A Jedi Tanács olyan, mint egy fénykardos alkotmánybíróság
A Star Wars-univerzumot az elmúlt 40 évben szinte minden szemszögből megvizsgálták már, egyesek szerint például a saga egy remek tanmese arról, hogyan alakul ki, majd bukik el egy diktatúra. Darth Vader Birodalma római és náci mintákra épül, a Galaktikus Köztársaság pedig nem áll messze az ENSZ vagy az EU működésétől – a science ficton-művek politikai tanulmányozását itthon Tóth Csaba honosította meg, aki az ELTE népszerű kurzusán próbálja meg közelebb hozni a popkultúrára érzékeny fiatalokat a politológiához.
A sokat szapult Baljós árnyak, a Star Wars saga hivatalos első epizódja sok szempontból megosztotta a közönséget – talán azért, mert maga sem tudta, kinek akar szólni. Bár George Lucas – főként, amikor a Jar Jar- és az ewok-szerű lényeket kellett védelmébe vennie – az utóbbi tíz-tizenöt évben rengetegszer elmondta, hogy az ő filmjei elsősorban gyerekmesék, az 1999-es első rész forgatókönyvét teleírta gyerekfejjel felfoghatatlan politikai szövegekkel – a kereskedelmi utak megadóztatásától kezdve, szenátusi vizsgálóbizottságokig.
A kockafej útja az autóbalesettől a Star Wars-univerzumig – George Lucas portréja
A politika, de legalábbis a hatalomgyakorlás problémája persze mindig is jelen volt a franchise-ban: az eredeti trilógiában az Uralkodó, Darth Vader és a Birodalom egyes tisztjei, közkatonái néztek szembe a Lázadókkal, míg az előzményfilmekben azt nézhettük meg, hogyan jutott el idáig a Galaktikus Köztársaság.
Született is az évek alatt jó néhány teória a Star Wars-filmek politikai rendszereivel kapcsolatban – egyesek a Lucas által megálmodott politikai berendezkedés totális értelmetlenségét fejtegették, mások egészen odáig jutottak, hogy Luke Skywalker a dzsihádista Jedi-szekta legjelesebb terroristája volt.
"A science fiction-történetek, mint irodalmi alkotások a jelenről és a korszellemről szólnak - véli az ELTE Politika és science fiction nevű kurzusának alapítója.Tóth Csaba szerinte ez a Star Wars-ban is nagyon jól megfigyelhető: „A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájának hurráoptimizmusa után az előzménytrilógia már egy kicsit realistább, vagyis sötétebb, zavarosabb, kiszámíthatatlanabb világot mutat be, ami ezredforduló kaotikus közhangulatához illeszkedik”. Szerinte egyébként most mindenhol ez a zeitgeist, a Trónok harcától kezdve az Éhezők viadaláig a legjelentősebb alkotások sokkal inkább politikailag érzékenyek és komplexek – emiatt pedig sokrétűbbek, és végeredményben: jobbak.
Persze nem 1999-ben kezdett el politizálni George Lucas. A régi trilógiában már megjelentek az új részekben jobban kifejtett elemek, de az 1977 és 1983 között készül epizódok még inkább csak nagyvonalakban mutatták be az elnyomó hatalmat és az az elleni lázadást. Az előzmények jóval bonyolultabb problémát feszegettek: hogyan alakul ki a diktatúra egy demokráciából? „Ha megvizsgáljuk, Palpatine hogyan került hatalomra, akkor láthatjuk, hogy abban viszonylag kis szerepet játszott az, hogy ő egy Sith nagyúr. Klasszikus politikai eszközökkel élt: manipulált, koalíciókat alkotott és hatalmat koncentrált” – fejti ki Tóth.
De mégis, mi vezethetett odáig, hogy az egyre nyilvánvalóbbá váló egyeduralmi törekvések ellenére a Köztársaság népei látszólag elfogadták Palpatine-t vezérüknek? Erre is van válasza a politológusnak: „A diktatúrák nagyon gyakran így alakulnak ki. Van egy külső fenyegetés, és van egy ezzel szemben fellépő, erőskezűnek ható vezető, aki emiatt képes lehet támogatottságot szerezni magának. Sokszor láttunk már ilyet, legyen szó a kommunista vagy a náci hatalomátvételről: egy jól elkötelezett, de végső soron mégiscsak kisebbség rá tudja kényszeríteni az akaratát egy egyébként nagyon megosztott, heterogén többségre. És ha ehhez hozzájön, hogy a nagy fenyegetés mellett nincs jól felépített ellenzék, vele szemben ügyesen politizáló szereplő vagy bármilyen lehetséges alternatíva, akkor itt tartunk”.
A Star Wars-ban megjelenő rendszerek persze nem száz százalékig a fantázia szüleményei, nagyon sok hasonlóságot mutatnak korábban már létező berendezkedésekkel: „A Birodalom tulajdonképpen egy átmenet a náci birodalom és a régi Római Birodalom között. A negyedik epizód elején, amikor Darth Vader elkapja Leia hercegnőt, Leia még szenátorként próbál védekezni, mire Vader figyelmezteti, hogy a szenátust feloszlatták. Ez a Római Birodalom első időszakára, a principátusra emlékeztet, amikor külsőségekben még megvoltak a köztársasági elemek, de fokozatosan alakult át egyeduralommá. A régi Köztársaság pedig egy pszeudo-demokratikus rendszer, ahol vannak választott szereplők és van a Jedi Tanács, ami egy morális szerepet próbálna ellátni – ezt hasonlíthatjuk egy korlátozott demokráciához is”.
Sok tekintetben azonban az ENSZ-hez vagy az Európai Unióhoz is hasonlítható az előzménytrilógiában látott Galaktikus Köztársaság. Az egyes bolygóknak, vagyis a tagállamoknak nagyon erős autonómiája van, a kezdetben közös hadsereggel sem rendelkeznek, a hatalmat pedig a tagok választott képviselői gyakorolják. Tóth Csaba szerint „fontos azt is látni, hogy a saját bolygó védelmének logikája még a pozitív szereplőkön is eluralkodott – például Padmé elsősorban a Naboo érdekeit képviselte, csak nagyon későn lett az az ambíciója, hogy galaktikus szinten szálljon szembe Palpatine-nal. Azért is tudott a főkancellár olyan nagy előnyre szert tenni, mert galaktikus léptékben gondolkodott, míg a többiek csak a saját bolygójuk védelmével törődtek – kivéve a Jediket”.
A Jedi Tanács amúgy sem áll túl közel Tóth szívéhez – szerinte egyenesen az egyik legkomolyabb problémát jelentették ők ebben a rendszerben. „A hübrisz vétségébe estek, vagyis azt gondolták, ők mindent látnak az Erő segítségével, ezért lemondtak a politikai eszközökről. Csakhogy nem lehet egy politikai rendszerben politikailag független szereplőnek megmaradni. Amikor már mindenki számára a napnál is világosabb volt, hogy Palpatine a hatalmat koncentrálja, a Jedik még mindig azon tanakodtak, hogy, hát, biztos valami zavar van az Erőben”.
Akkor sem voltak sokkal profibbak, amikor fény derült Palpatine játszmájára: „ahelyett, hogy megpróbálták volna leleplezni, tettek egy gyors letartóztatási kísérletet, aminek esélye sem volt jól elsülni. Iszonyatosan amatőr módon viselkedtek a Jedik ebben a politikai térben, amit csak az magyarázhat, hogy nagyon rég nem volt olyan ellenfél, akivel szemben fel kellett volna lépniük”. Tóth Csaba szerint a Jedi Tanácsra a legnehezebb történelmi megfelelőt találni, de az ókori görög és római birodalmak morális testületei (pl. az eforoszok) nagyjából hasonló szerepet töltöttek be – de hasonlították már őket egy fénykardos alkotmánybírósághoz (ahogy ez ebben az elemzésben olvasható) is.
Azt, hogy vajon miért pont a Star Wars lett A Meghatározó Sci-fi, a legalapvetőbb űrmese, amire a fél világ rákattant, Tóth a hetvenes évek depressziója utáni kijövetelnek, a leegyszerűsítően lelkesítő reagani politikának tudja be. „A Star Wars-t én már a nyolcvanas évek előfutárának tartom, az érte való rajongás pedig Ronald Reagan Morning in Americájának, az ’Amerika újra nagy lesz’ felfogásnak a velejárója lehet. Azt a lelkesedést tudta megadni az amerikai nézőknek, hogy a világ nem is olyan bonyolult, hogy kellenek egyszerű hősök, akik a morális imperatívuszt támogatva fognak aztán nyerni. Reagan volt az, aki gonosz birodalomnak nevezte a Szovjetuniót, és kijelentette, hogy vannak jók és rosszak, egyszerűen csak fel kell lépni ellenük – ez pedig mutat némi hasonlóságot a Star Wars világával”.
Magyarországon különösen nagy rajongótábora lett a Csillagok háborújának, a hetedik rész elővételi jegyeladásaiból jól látszik, hogy a környező országokban korántsem akkora a lelkesedés a franchise iránt, mint nálunk. „Magyarországon eleve egy puhább diktatúra volt, szóval könnyebben jöttek be ezek a dolgok: a Levi’s farmer, a rockzene meg a Star Wars. Életszínvonalat nem tudtunk importálni, de a kulturális javakat legalább lehetett – úgy, ahogy mondjuk Csehországban, vagy Romániában nem” – mondja Tóth Csaba.
Az ébredő Erő kommunikációjában is meghatározó elem volt a generáció szó használata: „Minden generációnak megvan a maga története”. Ezt a többgenerációs, közös alap pedig az eltés kurzusnak is jót tesz: „Az előzménytrilógia hozta vissza a Star Wars-mániát, és még ha nem is volt olyan jó, mint az eredeti, de sok-sok fiatal ezáltal ismerte meg a régi epizódokat, és valószínűleg a mostani új résszel is egy újabb generáció csatlakozik majd az őrülethez. Mivel rengetegen ismerik, közös alapot tud teremteni az oktatásban, másrészt pedig kívülről tudunk vizsgálni létező politikai tendenciákat – és sokkal könnyebb Palpatine hatalomra kerüléséről beszélni, mint mondjuk Hitlerről”.
A Politika és science fiction kurzuson olyan sci-fi klasszikusok példáin keresztül tárgyalhatják ki a hallgatók a különböző politikai rendszereket, mint a Star Wars, a Star Trek, a Dűne, az Éhezők Viadala, az Alapítvány-sorozat vagy épp a Babylon 5.
Tóth Csaba a kellemest kötötte össze a hasznossal, ugyanis maga is hatalmas science fiction-rajongó, és politológia-oktatóként úgy gondolta, hogy a popkulturális elemekkel felturbózott kurzussal közelebb hozhatja a tananyagot az apolitikusságra hajlamos fiatal hallgatókhoz. Az első 30 fős kurzus ennek megfelelően pillanatok alatt be is telt, és azóta sem csökkent a népszerűsége – a vizsgának megfelelő, kötelező esszékből már több szakdolgozat is készült.
„Az egyik hallgató a világállamot hasonlította össze a különböző politikai rendszerrel, de most készül egy szakdolgozat Terry Pratchett Korongvilág-rendszeréből és Asimov robotjogaiból is” – büszkélkedik el az oktató. Elmondása szerint a Star Wars-ból is született már vizsgadolgozat, de azért könnyebb olyan szerzők műveit feldolgozni, akik műveikben komplexebb univerzumokat építettek fel – Frank Herbert Dűnéjével vagy az Asimov-könyvekkel szemben pedig a Star Wars még mindig csak hat film, amely közül is inkább csak háromban van szó politikáról.
Tóth Csaba a science fiction univerzumok politikai dimenzióit elemző könyve 2016 tavaszán jelenik meg az Atheneum kiadó gondozásában.