1938. május 3. és 9. között Adolf Hitler Benito Mussolini vendége volt Itáliában. Róma e pár napra piros, fehér, zöld és fekete színekbe öltözött. Hitler nem érkezett egyedül: nemcsak helyettese és információs és propagandaminisztere, Joseph Goebbels, külügyminisztere, Joachim von Ribbentropp kísérte el, hanem félezer párt- és állami tisztviselő, a diktátor biztonságért felelős ember és újságíró. A népes delegáció három vonatszerelvényt töltött meg, amelyek a frissen – a látogatás alkalmára - átalakított Ostiensa állomásra futottak be, ahonnan a szintén a vendég tiszteletére kialakított Via Adolf Hitleren át jutott el a Quirinale-palotába, ahol a király nyújtott neki szállást.

A fennálló európai viszonyokkal elégedetlen két diktatórikus berendezkedésű állam – bár kezdetben volt némi vonakodás köztük – már évekkel korábban egymásra talált. „A Berlin–Róma ív nem egy választóvonal, hanem egy tengely” – jelentette ki az 1936. november 1-i német-olasz egyezmény aláírása után Mussolini. Ezúttal azonban nem volt mit aláírni, hiába érkezett az olasz fővárosba diplomaták és politikusok hada. Az Anschluss után szűk két hónappal a legfőbb cél a két európai hatalom látványos erődemonstrációja volt, amelyet a médiában – így filmhíradókban – mutogatott színpompás parádé és zászlókat lobogtató tömeg látványa erősített meg határokon innen és túl.

Ettore Scola filmje egy rendkívül intim látószögből mutatja meg a nagygyűlés napját. Az utcai sereglet ellenpontját a kongó bérház adja, ahol mindössze hárman maradnak a nagy utcai felvonulás idejére: a sokgyermekes családanya, egy homoszexuális értelmiségi és a fasiszta házmesterasszony. A külvilágot a rádió lelkes kommentátora és a ház felett időnként elhúzó repülők, a belső udvarra is kiaggatott zászlók csempészték csak be – ami azonban épp elegendő ahhoz, hogy a hátteret egy pillanatra se felejtsük el.

Sajátos egymásra találás ez – két ember széttartó sorsa gabalyodik össze a vásznon egy múló pillanatra – két olyan emberé, akiket egyaránt a fasiszta rendszer névtelen áldozatainak tarthatunk.

Gabriele, a volt kommentátor, jelenleg leveleket címez. Homoszexualitása miatt mint közellenség a rendőrség látókörébe is került, állását elvesztette a rádiónál, vélhetően rendszeres megfigyelés alatt áll. A homoszexualitás ugyan nem volt tételes bűncselekmény Mussolini Olaszországában, legalábbis nem került be a büntető törvénykönyvbe. Az ókori Róma dicsőségét, harcias férfieszményét visszasóvárgó – és ígérő – diktatúrába azonban a melegek nem illettek. Néhány száz homoszexuálist úgy tettek láthatatlanná, hogy letartóztatták, majd Délre, apró falvakba, szigetekre száműzték őket. Gabrielére is ez a sors várt. A jellemző azonban a homoszexuálisok megfigyelése, zaklatása, időnkénti letartóztatása, kényszerű orvosi vizsgálatra rendelése maradt. Gabriele – utóbbit elkerülendő – olyan orvosi igazolást is kiállíttatott magának, miszerint heteroszexuális.

Antonietta viszont a fennálló rendszerrel megbékélve élt. Alapvetően nem politizált, azt meghagyta újságolvasó férjének, aki minisztériumi alkalmazott, portás volt, hanem párttag is. Maga Antoinetta is Mussolini-rajongó, mindenestre füzetet vezet, amelyben a diktátort ábrázoló képeket ragasztja, és hat gyereke után természetesnek veszi, hogy egy hetedikkel szülje tele Itáliát, hogy a nagycsaládosok aranyérmét elnyerje – hiszen a hatgyerekeseknek csak az ezüst fokozatú elismerés dukált. Jutalma, hogy a kispénzű család házicselédjeként a nagy napot is ágyazással, takarítással, mosással-teregetéssel és főzéssel tölthette volna – ha nem találkozik össze a depresszióba süllyedő férfival.

Ekkor döbben csak rá, hogy életeszménye, amit a társadalom rákényszerít, vajmi kevéssé teszi őt boldoggá, hogy figyelmet, törődést, valódi élményeket nem kap a hálószoba a konyha és a fürdőszaba határolta kispolgári háromszögben. Hogy nem a saját behatárolt világában biztonsággal és nagy meggyőződéssel mozgó férje mellett érezheti magát igazán nőnek, hanem egy üldözött homoszexuális férfi mellett.

A néhány órás együttlét vélhetően nem változtatott meg semmit. Ám míg Gabrielét vélhetően egy dél-olasz faluba kísérik, hogy úgymond ne fertőzhesse tovább az egészség olasz nép erkölcseit, Antoinetta - férje rosszallása mellett aznap hideg ételt tálal vacsorára – és valószínűleg megveszi a másnapi újságokat, hogy újabb remek képekkel gazdagítsa kivágat-gyűjteményét.