Arany Medvét nyert, hat év börtön várja otthon
Bár egymást váltották a sztárok a Berlinalén, végül különösebb izgalmak nélkül zajlott le a térség legfontosabb filmfesztiválja. A fődíjat nem tudta átvenni a rendezője – nem engedték ki Iránból.
"Filmkészítő vagyok. Nem értek máshoz, mint filmeket csinálni. Ez az életem és ebben semmi nem fog megakadályozni. Ha beszorítanak egy sarokba, akkor visszavonulok önmagamba, és mindegy hogyan próbálnak korlátozni, az elszigeteltség hajtóerővé lesz. A körülményektől függetlenül továbbra is filmeket fogok csinálni, hogy megmutassam a művészet iránti tiszteletem, és hogy élő embernek érezzem magam” – üzenete az iráni rezsimnek Jafar Panahi. A rendezőt nem engedték el Berlinbe, filmjét is úgy csempészte ki Iránból. A Taxi viszont megnyerte a 2015-ös Arany Medvét.
Berlinben a februárt két okból is nagyon várják az ott lakók és turisták egyaránt: az egyik, hogy februárral kifut nem csak sötét, de többnyire szeles, havas, vagy leginkább jeges tél, a másik a Berlinale, a fesztivál, ami a világon elsőként mutatja be az elmúlt év filmes termésének színe-javát. Nem volt ez másképp az idei 65. fesztiválon sem, ahol szombaton adták át az Ezüst- és Arany Medvéket. A 11 napos szemlén 72 országból 441 filmet mutattak be a különböző szekciókban, a 23 versenyfilmből 21-nek itt volt a világpremierje.
Sztárok a zsűriben
A Berlinalén már a zsűribe igyekeznek olyan sztárokat és sztárrendezőket hívni, akik önmagukban is tömegeket vonzanak. Az idei zsűriben a női sztárt Audrey Tautou, a férfit Daniel Brühl játszotta, aki ha nem ugrik be a Good By, Leninből, akkor a Becstelen brigantikból biztosan; ő a fiatal színész a náci propagandafilmben, aki halomra lövi egy toronyból az amerikai katonákat.
A sztárrendező Darren Aronofsky (Fekete hattyú) volt. Egyébként a zsűritagokat, mi újságírók is csak úgy látjuk, hogy a sajtóvetítéseken a film kezdete előtti félhomályban beosonnak a nekik foglalt helyekre, és ha szerencsénk volt, nem hagyják el azonnal a termet a villany felkapcsolása után sem.
Börtön, éhségsztrájk, üres szék
Az iráni Jafar Panahi gyakori vendég a Berlinalén. 2006-ban már elvitte az Arany Medvét, Offside című filmjével. 2010-ben egy filmes vitára hívták, ám nem kapta meg a kiutazási engedélyt. A vélt, ám nyíltan soha ki nem mondott indok: Panahi a 2009-es választásokon az ellenzéki Zöld Mozgalom támogatója. Nem sokkal a Berlinale-meghívás után le is tartóztatták, 3 hónapra börtönbe zárták, ahonnan a Michael Moore, Steven Spielberg és Robert Redford által gyűjtött 200 ezer dollár óvadék mentette csak meg, és csontsoványan szabadult, mert Panahi éhségsztrájkba kezdett a börtönben.
Erre a Berlinale akkor úgy reagált, hogy 2010-ben meghívták zsűritagnak. A kiutazási tilalom és a házi őrizet azonban még érvényben volt, így Panahi Iránban maradt. A többi zsűritag és a fesztivál elnöksége a Panahit sújtó intézkedések ellen úgy tiltakozott, hogy mindig állt egy szék a rendezőnek fenntartva, üresen.
Kicsempészett film
Az idei fesztiválra Taxi címmel forgatott filmet, amit az alkotási tilalom miatt úgy sikerült elkészítenie, hogy taxisofőrként az autójába szerelt egy mobil kamerát és a taxiban zajló eseményeket és beszélgetéseket rögzítette. A filmet az említett okok miatt úgy kellett kicsempésznie Iránból. Panahit egyébként a tilalom megszegésért 6 év börtön várja egy iráni börtönben, hogy milyen körülmények közt, azt el lehet képzelni.
Ismerve a film keletkezésének és kijutásának körülményeit, már előzetesesen sem sok kételyünk volt afelől, hogy azt díjazzák. Aztán mikor Dieter Kosslik a díjátadón azzal kezdte a beszédét, hogy a Berlinale mindig is politikus fesztivál volt és az is marad, már biztosak voltunk, hogy Panahié az Arany Medve. A díjátadón viszont a rendezőt csak a felesége és a filmben is szereplő unokahúga képviselte.
A díjazott színésznő apja a berlini olimpia aranyérmese volt
Az Ezüst Medvéket a legjobb operatőr, legjobb színész és színésznő, a legjobb rendező, és a legjobb új perspektívákat nyitó játékfilmek kapják.
Sturla Brandth Grøvlen a Victoria című német film norvég operatőre azzal érdemelte ki az Ezüst Medvét, hogy 140 percet forgatott le egyetlen kameraállásból. Talán a film, vagy a forgatókönyv is megérdemelt volna egy díjat, sokak szerint ugyanis Sebastian Schipper rendező új életet lehelt a német zsánerfilmbe.
A legjobb színész díját Tom Courtenay angol színész, a legjobb színésznőét pedig Charlotte Rampling vihette haza, ugyanazon filmért, a 45 évért. Courtenayről azt kell tudni, hogy meglehetősen válogatós szerepeit illetően, a legtöbben onnan ismerhetjük, hogy 2012-ben Dustin Hoffmannak mégis igent mondott a Quartett egyik férfi főszerepére.
Rampling a díjátaón köszönőbeszédében édesapjára emlékezett, aki Berlinben szerzett olimpiai aranyat 1936-ban, 4x400 méteres váltóban. "Ő már szerzett itt trófeát, most én is csatlakoztam hozzá. Köszönöm, Berlin!"
Román és lengyel a legjobb rendező
A legjobb rendező díját ketten is hazavihették. Egyikük a román Radu Jude, Aferim! című, fekete-fehér, a 19. században játszódó westernjéért. A film két csendőr - apa és fia - odüsszeáját meséli el, akik a "cigány-rabszolga" Carfint igyekeznek megtalálni a román erdő- láp-és hegyvidéken.
A másik a lengyel rendezőnő Malgorzata Szumowska, aki a Body című fekete komédiában arról mesél, ki hogyan dolgozza fel fizikailag szerettei elvesztését. A legjobb új perspektívát felvonultató film pedig a chilei El Club lett. A realizmust a hiperrealizmusig fokozó rendező egy olyan papi- és apáca közösség mindennapjait mutatja be, akik homoszexualitás és pedofília miatt életfogytig tartó tilalmat kaptak hivatásuk gyakorlásában. Beszédében a rendező, Pablo Larrain kiemelte, hogy a világban elegen haltak már meg Isten nevében, és jó lenne ennek végre véget vetni.
Sztárparádé a vörös szőnyegen
Minden fesztiválon számít, milyen sztárok vonulnak fel a vörös szőnyegeken. Berlinben idén is el voltak látva a rajongók a színésznőkkel, színészekkel. A dívák közül ott volt Juliette Binoche, aki a Nobody wants the night című angol filmben, az Északi-sark felfedezője, Peary feleségét alakítja. Rögtön másnap érkezett Nicole Kidman, akivel Werner Herzog Gertrude Bellről, az angol felfedező- és kémnőről forgatott filmet, Sivatag királynője címen. Aztán szép sorjában jöttek a többiek Helen Mirrentől, Natalie Portmenen át, Cate Blanchettig.
Helen Mirren a Woman in Gold című alkotásban játssza Maria Altmannt, Adele Bloch Bauer unokahúgát. Adele Bloch Bauert pedig onnan illik ismerni, hogy Klimt róla festette a Nő arany ruhában című képét, ami a II. világháború utáni Ausztria Mona Lisajává, és a világ legkeresettebb hűtő mágnesévé vált. A film azt a nyolc éves harcot mutatja be Maria és az osztrák állam közt, amíg visszaszerzik az eredetileg a család vagyonába tartozó, ám nácik által elkobzott festményt. Natalie Portman a Terrence Mallick rendezte Knight of Cupsban tűnik fel Christian Bale számtalan szeretője közt az egyikként. A másik amúgy Cate Blanchett, aki egy másik verseny, ám Medvéért nem induló Kenneth Branagh rendezte, Grimm-adaptációban, a Hamupipőkében is feltűnik, briliáns gonosz mostohaként.
Herzog és Wenders – kéz a kézben
A férfi mezőny sem volt kevésbé erős: Sir Ian McKellen, James Franco, Robert Pattinson, Christian Bale és Ryan Reynolds képviselték. Sir Ian McKellen ezúttal kibújt egy kicsit Gandalf és a Shakespeare-hősök köntöséből, hogy egy nem kevésbé kisebb hős, Sherlock Holmes bőrébe bújjon. A film az öregedő, méhészkedő Holmest mutatja be, aki rájön, hogy briliáns elméjén kívül, hatalmas szíve is van. James Franco három alkotásban is szerepelt, érdekes, hogy mindkét német nagyágyú, Herzog és Wenders is benne vélte felfedezni főszereplője megtestesítőjét.
Úgy látszik, az utóbbi időben Herzog és Wenders csak kéz a kézben tudnak jönni a Berlinalera. 2010-ben is együtt érkeztek: Herzog az Elfeledett álmok barlangját forgatta le 3D-ben, Wenders pedig a Pina Bauschról szóló táncfilmjét. A Herzog-filmben James Franco Gertrude Bell első szerelmét alakítja, Wendersnél az Every Thing will be fine-ban, Tomast, egy írót alakít, akinél az alkotói válságot egy véletlen balesetből adódó bűnhődés is tetézi.
Robert Pattinkon is két alkotást képviselt, a Sivatag királynőjében Arábia Lawrencet játssza, a Life című Corbijn-filmben pedig Dane DeHaan fotóst, aki a még alig híres James Deanről készített fotókat. A film találkozásuk és a fotózás történetét meséli el. Christian Bale a Terrence Malick-film kiégett, kiábrándult, szeretetért és szerelemért kiáltó hősét alakítja, szinte az unalomig művészien; nem véletlenül nem kapott Medvét.
Ryan Reynolds pedig Arnold Schönberg unokáját, az ügyvédet alakítja, aki visszaszerzi Maria Altmann-nak a Klimt-festményt. A sztárrendezői mezőnyt az említett rendezőkön túl Isabel Coixet (Az élet nélkülem, Elégia), Peter Greeneway és Jafar Panahi képviselték. Greeneway filmes műalkotásában Sergei Eisenstein előtt tiszteleg, és azt meséli el az Eisenstein in Guanajuato című filmben, hogyan lett szerelmes Eisenstein nős, férfi kísérőjébe, hogyan fedezi fel saját szexualitását és az embert saját magában.
Kalandmentes fesztivál
A 65. Berlinale mentes volt nagyobb botrányoktól vagy kalandoktól. A filmfesztivál történetének eddigi legnagyobb botrányaként egyébként Herbert Achternbuschnak a RAF-ről (Rote Armee Fraktion, Vörös Hadsereg Frakció) forgatott filmjét tartják számon, a filmet 1986-ban ugyanis rendőri védelem alatt kellett vetíteni, mert a zsűri halálos fenyegetéseket kapott, amin Gina Lollobrigida, az akkori zsűrielnök annyira megsértődött, hogy elhatárolódott a filmtől a díjátadón.
A 2000-es Berlinalén 1000 Eurós jutalmat tűztek ki annak a hölgynek, aki arcon csókolja Leonardo Di Capriót, és az „aktust” le is fotózza, az idei fesztiválon viszont mindössze annyi történt, hogy Helen Mirren elesett smaragd színű ruhájában a vörös szőnyegen, és Pattinson borostásan és bozontosan jelent meg a sajtótájékoztatón, mert végigbulizta az éjszakát a Soho Házban.
Hogy milyen volt így egészében a 65. Berlinale? Mint egy várva-várt nyaralás, ahol a harmadik és negyedik napon kiderül, hogy ez nem egészen az, amire vártunk, és mikor tíz nap után vége van, mégsem akarunk haza menni. Tehát, jövőre veled újra! - ha másért nem, hogy ismét jól kizsörtölődhessük magunkat.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
