Az újságíró úgy kezdi, hogy ha bárki szeretné megérteni, mi zajlik éppen Közép-Európában és miért van több ezer fiatal Budapest, Bukarest vagy Pozsony utcáin, akkor csak nézze meg Deák Kristóf filmjét. Leírja, hogy a Mindenki az 1990-es évek elején játszódik, majd röviden felvázolja Erika néni és a kórus történetét: Zsófi épp egy új iskolába érkezik, és izgatja a lehetőség, hogy a díjnyertes iskolai kórusban énekeljen. Erika néni, a zenetanár megengedi, hogy csatlakozzon, de azt kéri tőle, hogy csak tátogjon és ne énekeljen, mert nem elég képzett a hangja.

Krastev szerint Orbán illiberális demokráciát épít, így kormányzati stílusa Erika néni kórusára hasonlít: bár az állampolgárok rendszeresen eljutnak a szavazófülkéig, a kormány dönt arról, hogy kinek van joga elmondani az aggályait. Szerinte Európában korábban az olasz politikus, Silvio Berlusconi modellje arra volt példa, hogyan lehet a politikai hatalom megteremtésére használni a médiát. Ellenben a Közép-Európában kormányzó pártok a politikai erőt használják fel arra, hogy médiabirodalmat építsenek, mégpedig úgy, hogy olyan programokat alakítanak ki, amelyek EU-s, illetve közpénzt terelnek a "barátságos" médiacsoportok tulajdonosaihoz.

Azokat a médiumokat pedig, amelyek kritizálják őket, ellenségnek kiáltják ki. Krastev azt írja, ezért lehet, hogy az állampolgárok hangja csak az utcáig ér. Megemlíti a lex-CEU-t is, és a Kutyapárt békemenetét. Szerinte a „tüntetők többsége fiatal – néhányan különösen, és nincs közös ideológiájuk, a harag és a frusztráció köti össze őket.

A fiatalok énekelni akarnak (hogy mit, azt pontosan ők sem tudják). És míg az uralkodó pártok ügyet sem vetnek a tüntetésekre, és ignorálják a fiatalok igényeit (mert könnyebb játszani az idősebbek félelmeivel, mint a fiatalokban reményt ébreszteni), végső soron társadalmi és gazdasági szempontból is a saját érdekeik ellen dolgoznak, mert a fiatalok előbb vagy utóbb, de megtalálják az éneklés módját.” A teljes cikket ide kattintva érheti el.