Az Ernelláék Farkaséknál egy elképesztően intim alkotás: Hajdu Szabolcs saját színdarabját adaptálta filmmé, amelyben nem elég, hogy ő maga, valamint felesége és gyerekei a főszereplők, de a saját lakásában, a saját egyetemi osztályának operatőrhallgatóival forgatta le. És több mint valószínű, hogy a saját életéből is merített, még ha mindig hangsúlyozza is, hogy ez egy fiktív történet. Fiktív persze, de az alap kiindulópont mégis csak egy család élete, és legfőképp a gyereknevelés kérdései, a készpénznek vett tanácsadó újságcikkek szajkózásától egészen a bezzeg az én szüleim még megmondták hol a határ-féle felfogásig. Kérdések, kételyek, nagy igazságok kimondása nélkül, rengeteg öniróniával.

De az a legjobb az egészben, hogy nem számít honnan jöttek a történetek, ugyanis nem ezek a gimmickek teszik élvezetessé a filmet – a cselekmény maga szögezi a nézőt a székébe, amit csak a kínos fészkelődések és a nevetéstől való dülöngélések idejére hagyunk ott.

Abszolút kamaradarabról van szó, egyetlen nap alatt játszódik az egész film cselekménye – hogyha hasonlítani kellene valamihez, akkor a szintén színdarab-adaptáció Az öldöklés istene (Roman Polanski) vagy a szintén a CineFesten vetített, szintén egy család lelkébe extrém mélyen belemászó It’s Only the End of the World (Xavier Dolan) ugrana be, utóbbi nyilván a friss élmény miatt. A nem egész másfél órás játékidő alatt egyszer sem hagyjuk el Hajduék lakását, a film dinamikáját pont az adja, hogy a helyszín állandó, de a szereplők ki-be mászkálnak, így jut idő nagy közös pillanatokra, és egy-egy személyesebb momentumra is.

Török-Illyés Orsolya a filmben

Big Bang Media

„Törekedtünk arra, hogy a történet univerzális legyen, és a helyzeteket, a karaktereket mindenki be tudja azonosítani” – mondta a rendező-főszereplő a nekünk adott interjúban, és a miskolci vetítés bebizonyította, hogy totális sikerrel jártak. Hajdu és felesége, Török-Illyés Orsolya karaktere, Farkas és Eszter, valamint kisfiuk, Zsiga (a filmben Brúnó) egy Skóciából hazatérő párt szállásolnak el – hirtelen ők sem tudják, mennyi időre. Eszter testvére, Ernella (Tankó Erika) és Albert (Szabó Domokos) is gyerekkel érkeznek (Hajdu Lujza), de az ő helyzetük érezhetően más – az értelmiségi Farkasékhoz képest sokkal egyszerűbb életük már abban megmutatkozik, hogy csak egy évig bírták az idegen környezetet.

A váratlan, és némileg kényelmetlen találkozás során a régi sérelmek is felszínre kerülnek, de az új szituáció sem problémamentes. A nem kifejezetten gazdag, de mégis az értelmiségi lét látszatát fenntartani kívánó Farkas egyből a hátsó szándékot keresi a vendégekben, akik emiatt kapásból zavarban vannak, és ez a helyzet nem segít Farkas és Eszter amúgy sem túl idilli kapcsolatán – a pár láthatóan szereti egymást, ahogy Brúnót is, de valahogy képtelenek igazi családot alkotni.

Hajdu Lujza a film egyik jelenetében

Big Bang Media

Az Ernelláék Farkaséknál sikere abban rejlik, amiért a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is egy generáció kedvence lett: nem pusztán magunkra ismerünk a karakterekben, de azok olyan kapcsolatokat alkotnak a vásznon, ami az Office-sorozatokra hasonlító kínos-humoros érzelmeket váltanak ki belőlünk. És bár manapság minden második filmre rá szokás aggatni az elgondolkodtató jelzőt, Hajdu filmje tényleg nem enged könnyen, és a vetítés utáni napokban előforduló hétköznapi szituációk során egyből beugranak az Ernelláék jelenetei. Nem hiába mondta azt egy másik interjúban a rendező, hogy a színházi előadások után sokan mesélték, hogy a film segített nekik egy döntés meghozatalában, a tisztánlátásban az elválás-együttmaradás kérdésében. De azért ne várjon senki egyértelmű válaszokat: ha valami világosan kiderül a filmből, hogy mások ügyeibe előítéletekkel terhesen beleszólni,(na jó, ne finomkodjunk, az nem illene ehhez a filmhez) szóval belepofázni nem éri meg, és nem vezet sehova.

A szívesség kérése előtti óvatos puhatolózás, a családon belüli bizalom kérdése, maga a családtag fogalmának feszegetése (mi közöm van nekem a feleségem nővérének férjéhez?!), a gyereknevelés problémái (amikor elhangzik Vekerdy neve, az egész moziterem röhögni fog) és számos olyan apróság, amivel egy film általában nem engedheti meg magának, hogy foglalkozzon. Ezek teszik egyedi élménnyé Hajdu filmjét.

Érdekes a rendezőről alkotott kép is: hajlamosak vagyunk nagy visszatérésnek nevezni az Ernelláékat, pedig gyakorlatilag hibátlan pálya áll az egyik legelismertebb filmesünk mögött: a Macerás ügyek, a Tamara, a Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal mind fontos állomásai a 21. század magyar filmgyártásának (közülük kettő rá is fért az évszázad eddigi 15 legjobb magyar filmjét összegző listánkra), de a 2014-es western-riff, a Délibáb óriási bukása miatt sokan egyből leírták Hajdut (ami igazából hazai terepen volt kudarc, külföldön egyáltalán nem volt negatív a film megítélése).

Mégis, ha más szempontból és nem a filmográfia felől nézzük, nagy visszatérés ez a mozi, hiszen Hajdu két közeli munkatársát veszítette el a Délibáb után félév alatt, és nem titkoltan megviselték a történtek. Ha innen nézzük, a film elején felvillanó mondat a két elhunyt kollégának, és a film önironikus, őszinte miliője pláne nem ereszt: valahogy másképp nézünk utána a körülöttünk élőkre, máshogy jönnek a mondatok otthon, hogy aztán persze pár nappal később kívülről nézve ugyanolyan nevetséges vitákban folytatódjon minden ugyanúgy, mint a film előtt. Persze az sem véletlen, hogy a film végén a poptörténelem egyik legnagyobb csodabogarától Daniel Johnstontól szólal meg egy szívbemarkoló szám, amely ugyanolyan egyszerű, de tűpontos kérdéseket fogalmaz meg, mint a film: It's so tough just to be alive / When I feel like the living dead / I'm giving it up so plain / I'm living my life in vain / And where am I going to?

És hiába remek film a Tiszta szívvel, az ember azért elgondolkodik, vajon mekkora szerepe volt abban, hogy Tilla filmjét küldjük az Oscarra annak, hogy Hajdu többször felszólalt a Vajna-rendszer, a Filmalap ellen, és ezt a filmjét is külön utakon, minimális költségvetésből csinálta. Végül is nem véletlenül nyert Kristály Glóbuszt Karlovy Varyban és közönségdíjat Miskolcon.

Na, és azt se felejtsük, hogy továbbra sem volt még ennél cukibb ajánlója egyik filmnek sem:

Towards - Timeline | Facebook

Ernelláék Farkaséknál / It's Not The Time Of My Life @ Karlovy Vary International Film Festival intoduced by Zsigmond Hajdu -actor and son of the director.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!