szerző:
Sepsi László

Bármilyen meglepő, 2015-ben készült először egész estés animációs film A kis hercegből, de Antoine de Saint-Exupéry klasszikusának komplexitását jól jelzi, hogy most sem egyenes adaptáció született a műből. Ez a feldolgozás inkább egy mese a mesében, amelyben egy öreg pilóta meséli el A kis herceg sztoriját egy kislánynak. Leginkább a gyerekeket célozza a film, de megszólítja a család gyermekkori nosztalgiára kevésbé fogékony felnőtt tagjait is.

A megtévesztő cím ellenére Mark Osborne egészestés animációja nem A kis herceg adaptációja, hanem egy film, ami történetesen A kis herceg című könyvről is szól. Miközben a disztópikus kerettörténetbe ágyazva megkapjuk Antoine de Saint-Exupéry meséjének zanzáját – az eredeti illusztrációit idéző stílusban –, az alkotók érezhetően megszenvedtek azért, hogy a nem túl vidám alapsztorit úgy gondolják újra, hogy kiskorú nézők végül ne zokogva hagyják el a mozitermet.

Ezzel persze le is mondtak arról a művészi bátorságról, ami például az Agymanókat épp azzal tette az idei év egyik legsikeresebb – és legjobb – animációs filmjévé, hogy többek között jó nagyot lehet pityeregni rajta. Mire A kis herceg valóban kényelmetlenné vagy torokszorítóvá válna, behúzza a kéziféket – akár azon az áron, hogy nem csak eredeti mű nem lesz, de végül saját belső logikáját is semmibe veszi.

©

A kis herceg keretsztorija mind stílusában, mind pedig üzenetében a Kung-Fu Pandával ismertté vált rendező Oscar-díjra jelölt korai rövidfilmjét, a More-t idézi. Egy fojtogatóan szürke metropoliszban csak a munkáról és a karrierről szól az élet, a pár perces reggeli késéseket bemondja a rádió és már kisgyerekeknek is lélekölő felvételi vizsgákon kell keresztülmennie ahhoz, hogy lehetőségük legyen a munkával töltött, tehát hasznos jövőre. A főhős kislány egy ilyen kudarcos vizsga után ismerkedik meg a szomszédban lakó idős pilótával, aki egyúttal saját kézirataként őrizgeti A kis herceg illusztrált verzióját: a mesekönyv pedig nyilván csábítóbban hat majd a gyermekre, minta az anyja által felvázolt, szigorúan beosztott életpályamodell.

Ez az alapkonfliktus főleg a kisiskolások számára teheti átélhetővé a filmet, hiszen ők érzik testközelből a mindennapos játék helyébe lépő házi feladatok borzalmát, és a két síkon – a könyv története és a keretezés – zajló sztori sem okozhat náluk fennakadást. Ugyan a film egyes motívumai – mint a munkahelyi mókuskerék ábrázolása – megszólítják a család gyermekkori nosztalgiára kevésbé fogékony felnőtt tagjait, az elnagyolt karakterek és az olykor logikátlan történetvezetés egyben némi kényelmetlen ficergést is előidézhetnek a kísérők moziszékén.

Osborne filmje elsősorban a varázstalanított felnőtt élet és az elvesztésre ítélt gyermekkor ütköztetését emeli ki A kis hercegből, ami egyrészt a Disney-től Neil Gaimanig klasszikus toposza a gyerekfilmeknek és az ifjúsági irodalomnak, másrészt eltereli a figyelmet az alapmű olyan nyugtalanító elemeiről, mint rózsa-herceg-róka viszony bizarr szerelmi (?) háromszöge.

A tip-top kertvárosi egyenházak közt tornyosuló, kastélyszerű pilótalak kézenfekvő megjelenítését nyújtja ennek az ellentétpárnak, és a film első kétharmada következesen használja saját metaforáit, azt is bevállalva, hogy az öregúr készülődése az „utolsó repülésre” meglehetősen baljós hangulatú utalás a halálra – hiszen a végső, gyilkos kígyómarással Saint-Exupéry sem óvatoskodott. Aztán az utolsó húsz perc értehetetlenül felülírja a korábban gondosan felépített motívumrendszert.

©

Az idei A kis herceg arra is rámutat, miért készülhetett eddig kifejezetten kevés feldolgozása a történetnek – olyannyira, hogy meglepő módon Osborne filmje az első egész estés animáció a témában, habár ez a verzió végképp nem vállalkozik hűséges adaptációra. A periférikus tévéfilmek és sorozatok közül eleddig Stanley Donen 1974-es musicalje emelkedett ki, ami nem véletlenül került a mozikba Hollywood egy átmeneti, a formabontó vállalkozásoknak sokkal könnyebben teret engedő időszakában – amikor például Sidney Lumet ugyancsak radikális, afro-amerikai kontextusban gondolta újra az Óz, a csodák csodáját (The Wiz, 1978).

A francia-amerikai együttműködésben, angol nyelven, hollywoodi sztárok szinkronhangjaival (James Franco, Benicio Del Toro, Rachel McAdams) készült animáció egyenetlen lavírozása a „biztonságos” gyerekfilm és a radikális interpretáció között épp azt mutatja, hogy Saint-Exupéry regénye túl veszélyes alapanyag egy szélesebb piaci sikerre apelláló stúdiófilmhez, a saját fontosságukba güzült felnőttek bolygóközi szatírája még belefér, de a halál és a veszteség gondolatának érintése már túlontúl kockázatos. Egy olyan érában, amikor az ifjúsági- és gyerekkönyvek egyre bátrabban nyúlnak akár tabutémákhoz, ez az óvatosság kifejezetten anakronisztikus filmmé teszi A kis herceget.

Miközben Osborne kényszeresen a totális happy end felé terelgeti a történetet, és előkerülnek a könyv a ballagási üdvözlőlapokról is ismerős szentenciái („jól csak a szívével lát az ember”), A kis herceg az eredeti meséhez képest új megoldásai sem problémamentesek. A mindvégig befeszült, karrierista, egyedülálló anyafigura nem csupán azért szerencsétlen választás a munkamánia árnyoldalainak ábrázolására, mert kínosan egybeesik a vonatkozó sztereotípiákkal, hanem mert a cselekményszál feloldása – a szomszéd öregapó képében a csonka család kap egy afféle nagypapapótlékot – is azt hangsúlyozza, hogy örökgyermek férfiember jelenléte nélkül ez a modell szükségképpen torz és elfojtásokkal teli élethez vezet.

©

Ez a változtatás könnyedén betudható a fősodorbeli amerikai filmipar a tradicionális családképet támogató értékrendjének, de ezúttal nem csupán felesleges vörös farokként tapad a film egészéhez – hiszen ha valamit, ezt a témát pont nem érinti az eredeti szöveg –, de az erősen elrajzolt karaktereknek köszönhetően felettébb bumfordi üzenet-jelleggel is bír.

1998-ban a More-ral Mark Osborn arról csinált filmet, hogy válnak a gyermekkori emlékek és álmok futószalag-termékké a tömegmédia korában. Nem egészen két évtizeddel később a kilúgozott A kis herceggel már csak illusztrálni tudja, milyen az, amikor a biztonsági játék felülkerekedik a gyermeki fantázián és a kreativitáson.

Hiába lett volna izgalmas vállalás mozgóképen rákérdezni, hogyan olvasható és élvezhető Saint-Exupéry könyve 2015-ben – főleg, ha leemeljük az érinthetetlen klasszikusoknak fenntartott piedesztálról –, ez a verzió a gonosz kapitalista üzletembereivel és kitömött plüssrókájával csak egy lapos felelet a témában, aminél akár egy tízéves olvasó is érdekesebbet gondol űrkisfiúkról és késő estig dolgozó anyukákról.

A Prizma szerzőinek a hvg.hu-n megjelent cikkei

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kútba esett az év üzlete: mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemset

Kútba esett az év üzlete: mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemset

Sport és aranyér: nem mindegy, hogy hogyan és mit edzünk!

Sport és aranyér: nem mindegy, hogy hogyan és mit edzünk!

A nagy visszatérés: itt a Nokia tévé

A nagy visszatérés: itt a Nokia tévé

Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket

Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket

Szerdán végre megjelenhet a Pesti Hírlap

Szerdán végre megjelenhet a Pesti Hírlap

Kalkulátort készített az evásoknak a NAV

Kalkulátort készített az evásoknak a NAV