"Az asztalra vágtam a Népköztársaság Űrhajósa-kitüntetést"
Előre tudta, hogy nem ő fog repülni, de végigcsinálta a kétéves kiképzést, s nem tett keresztbe a történelmet író Farkas Bertalannak. Magyari Bélának Kádár súgta meg hazatérése után, hogy őt is "meg fogja ismerni az ország". A rendszerváltás után azonban szép lassan elfelejtették. Ám még ennél is jobban fáj neki, hogy a honvédségben és a hazai űrkutatásban sem kértek a tudásából. Elégedett az életével, és azt mondja, nincs értelme rágódni azon, hogy mi lett volna, ha ő repülhet az űrbe. Magyari Bélánál, a Szojuz-36 egykori tartalékpilótájánál jártunk.
"Jelentem: a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén űrrepülésre kész vagyok. Minden tudásomat, erőmet megtisztelő feladatom végrehajtásának szentelem." Valószínűleg egész máshogy alakul Magyari Béla élete, ha ezeket a szavakat ő mondhatta volna el 1980. május 26-án, amikor útjára indult a Szojuz-36. Az űrhajó fedélzetén azonban az első űrbe jutó magyarnak, Farkas Bertalannak volt lehetősége a történelmi mondatokat világgá kürtölni.
1986-ban – mint látni fogjuk – ugyan még egyszer közel került az álom beteljesüléséhez, végül – bár nem rajta múlott – nem lett a második magyar űrhajós sem. Ehelyett ő lett a "majdnem űrhajós", az ember, aki bár végigcsinálta a kétéves kiképzést, és ugyanolyan jónak ítélték, mint társát, végül a dublőrségig jutott.
Szerepe harmincöt év távlatából még érdekesebb, mint Farkas Bertalané. Egyrészt rengeteg legenda keringett és kering máig arról, mi alapján és mikor döntötték el, hogy kettejük közül ki repülhet. Másrészt a dublőrszerepet mindig is körbelengte egyfajta titokzatosság. Hogyan lehet feldolgozni egy ilyen döntést, és milyen örökre az árnyékban maradni? Még úgy is, hogy hazaérkezése után őt is Farkashoz hasonló, nemzeti hősnek járó fogadtatásban részesítették.
Az eltűnt Magyari Béla nyomában
Rákoshegyen, Budapest közigazgatási területének határán járunk – szimbolikus, ahogy a kertváros kis utcáin nehezen találjuk a Magyari-lakást. Az egykor ünnepelt tartalékpilóta a szó szoros értelmében elbújt a világ zajától. A lakás azonban igazi emlékgyűjtemény: minden négyzetméteren belefuthatunk egy fotóba vagy apróságba, ami a dicső űrhajós múltról tanúskodik. A hűtőn NASA-matrica, a teraszon csillagászati távcső – kis túlzással itt minden az űrről szól.
Magyari körbevezet minket, először egy őt ábrázoló festmény előtt áll meg – a kép sarkában a meglepő aláírás: Agárdy Gábor. "Ügyes festő volt" – Magyari hangjából nehéz nem kiérezni, büszke arra, hogy a 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas színészt is a barátai között tudhatta. De a dublőr szavaiba a büszkeség mellett némi keserűség is vegyül. Nem is helyettesítő szerep, inkább az elfelejtettség, és néhány apró tüske miatt.
Az asztalhoz ülve azonban az űrhajóskiképzés és az azt megelőző, vadászpilótaként eltöltött időszak emlékeinek felidézésekor felcsillan a szeme. Úgy tűnik, végleg megbékélt a sorsával, és nem győzi hangsúlyozni, élete egyik legcsodálatosabb időszaka volt a Csillagvárosban, a Moszkva melletti kiképzőközpontban eltöltött két év.
Megfogadták, hogy nem tesznek keresztbe egymásnak
A Szovjetunió és a szocialista országok 1967-ben írtak alá egy közös űrkutatási programot, ennek részeként nyílt lehetősége minden egyes csatlakozó nemzetnek arra, hogy egy szovjet parancsnok mellett kutatókat küldhessenek az űrbe. A program az Interkozmosz nevet kapta, és Magyarország ötödik nemzetként, Bulgária után került sorra. A megállapodás értelmében a Szovjetunió állta a kiképzés költségeit, a magyar félnek a két kiküldött űrhajós fizetését és a szállását kellett fedeznie.
Az Interkozmosz programban részt vevő országok – már ahol volt légierő – a vadászpilóták között hirdették ki a lehetőséget. Így jelentkezett önként a lehetőségre az akkor Pápán szolgálatot teljesítő Magyari is.
A kint töltött kiképzés azonban nem minden nemzetnek ment zökkenőmentesen. "Megfogadtuk Bercivel, hogy a keletnémetek példáját követjük, akiknél semmiféle felesleges rivalizálás nem volt. A programban részt vevő többi nemzet űrhajósai, a csehek vagy a lengyelek azonban aljas módszerekkel, feljelentgetésekkel próbálták elütni egymást az űrrepüléstől. Mi azonban meg akartuk mutatni, hogy jobbak vagyunk náluk. Nem rivalizáltunk, inkább egymást segítettük a felkészülésben" – mesél büszkén Farkas Bertalannal kötött egyezségéről Magyari. Pedig ők a keletnémetekkel ellentétben tudták előre, ki lesz az első számú pilóta.
Majdnem feladta
"A vadászpilóták komplex tudása, tapasztalata állt a legközelebb ahhoz, amit egy űrutazás megkövetelt, ezért keresték köztünk a megfelelő embert. De amikor beadtam a jelentkezésem a felhívásra, azt gondoltam, úgyse fogok megfelelni a követelményeknek. Persze tudtuk, hogy nagyon kemény válogatás lesz. Olyan orvosi vizsgálatokat is elvégeztek rajtunk, amiket normál esetben csak súlyos betegeknél alkalmaztak. Az idősebb pilóták direkt nem jelentkeztek, nehogy olyan dolgot találjanak náluk az orvosi vizsgálatokon, ami akár még a vadászpilóta-karrierjüket is veszélybe sodorhatja" – jellemzi a kecskeméti kiválasztás hangulatát Magyari.
Később ugyan elterjedt egy sztori, miszerint nem önként, hanem parancsszóra jelentkeztek a vadászpilóták, Magyari ezt az elméletet ma is temperamentumosan cáfolja. "Az életünket kockáztattuk, erre nem lehetett parancsot kiadni" – teszi hozzá gyorsan.
A kéthetes, teljes körű kivizsgálás valóban komoly próbatétel elé állította a vadászpilótákat. Akadt olyan pillanat, ahol a későbbi tartalékpilóta már majdnem feladta. "A forgószékben (egy speciális terhelési teszt pilótáknak) kellett töltenünk tíz percet, és a hetedik perc tájékán nagyon leesett a pulzusom, később mesélték, hogy teljesen elfehéredtem. Csak az akaraterőmnek köszönhetem, hogy végül nem lettem rosszul, és kibírtam a végéig. Egy belső pszichológiai csata zajlott le bennem másodpercek alatt. Ilyen apró mozzanatokon múlott az egész."
Hogy mennyire sorsszerűen alakult Magyari sorsa, azt jól jelzi, hogy kis híján agrár-, és nem vadászpilóta lett belőle. Egyetlen célja már tizenévesként is az volt, hogy a repülésből éljen. "Csak azon múlott, hogy végül Szolnokra, a Kilián György Repülőműszaki Főiskolára kerültem, hogy Nyíregyházán csak egy évvel később indult a mezőgazdasági pilótaképzés" – mondja nevetve Magyari, aki végül a legjobb, A/1-es besorolást kapta. Elindulhatott katonai karrierje, ahogy ő fogalmaz, "a légierő legjobb időszakában". De az igazi kaland csak később kezdődött.
A szovjetek döntöttek
Csillagvárosban a két végső űrhajósjelölt még rengetegszer ült be, akár hosszabb időre is, a forgószékbe, de ahogy Magyari fogalmaz, "arra már lélekben felkészültek". Azért gyorsan hozzáteszi, külön szerencse, hogy ketten feleltek meg minden kritériumnak, hiszen így nem kellett tovább versengeni az űrhajós és a dublőr helyért.
A végső döntést, hogy kettejük közül, ki készülhet élesben, az oroszok hozták meg, ám hogy pontosan ki, azt még Magyari sem tudja. Akkoriban a döntést még úgy kommunikálták Magyarország felé, hogy csak az utolsó pillanatokban derült ki, ki mehet, de Magyari szerint ez a kérdés már a kiképzés elején eldőlt.
A pletykák szerint nagyon hosszú vitán döntött Bajkonurban az állambizottság arról, hogy ki legyen a Szojuz-36 parancsnoka. Az estig nyúló vitán két fél, a parancsnokokat adó civil, és kiképzésért felelős katonai érdek csapott össze, de hogy pontosan mi döntött, sohasem derült ki. Olyan történet is lábra kapott később, hogy a magyar és az orosz vezetők leveleztek egymással arról, hogy ki legyen a parancsnok, de Magyari szerint ez is csak mendemonda.
Végül 1978 decemberében Csillagvárosban hirdették ki az érintetteknek a döntést. "Tudtuk, hogy Kubaszov lesz az első számú és Dzsanyibekov a tartalékparancsnok. Engem Dzsanyibekovhoz, Bercit Kubaszovhoz osztottak be, ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy dublőr leszek."
Magyari szerint egy ilyen helyzetre nem lehetett előre felkészülni, így a bejelentés után pár napig nem is nagyon találta a helyét a kiképzőközpontban. "Ez egy pofon volt az élettől" – mondja keserűen Magyari, akinek Dzsanyibekov segített a legtöbbet a helyzet feldolgozásában. "Ő már átélte korábban a dublőrszerepet, tőle hiteles volt a vigasz. Azt mondta, tudja, hogy nagyon rosszul érint a döntés, de akkor is az első számú legénység felkészülését kell segítenünk, támogatnunk."
Eredetileg 1979-re tervezték szovjet-magyar legénység felküldését, de az előző, szovjet-bolgár közös űrrepülés több szempontból is rosszul sikerült. Ezért csúszott egy évvel későbbre a Szojuz-36 expedíciója. Egy májusi hétfői estén aztán a Kossuth Rádió megszakította adását, sőt a hétfőn akkor még műsorszünetet tartó Magyar Televízió is (legendásan sok bakival tarkított) különkiadással jelentkezett. Farkas Bertalan Kubaszov társaságában történelmet írt, míg Magyari az irányítóközpontból kommentálta a történéseket a tévénézőknek.
A második esély
"Akkor esett le végül nekem is, hogy sokat nyertem még a dublőrséggel is, amikor a hazaérkezésünk utáni fogadáson Kádár János odajött hozzám, és azt mondta: ne szomorkodjon, magát is meg fogja ismerni az ország."
Így is lett. Magyari évekig járta Farkas társaságában az országot, előadásokat tartott, az űrhajózást népszerűsítette. A kézzelfogható jutalom sem maradt el: a sikeres űrutazásért mindketten külön prémiumot kaptak: "az akkor kapott összegből egy 1500-as Ladát vehettem, soron kívül. Ez akkor óriási dolog volt, sokan éveket vártak egy autóra." De Magyari fejben már a következő lehetőségre koncentrált.
A dublőrök javarészt visszamentek vadászpilótának. Ez volt a módi, de Magyarit ez az út nem érdekelte: "tanulni akartam, így lett belőlem mérnök később. Nem mellékesen, így esélyem maradt arra, hogy feljuthassak az űrbe."
’85-86 táján nagyon közel került ahhoz, hogy a kabinból élhesse át a semmihez sem hasonlítható élményt. A változó politikai és gazdasági körülmények azonban közbeszóltak. Hiába merült fel, hogy a részben magyar kutatók által fejlesztett űrszondát egy magyar űrhajós kísérhesse, az Interkozmosz-megállapodás már nem élt, így a Szovjetunió sem volt már érdekelt a kis szocialista nemzetek űrhajósainak felküldésében.
"A magyar államnak körülbelül tízmillió dollárral kellett volna beszállni a projektbe, ez akkor vállalhatatlan feltétel volt." A második esély is elúszott Magyari számára, akit ’88-ban a repüléstől is eltiltottak egy szívizomgyulladás miatt. Innentől a pilótának végleg a hangsebességnél lassabbra kellett váltani. A közelgő változások viszont nem épp neki kedveztek.
Nem találta a helyét
A rendszerváltással az egykor ünnepelt Magyari élete is teljes fordulatot vett, ahogy ő fogalmaz, "az azóta eltelt évek a folyamatos útkeresésről szóltak". A rendszerváltás idején az egykori űrhajós a szovjet csapatok kivonulását felügyelő titkárságon dolgozott, főleg a repülőterek átadását kellett levezényelnie. Magyari így első kézből láthatta az oroszok által okozott ökológiai károkat. Hogy milyen léptékű szennyezésről volt szó, azt jól érzékelteti, hogy a sármelléki repülőtér környékén például csak 2010-ben, majd’ húsz évvel a kivonulás után hozták helyre a jelentős kerozin- és benzinszennyezést.
Később – többek között – fejlesztőmérnök volt a Honvédségnél, tanított a Műszaki Egyetemen, dolgozott a katonai felderítő hivatalnál, utóbbival járt katonai szolgálaton: az SFOR-ral Szarajevóban. A honvédségnél azonban egy idő után már nem számítottak rá. "Rettentő rosszul esett, és nagyon megharagudtam, amikor nyugdíjba küldtek."
Volt azonban egy három évig tartó, kivételesen jó időszak az egykori űrhajós életében, amikor a Magyar Űrkutatási Irodánál kapott állást, előadásokat tartott, szerette a munkáját. Végül innen is nyugdíjba küldték. "Ezt a döntést sem értettem: logikátlannak tartottam, hogy pont egy űrkutatási irodánál gondolják úgy, nincs szükség a tapasztalataimra. Ezután aztán tényleg mindennel próbálkoztam, még Fundamenta-üzletkötő is voltam" – mondja gúnyos mosollyal a szája szélén a jövőről már teljesen lemondott kozmonauta.
Az oroszok nem értették, miért kapott kitüntetést
Amikor azonban az életpályája meghatározó szakaszainak átbeszélése után az összegzés felé közelítünk, Magyari, megérezve, hogy az utolsó éveknél alig említett pozitívumot, sietve hozzáteszi, összességében egyáltalán nem csalódott. "Elégedett vagyok az életemmel, hiszen több teljes életet élhettem. Lehettem vadászpilóta, így egy szűk elit csapat tagja, aztán megtapasztalhattam az űrhajós-lét szépségeit is a kétéves kiképzés alatt."
"A nyolcvanas években népszerűek voltunk, a kivételezettek életét élhettük, rengeteg embert megismerhettem." Kádár betartotta ígéretét: Magyari is ugyanolyan ismert személyiség lett, mint Farkas Bertalan. Mindketten magkapták a Magyar Népköztársaság Űrhajósa-kitüntetést. A dublőr, a tartalék szerepe azonban még évekkel később is kísértetként tért vissza.
Az oroszok nem igazán értették, hogy Magyarit miért tüntették ki. A dublőr náluk nem részesült különleges bánásmódban. "Egy diplomáciai esemény utáni prágai sörözés hevében ismét előkerült ez a téma, és annyira felidegesített a dolog, hogy az asztalra vágtam a Magyar Népköztársaság Űrhajósa-kitüntetést. Nesztek, ez is csak egy plecsni – gondoltam akkor dühömben."
A kilencvenes években már nem csak az oroszokat nem érdekelte a kitüntetés, és a teljesítmény, ami mögötte állt. "Mi akkor már nem feleltünk meg a celeb-kritériumoknak. Más lett az értékrend. Elfelejtettek minket" – foglalja össze tömören társadalmi pozíciójának drasztikus megváltozását Magyari.
A régi kapcsolatokat azért megőrizte. Farkas Bertalannal és másik pilótatársával, Buczkó Imrével három hónaponként összejönnek. "Rengetegszer próbáltak minket Bercivel összeugrasztani, már a megérkezésünk után is, de kisebb összezördüléseken kívül sohasem volt komoly bajunk egymással. Ahhoz, túl jól ismertük egymást."
Arra a kérdésre, hogy ha tehetné, visszaforgatná-e az időt addig a bizonyos döntő napig, amikor kiderült, melyikőjük utazik, Magyari kis gondolkodás után a sokat látott ember nyugodtságával válaszol: "nem tudni, mi történt volna, ha Bercinek kell maradnia. Mindannyian mások vagyunk, mindannyian másképp viseljük a történteket. De ez már sohasem fog kiderülni, és nincs is jelentősége."
Kifelé menet még elidőzünk a történelmi jelentőségű, falra akasztott fotókon, aztán úgy integetünk az emeleti teraszról minket figyelő majdnem-űrhajósnak, mint ahogy Dzsanyibekov rajzán integetnek a dublőrök a felszálló űrhajónak.
Magyar kozmonauta nem, csak magyar űrturista jutott azóta az űrbe 2007-ben és 2009-ben, Simonyi Károly személyében. Farkas Bertalan Magyari Bélához hasonlóan keveset szerepel a nyilvánosság előtt. Valerij Kubaszov a Szojuz-36-tal életében harmadszor, és egyben utoljára jutott az űrbe, 2014-ben hunyt el. Vlagyimir Dzsanyibekov ötször is parancsnokként szállhatott fel Bajkonurból, egy kisbolygót és egy kinematikai jelenséget is róla neveztek el.
Magyari Béla legidősebb lánya vitorlázó-pilóta lett. Második házasságából született fia pilótákat oktat, közelít az ötszázadik repülési órája felé.
| Mazsola – Kettős könyvelés |
Kádár János 68. születésnapján startolt el az első és máig utolsó magyar űrhajós, Farkas Bertalan. Nyoma sincs azonban annak, hogy ez tudatos időzítés eredménye lett volna, holott a többször is módosított politikai forgatókönyvben mindent a legapróbb részletekig rögzítettek.
 AFP / Ria Novosti / Alexander Mokletsov
Pedig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetése által 1978 őszén jóváhagyott tájékoztatási terv szerint minden készen állt „esemény politikai hasznosítására”: lelkendező füzetek, plakátok és különféle, a magyarok űrjárására emlékeztető emléktárgyak, például sörnyitók, abroszok, bőrerszények, golyóstollak. Ezek közül az árulkodóakat – amelyeken szerepelt az 1979-es évszám – szigorú konspiráció mellett meg kellett semmisíteni.
|
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
