok között heves viták zajlottak a háttérben, és sokszor egészen más elképzeléseik voltak egy-egy jelenetről. A vitás helyzetekben mindig szavazással döntöttek, mi az, ami tényleg vicces, és mi az, ami elvetendő. A társulat 1983-ban, Az Élet értelmén is leginkább külön-külön dolgozott (újabb Beatles-párhuzam), és a mostani közös munka sem volt feszültségektől mentes. „Néha nagyon idegesítettük egymást a különböző világlátásunkkal, de ez egy olyan csapatban, ahol öt nagyon erős öntudattal és nagyon határozott elképzelésekkel rendelkező egyén dolgozik együtt, természetes. Csak mi öten tudjuk, miről is szólt a Mony Python valójában – olyasmi ez, mintha egy különös titok őrzői lennénk” – osztotta meg érzéseit a próbák és az előadások hangulatáról Palin.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
