Miért nem bízik a néző a magyar filmben?
A Gárda-filmként elhíresült Veszettek csak jövő ősszel érkezhet a mozikba, de Kálomista Gábor producer már Oscar-díj-esélyesként jellemezte a filmet – s ezt Goda Krisztina nem érzi tehernek. A rendezőnő szerint a régi filmtámogatási rendszerben nagyobb volt az alkotói szabadság, de a káosz is, mint most, azzal viszont nem ért egyet, hogy az utolsó vágás joga a Filmalapé. Összességében úgy véli, jó irányba halad a magyar film. Hogyan került Szabó István gyakornokaként egy angol egyetemre? Miért választotta Magyarországot Hollywood helyett? Miért nem szabad úgy nekiállni forgatni, hogy azt lesi a rendező, vajon mi tetszene a közönségnek? Interjú.
Goda Krisztina negyedik nagyjátékfilmjének forgatását fejezte be az elmúlt hetekben, a Veszettek pedig az egyre komolyabb hangulatú filmekből álló pályája (Csak szex és más semmi; Szabadság, szerelem; Kaméleon) legdrámaibb darabjának ígérkezik. A film két vidéki fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a bűnözés ellen – a leírás alapján sokan előre Magyar Gárda-filmnek titulálják a filmet. A Veszettek a Filmalap történetének második legnagyobb, 693 millió forintos támogatásából készül, a főszereplő testvérpárt ifj. Vidnyánszky Attila és Klem Viktor alakítja. A rendezőnővel beszélgettünk.
hvg.hu: Most, hogy befejeződött a Veszettek forgatása, hogyan látja a projekt múltját és jövőjét?
Goda Krisztina: A forgatás tulajdonképpen egy folytonos problémamegoldás, de az egyéves csúszást leszámítva nagyon jó élmény volt. 73 napot forgattunk, Kazincbarcikán 4 hétig, aztán egy hosszabb budapesti etapot követően jött egy újabb 3 hetes vidéki szakasz, Várpalotán és Inotán. Már tart az utómunka, nagyjából fél év, mire el tud készülni a film. Aztán, hogy mikor lesz a premier, az a Filmalap és a producer döntése, a tavaszi-nyári időszak ugye piaci szempontból nem a legjobb időszak, a fesztiválszezon miatt jobb lenne egy őszi dátum.
hvg.hu: Az előző filmjeiben hozzászokhatott a magyar viszonylatban sztároknak számító színészekhez. Mennyiben volt más ezúttal csaknem ismeretlen színészekkel dolgozni?
G. K.: A színész az színész, soha sem vettem figyelembe szereplőválogatásnál, hogy mennyire ismert valaki. Más kérdés, hogy mivel 17-19 éves karakterek vannak ebben a filmben, nem is nagyon volt esély ilyen korú, ismert színészt találni Magyarországon. Inkább az volt a szempont egyes karakterek esetében, hogy olyat találjunk, aki nem játszott már el sok hasonló szerepet, hogy ne hozzon fel más filmekből emlékeket a nézőben.
hvg.hu: A Gárda-stigmát valószínűleg már sosem mossa le magáról a film. Még most is azt mondja, hogy semmi köze a Veszettek történetének a Magyar Gárdához?
G. K.: Nem stigma ez, csak hát nyilván hatásosabb leírni ilyen mondatokat egy újságírónak, mint hosszasan magyarázni, hogy mi is a teljes történet. De nem tudok mást tenni, mint hangsúlyozni, hogy a filmben egy fiktív szervezetet látunk, ami biztosan mutat rokon vonásokat más, valós csoportokkal, legyen az magyar vagy valamilyen európai szervezet, hogy a múltról már ne is beszéljünk. De az nem is célja a filmnek, hogy a néző ne asszociáljon ezekre, azonosítani azonban hiba őket.
hvg.hu: Ön Budapesten nőtt föl, mennyire tudta átérezni azokat a főleg vidéken tapasztalható problémákat, amiket a film feszeget?
G. K.: Maga a vidék kevésbé volt az életem része, ez igaz. De ez nem nagy probléma egy filmnél, hiszen ha egy sorozatgyilkosról készít valaki filmet, akkor nem követelmény, hogy a rendező azt maga is kipróbálja. Meg kell érteni, meg kell ismerni azt a közeget, amiről filmet csinál az ember, úgy érzem, nálam ez megvolt, az előkészítés során majdnem az egész országot beutaztam. Aztán nagyon érdekes volt, hogy a forgatáson oda is jöttek hozzám a vidéki statiszták, hogy tényleg ez van, tényleg így éreznek, és ez egy nagyon pozitív élmény volt.
A Veszettek forgatásáról készült riportunkat itt olvashatja.
hvg.hu: Kálomista Gábor, a film producere nem fogta vissza magát a nyilatkozataival. A Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy „Oscar-díj-esélyes film forgatását kezdjük el”. Ezt nem érezte tehernek?
G. K.: Örülök az ő feltétlen bizalmának, nem tudom, mit hoz majd a film, senki nem lát a jövőbe, még ő sem. Nem érzem azt, hogy teljesítenem kell ilyen téren, nem érdemes belemenni ilyen találgatásokba.
hvg.hu: Kálomista személy szerint mennyire folyt bele a filmkészítés folyamatába?
G. K.: A kreatív folyamatokba nem szokott belefolyni, elég nagy bizalmat szavaz azoknak, akikkel együtt dolgozik. Vannak meglátásai, de nem erőltet rám semmit.
hvg.hu: Bár írótársa, Divinyi Réka miatt, aki egyben a Filmalap Döntőbizottságának tagja, ez egy speciális helyzet, de milyen szinten szólt bele a Filmalap a Veszettek fejlesztésébe, gyártásába?
G. K.: Forgatókönyv-fejlesztésre alapból nem kaphattunk támogatást összeférhetetlenség miatt, de a readerek ugyanúgy elolvasták, véleményezték. Igazából nagyon keveset változtattunk a könyvön, azokat is inkább csak gyártási megfontolások miatt, hogy könnyebben leforgatható legyen. A Filmalap nagyon szigorú elvárásokat támaszt az alkotókkal szemben, nagyon pontosan meg kell határozni, hogy az ember mit, miért, hogy csinál, és igazolni kell, hogy minden fillért a filmre költünk – ami, megjegyzem, egy teljesen jogos elvárás. Ez persze alkotói szempontból egy kicsit problémás tud lenni, mert néha olyan szubjektív dolgokról megy a vita, hogy nekem ez így tetszik, nekik meg úgy, de úgy érzem, végeredményben meg tudtam valósítani, amit elképzeltem.
hvg.hu: Az MMKA-hoz képest milyennek látja a jelenlegi rendszert?
G. K.: Az MMKA-hoz nagyon könnyű viszonyítani, mert annál nagyobb káoszt nehéz teremteni. Semmiféle elvárás nem volt, a pénzek elosztása egyfajta lobbi érdek szerint működött, sem szakmai szűrő, sem pénzügyi kontroll nem volt. Volt persze egy szabadság, mert mindenféle művet bevihetett az ember, nem volt semmilyen kreatív megkötés. Sokan ezt sírják vissza. Számomra egy jó dolog volt abban a rendszerben: az utolsó vágás joga. Annak az elvételével nem értek egyet, ezt szerencsésebb meghagyni a rendezőnek. Most ugye a Döntőbizottság rendelkezik felette bizonyos összeghatár feletti támogatás után.
hvg.hu: Kanyarodjunk vissza egy pár évet. A családjában nem volt művész, miért kezdte el mégis érdekelni a művészet?
G. K.: Kiskoromban nagyon szerettem játszani, történeteket kitalálni és előadni. Volt egy elképesztően jó agyú húgom, aki mindenben überelt engem, pedig három évvel fiatalabb volt, ezért nekem is ki kellett találnom valamit, amitől egy kicsit én is különleges vagyok. Nem könnyű egy zsenivel felnőni.
hvg.hu: És miért pont a filmet választotta?
G. K.: 16 éves koromban volt egy filmismereti szakkör, amire elmentünk Babos Tamással, aki a Veszettek operatőre, és ott csináltuk meg az első filmünket. Előtte is szerettem a filmeket, de ez vonzott be a szakmába, ekkor realizáltam, hogy ez egy életpálya lehet. Ráadásul, akik ezt a kétéves képzést végigcsinálták, azok bekerültek a filmgyárba gyakornokként, többen meg is maradtunk a pályán.
hvg.hu: Aztán mégsem itthon, hanem Angliában tanult rendező szakon. Miért?
G. K.: Szabó Istvánnak voltam asszisztens gyakornoka, ő pedig meghívott tanár volt a National Film Schoolon. Én teljesen véletlenül épp nyelvet gyakorolni voltam kint, egy táskaboltban dolgoztam, és egyszer láttam, hogy Szabó István elsétál a bolt előtt, utánaszaladtam és beszélgettünk. Ő három hétre volt kint tanítani, én meg kivettem szabadságot, elmentem megnézni a sulit és jelentkeztem.
hvg.hu: Hogy került ezután Amerikába?
G. K.: Befejeztem a rendező szakot, hazajöttem és nem találtam a helyem. A filmes viszonyok egyébként nem voltak olyan rosszak, a reklámipar például dübörgött, csak abba valamiért nem tudtam belecsöppenni, nem kerültem olyan emberek közelébe. Öt-hat hónapot töltöttem itthon, majd éreztem, a következő lépcső az lesz, hogy meg kell tanulnom írni. Azért, hogy ne csak várjak, míg kapom sorra a jobbnál jobb könyveket. Ekkor jött a UCLA, ahol két évig tanultam.
hvg.hu: Nem vetődött fel önben, hogy kint maradjon és Hollywoodban kezdjen karriert?
G. K.: Volt rá lehetőségem, hogy kint maradjak. Egy magyar videók forgalmazásával foglalkozó cégnél dolgozhattam volna, de azt éreztem, évekre lekötném magam egy olyan munkára, ami egyáltalán nem érdekel, csak azért, hogy majd egyszer belépést nyerjek valahova. Ehhez nem volt türelmem, és azt mondtam, inkább ugrom, aztán vagy nyílik az ernyő, vagy nem.
hvg.hu: Azért ha kapna egy lehetőséget, hogy itt egy hollywoodi forgatókönyv, meg kéne rendezni, akkor elvállalná?
G. K.: Ha kapnék egy jó könyvet, miért ne? Nemrég volt egy amerikai projekt, amire le is szerződtettek, egy második világháborús sztori, amerikai színészekkel, de a Veszettek egyéves csúszása miatt le kellett mondanom. Meg volt egy másik, amit sajnos végül más rendező kapott. Sok amerikai forgatókönyvet kaptam már, de e kettő kivételével mindegyik hulladék volt. A Csak szex angol remake-jét is már kétszer próbálták leopciózni, többen próbálták megvenni, végül egyik sem valósult meg.
hvg.hu: Mostanában újra divatba jött, hogy tévéfilmeket, sorozatokat is elvállalnak nagy rendezők. Ilyen tervei nincsenek?
G. K.: A sorozat egy kicsit macerás ügy. Szívesen csinálnám, ha megkapnám azt a kreatív kontrollt, amivel a minőséget lehet garantálni. A sorozatoknál sokszor az asszisztensek asszisztensei kerülnek vezető pozíciókba, és szakértelem nélkül hoznak döntéseket, amiket végre kell hajtani. Ha ez nem így lenne, akkor állnék elébe. Körülbelül huszonnyolc sorozattervem és ötletem van a fiókban.
hvg.hu: Ha időrendben végignézzük a filmjeit, egyre sötétebb képet kapunk, egy romantikus vígjátéktól eljutunk egy súlyos társadalmi drámáig. Ez mennyire tudatos út?
G. K.: (Nevet) Igen, ezt én is észrevettem, de semmi tudatosság nincs benne. Próbáltam már, de egyelőre nem tudtam levonni belőle semmilyen következtetést.
hvg.hu: Azért eddig közönségfilmjeiről volt ismert, de a témáját tekintve a Veszettek nem tűnik annak.
G. K.: Én látom a lehetőséget, hogy érdekelni fogja a nézőket. Tudom, hogy dráma, hogy kényes magyar kérdéseket feszeget, de úgy érzem, ez lehet izgalmas. Két szerethető főhősünk van, akiknek elég érdekes a története ahhoz, hogy az emberek kíváncsiak legyenek rájuk. Egyébként leginkább nem is a műfaj, ami ellene dolgozik ma egy filmnek. Régen például, ha egy vígjáték jól meg volt csinálva, akkor az két-három- vagy ötszázezer nézőt is behozott, most már nemigen. A legnagyobb probléma az, hogy mindenki letölt és szinte senki nem jár moziba, aki meg igen, az az agyonpromózott amerikai filmeket nézi meg. A Megdönteni Hajnal Tímeát vagy a Coming out is simán a tripláját produkálta volna tíz évvel ezelőtt.
hvg.hu: Az elég jól promózott Utóélet például 3949 nézővel nyitott, míg ugyanazon a hétvégén több mint 13 ezren voltak kíváncsiak a már egy ideje letölthető, A feláldozhatók 3-ra. Nem lehet, hogy csak magyar filmet nem néz moziban a magyar?
G. K.: Az biztos, hogy van egy bizalomvesztés a magyar film felé. Vannak rétegfilmek, amiket a forgalmazók másnak promóznak, mint amik, ezért a nézők becsapva érzik magukat. A másik ok pedig, hogy nagyon sokba kerül az, hogy valaki mondjuk családostul elmenjen moziba. A jegyre rájön a parkolás, meg hogy akkor már eszünk-iszunk valamit, szóval egy este költsége olyan nagy, hogy meg kell gondolni, mire adunk ki annyi pénzt. Egy újonc magyar rendező filmjére, amiről, promó ide vagy oda, nem sokat tudok, vagy egy Brad Pitt-filmre, mert róla tízszer többet tudok, mint egy amúgy zseniális magyar rendezőről, színészről?
hvg.hu: Ahhoz képest, hogy a környező országok, például Románia filmipara hosszú évek óta csak fejlődik, mi még most is kicsit lassan éledezünk.
G. K.: Szerintem fejlődünk, bár tény, hogy nincs egy Cristian Mungiunk. De ettől függetlenül van jó pár művészfilmesünk, akik már nem először bizonyítottak, mint Mundruczó Kornél vagy Szász János. De például csak a Filmalap indulása óta volt már két rangos európai díjunk, egy fesztivál-fődíj és egy rangos cannes-i elismerés (A nagy füzet a Karlovy Vary filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt hozta haza, a Fehér Isten pedig a cannes-i fesztivál Un Certain Regard szekciójában lett a legjobb film – a szerk.). De a csehekkel mondjuk érdemes összevetni magunkat, ők kb. annyian vannak, mint mi, mégis sokkal többen nézik a saját filmjeiket. Amikor nálunk a rekordnézettség félmillió volt, akkor náluk egymillió.
hvg.hu: Sokak szerint túlságosan nyomott a magyar filmek hangulata, a vígjátékaink pedig túl blődek. Milyen filmre lehet akkor szüksége a közönségnek?
G. K.: Szerintem mindkét vonalnak van létjogosultsága. Ahogy a közönségfilm és a művészfilm ötvözetének is, rengeteg példa van arra, hogy lehet úgy szórakoztató filmet csinálni, hogy az mondjon is valamit. Más kérdés, hogy nálunk ennek nincs hagyománya. Nem kell elvárni a közönségfilmtől azt, hogy fesztivált nyerjen, a művészfilmtől pedig azt, hogy százezres nézettséget hozzon.
Ha egy filmes elkezd úgy gondolkodni, hogy vajon mi tetszene a közönségnek, annak általában nem lesz jó végeredménye. Ez kicsit olyan, mint a főzés: ha valami újat akarsz kikísérletezni, akkor nem biztos, hogy az a jó, ha mindent összeöntesz, ami eddig bevált.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
