A Hajón évekkel ezelőtt fellépett belga rockegyüttes, a dEUS frontembere, Tom Barman sosem az önismétlésről volt híres. Zeneszerző, rocksztár, filmrendező - a dEUS 1989-es alakulása óta sok mindent kipróbált. Mégis meglepő volt váratlan találkozása a belga jazz egyik legnagyobb tehetségével, az évek óta New York-ban élő szaxofonossal, Robin Verheyennel. A fantasztikus technikájú Verheyen a New York-i jazzélet dédelgetett muzsikusa, Roy Hargrove-tól Tooths Thielemanstól Maria Schneideren és Branford Marsalison át Tyshaws Sorey-ig, Gary Peacockig vagy Joey Baronig rengetegen hívták zenélni.

Barman 2014-ben szinte véletlenül akadt össze Verheyennel, és pár órányi jam session után világossá vált, hogy ezt érdemes folytatni. Verheyen berántotta hát két régi belgiumi muzsikustársát, kitalálták a jól csengő TaxiWars nevet - Barman taxik iránti szenvedélye jó párszor elő is kerül a szövegekben -, és hajrá!

Az "és hajrá" tényleg ilyen egyszerű. A TaxiWars jellegzetes bőgő-bassline-okra és Verheyen elképsztően változatos és hajlékony játékára, valamint Barman összetéveszthetetlen hangjára, improvizatív énekbeszédére építő, groove-os, laza, szupercool zenéje annyira szabad és rögtönzött, amennyire csak lehet.

"Gondolj Mingusra!" - állítólag Barman ennyi instrukciót adott Verheyennek, aki a számok zömét írja, aztán a kész kompozíciókra tette rá félig előre megírt, félig rögtönzött szövegeit. Baman itt nem az a karizmatikus frontember, akit a dEUS élén megismertünk, fantasztikus orgánumát inkább egyfajta hagszerként használva illeszkedik bele a zenekar produkciójába. A végeredmény: mintha nem is Belgiumból, hanem egyenes egy füstös brooklyni klubból jönne a TaxiWars, amiben ott kavarog a hatvanas évek groove-os kombójazze, a hetvenes évek experimentális zenéi, a nyolcvanas évek jazzes hiphopja, korai slamje, a kilencvenes évek nu jazze - mégsem nosztalgikus a TaxiWars, hanem elképesztően mai, modern, szórakoztató és eszetlenül laza.