szerző:
Sepsi László
Tetszett a cikk?

Bármilyen meglepő, 2015-ben készült először egész estés animációs film A kis hercegből, de Antoine de Saint-Exupéry klasszikusának komplexitását jól jelzi, hogy most sem egyenes adaptáció született a műből. Ez a feldolgozás inkább egy mese a mesében, amelyben egy öreg pilóta meséli el A kis herceg sztoriját egy kislánynak. Leginkább a gyerekeket célozza a film, de megszólítja a család gyermekkori nosztalgiára kevésbé fogékony felnőtt tagjait is.

A megtévesztő cím ellenére Mark Osborne egészestés animációja nem A kis herceg adaptációja, hanem egy film, ami történetesen A kis herceg című könyvről is szól. Miközben a disztópikus kerettörténetbe ágyazva megkapjuk Antoine de Saint-Exupéry meséjének zanzáját – az eredeti illusztrációit idéző stílusban –, az alkotók érezhetően megszenvedtek azért, hogy a nem túl vidám alapsztorit úgy gondolják újra, hogy kiskorú nézők végül ne zokogva hagyják el a mozitermet.

Ezzel persze le is mondtak arról a művészi bátorságról, ami például az Agymanókat épp azzal tette az idei év egyik legsikeresebb – és legjobb – animációs filmjévé, hogy többek között jó nagyot lehet pityeregni rajta. Mire A kis herceg valóban kényelmetlenné vagy torokszorítóvá válna, behúzza a kéziféket – akár azon az áron, hogy nem csak eredeti mű nem lesz, de végül saját belső logikáját is semmibe veszi.

©

A kis herceg keretsztorija mind stílusában, mind pedig üzenetében a Kung-Fu Pandával ismertté vált rendező Oscar-díjra jelölt korai rövidfilmjét, a More-t idézi. Egy fojtogatóan szürke metropoliszban csak a munkáról és a karrierről szól az élet, a pár perces reggeli késéseket bemondja a rádió és már kisgyerekeknek is lélekölő felvételi vizsgákon kell keresztülmennie ahhoz, hogy lehetőségük legyen a munkával töltött, tehát hasznos jövőre. A főhős kislány egy ilyen kudarcos vizsga után ismerkedik meg a szomszédban lakó idős pilótával, aki egyúttal saját kézirataként őrizgeti A kis herceg illusztrált verzióját: a mesekönyv pedig nyilván csábítóbban hat majd a gyermekre, minta az anyja által felvázolt, szigorúan beosztott életpályamodell.

Ez az alapkonfliktus főleg a kisiskolások számára teheti átélhetővé a filmet, hiszen ők érzik testközelből a mindennapos játék helyébe lépő házi feladatok borzalmát, és a két síkon – a könyv története és a keretezés – zajló sztori sem okozhat náluk fennakadást. Ugyan a film egyes motívumai – mint a munkahelyi mókuskerék ábrázolása – megszólítják a család gyermekkori nosztalgiára kevésbé fogékony felnőtt tagjait, az elnagyolt karakterek és az olykor logikátlan történetvezetés egyben némi kényelmetlen ficergést is előidézhetnek a kísérők moziszékén.

Osborne filmje elsősorban a varázstalanított felnőtt élet és az elvesztésre ítélt gyermekkor ütköztetését emeli ki A kis hercegből, ami egyrészt a Disney-től Neil Gaimanig klasszikus toposza a gyerekfilmeknek és az ifjúsági irodalomnak, másrészt eltereli a figyelmet az alapmű olyan nyugtalanító elemeiről, mint rózsa-herceg-róka viszony bizarr szerelmi (?) háromszöge.

A tip-top kertvárosi egyenházak közt tornyosuló, kastélyszerű pilótalak kézenfekvő megjelenítését nyújtja ennek az ellentétpárnak, és a film első kétharmada következesen használja saját metaforáit, azt is bevállalva, hogy az öregúr készülődése az „utolsó repülésre” meglehetősen baljós hangulatú utalás a halálra – hiszen a végső, gyilkos kígyómarással Saint-Exupéry sem óvatoskodott. Aztán az utolsó húsz perc értehetetlenül felülírja a korábban gondosan felépített motívumrendszert.

©

Az idei A kis herceg arra is rámutat, miért készülhetett eddig kifejezetten kevés feldolgozása a történetnek – olyannyira, hogy meglepő módon Osborne filmje az első egész estés animáció a témában, habár ez a verzió végképp nem vállalkozik hűséges adaptációra. A periférikus tévéfilmek és sorozatok közül eleddig Stanley Donen 1974-es musicalje emelkedett ki, ami nem véletlenül került a mozikba Hollywood egy átmeneti, a formabontó vállalkozásoknak sokkal könnyebben teret engedő időszakában – amikor például Sidney Lumet ugyancsak radikális, afro-amerikai kontextusban gondolta újra az Óz, a csodák csodáját (The Wiz, 1978).

A francia-amerikai együttműködésben, angol nyelven, hollywoodi sztárok szinkronhangjaival (James Franco, Benicio Del Toro, Rachel McAdams) készült animáció egyenetlen lavírozása a „biztonságos” gyerekfilm és a radikális interpretáció között épp azt mutatja, hogy Saint-Exupéry regénye túl veszélyes alapanyag egy szélesebb piaci sikerre apelláló stúdiófilmhez, a saját fontosságukba güzült felnőttek bolygóközi szatírája még belefér, de a halál és a veszteség gondolatának érintése már túlontúl kockázatos. Egy olyan érában, amikor az ifjúsági- és gyerekkönyvek egyre bátrabban nyúlnak akár tabutémákhoz, ez az óvatosság kifejezetten anakronisztikus filmmé teszi A kis herceget.

Miközben Osborne kényszeresen a totális happy end felé terelgeti a történetet, és előkerülnek a könyv a ballagási üdvözlőlapokról is ismerős szentenciái („jól csak a szívével lát az ember”), A kis herceg az eredeti meséhez képest új megoldásai sem problémamentesek. A mindvégig befeszült, karrierista, egyedülálló anyafigura nem csupán azért szerencsétlen választás a munkamánia árnyoldalainak ábrázolására, mert kínosan egybeesik a vonatkozó sztereotípiákkal, hanem mert a cselekményszál feloldása – a szomszéd öregapó képében a csonka család kap egy afféle nagypapapótlékot – is azt hangsúlyozza, hogy örökgyermek férfiember jelenléte nélkül ez a modell szükségképpen torz és elfojtásokkal teli élethez vezet.

©

Ez a változtatás könnyedén betudható a fősodorbeli amerikai filmipar a tradicionális családképet támogató értékrendjének, de ezúttal nem csupán felesleges vörös farokként tapad a film egészéhez – hiszen ha valamit, ezt a témát pont nem érinti az eredeti szöveg –, de az erősen elrajzolt karaktereknek köszönhetően felettébb bumfordi üzenet-jelleggel is bír.

1998-ban a More-ral Mark Osborn arról csinált filmet, hogy válnak a gyermekkori emlékek és álmok futószalag-termékké a tömegmédia korában. Nem egészen két évtizeddel később a kilúgozott A kis herceggel már csak illusztrálni tudja, milyen az, amikor a biztonsági játék felülkerekedik a gyermeki fantázián és a kreativitáson.

Hiába lett volna izgalmas vállalás mozgóképen rákérdezni, hogyan olvasható és élvezhető Saint-Exupéry könyve 2015-ben – főleg, ha leemeljük az érinthetetlen klasszikusoknak fenntartott piedesztálról –, ez a verzió a gonosz kapitalista üzletembereivel és kitömött plüssrókájával csak egy lapos felelet a témában, aminél akár egy tízéves olvasó is érdekesebbet gondol űrkisfiúkról és késő estig dolgozó anyukákról.

A Prizma szerzőinek a hvg.hu-n megjelent cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Repülési engedélyt kapott Amerikában egy önvezető drón

Repülési engedélyt kapott Amerikában egy önvezető drón

Duma Aktuál: 2020 legbénább bűnözői a police.hu-ról

Duma Aktuál: 2020 legbénább bűnözői a police.hu-ról

Keresztbe tehetnek a hírességek a természetvédők erőfeszítéseinek

Keresztbe tehetnek a hírességek a természetvédők erőfeszítéseinek