Dolgozott keményen, és egyszer csak feminista ikon lett belőle
Elisabeth Moss pályája egyértelműen afelé mutatott, hogy feminista ikon váljon belőle – őt viszont minden alkalommal meglepte, ha erről kérdezték. Végül belefutott egy olyan botrányba, amelyben egyértelműen döntenie kellett, mi mellett áll ki.
Elisabeth Moss azelőtt kezdett tévézni, hogy az menő lett volna, aztán jó érzékkel és kemény kitartással építette fel magát a képernyő elismert és keresett arcává. A táncosból színésszé avanzsált, még tinédzser Moss 1999-ben kisebb szerepek után egyszerre nyitott a mozi és a tévé felé: Winona Ryder és Angelina Jolie mellett eljátszotta az összeégett arcú lányt az Észvesztőben, és leszerződött az akkor induló Az elnök emberei című sorozatba, amelyben az amerikai elnök lányát alakította.
Az ismertséget a 2007–2015 között futó Reklámőrültek hozta el neki. Az általa alakított Peggy Olson szürke, semmibe vett titkárnőből küzdötte fel magát elismert és céges partnerré váló copywriterré az 50-60-as évek hímsoviniszta Amerikájában játszódó történetben. Peggy kibontakozása az egyik legszebb fejlődési ív a sorozatban, az őt ábrázoló gifek pedig azóta is rendre feltűnnek a női öntudat és jogok szimbólumaként a közösségi oldalakon.
Ezután következett az új-zélandi Jane Campion rendezésében készülő A tó tükre című produkció, amelyben két évadon keresztül (2013., 2017.) alakította a szexuális zaklatásra specializálódott nyomozót, Robin Griffint. A Reklámőrültekért kapott jelölése után ezért a szerepért övé is lett az első Golden Globe-ja.
Kisebb-nagyobb filmes kikacsintások mellett, mint amilyen Ruben Östlund tavalyi nagy sikerű szatírája, A négyzet, úgy tűnt, Moss célirányosan építi olyan irányba a karrierjét, hogy abból egy feminista ikon portréja rajzolódjon ki. Erre mutatott az is, hogy elvállalta Offred szerepét a Margaret Atwood regényéből készült A szolgálólány meséjében. Közelebbről megvizsgálva viszont a helyzet sokkal árnyaltabb, és a karrierjében oly tudatos Mossnak mintha a saját kárán kellett volna ráébrednie arra, mekkorát fordult körülötte a világ – és szerepei miatt ennek a fordulatnak éppen a centrumában áll.
Nem bízta a szerencsére
Moss mosolygós, kedves személyiség és üdítő jelenség, de nem az az átütő szépség, nem a díva típusa. Ő a lány a szomszédból, a kolléga a szemközti asztalnál az irodában, azaz igazi karakterszínész, akinek eltelhetett volna úgy a karrierje, hogy mindig a főhős legjobb barátnőjét alakítja. Ez nem légből kapott vélemény, hanem a feminizmusáról híres Jane Campion mondja szeretett színésznőjéről. Hogy mégsem így alakult, az nem a szerencsén múlt, hanem Moss nyilvánvaló tehetségén túlmenően az elképesztően tudatos karrierépítésének, szerepválasztásainak és munkamoráljának köszönhető.
A titka az, hogy nem dőlt be a televíziós szerepeket lenéző szemléletnek, és a televíziós reneszánsz hajnalától fogva kereste azokat a kiemelkedően jól megírt forgatókönyveket és ígéretes projekteket, amelyeken a feltörekvő, kisebb tévécsatornák dolgoztak. Ez utóbbi azért számít, mert a gigantikus HBO-nál vagy Netflixnél például ugyanúgy lehet „futottak még” kategóriás tucatarccá válni, de a Reklámőrülteket csúcsra járató AMC vagy A szolgálólány meséjét gyártó Hulu pénzt, paripát, fegyvert, mindent megadott azért, hogy vezető sorozataik minél több nézőhöz elérjenek – ebből a marketinges reflektorfényből pedig a színészeikre is jócskán jutott.
Mossnak tehát már akkor nagyon elismert szerepei és eredményei (többek között egy második Golden Globe is A szolgálólányért) voltak a képernyőn, amikor az olyan megkerülhetetlen nevek, mint Nicole Kidman (Hatalmas kis hazugságok) vagy Sharon Stone (Mozaik) még épp csak elkezdtek beóvatoskodni a tévés kulisszák közé.
Nem csak színész
Amikor Bruce Miller forgatókönyvíró és producer megkereste, hogy játssza el Offred szerepét A szolgálólány meséjében, a túlterhelt Moss hosszas mérlegelést követően végül úgy írta alá a szerződést, hogy produceri feladatokat is vállalt a gyártásban. Moss Peggy Olsont idéző maximalizmusa aztán ez alkalommal is utat tört magának, ugyanis tevékenyen részt vett a kreatív, előkészítő munkákban is.
Kijárta például, hogy csomagküldő szolgáltatással juttassák el hozzá a szolgálólányok uniformisának szövetmintáit, mert meg akarta nézni személyesen, mielőtt kiválasztották a vörös megfelelő árnyalatát. Határozottan érvelt amellett, hogy a sorozat atmoszférája sötét és kemény legyen. Az első három részt rendező Reed Moranót is ő hozta a produkcióba, hogy megalapozzák a merev, szinte festői tónust. „Folyton úgy hivatkoztunk rá, mint kubricki stílusra” – utalt Moss a letisztult, de rendkívül hideg-rideg esztétikájáról ismert rendező, Stanley Kubrick látványvilágára.
A legjobban mégis a castingot élvezte. Az Offred urát alakító Joseph Fiennest például megkeresték a szereppel, és remélték, hogy igent mond. Moss erről azt mondta a Vulture-nek: „Úgy voltunk vele, hogy ‘Úristen, Shakespeare benne lesz a sorozatunkban!'”
A rajongói hangvétel kölcsönös, a lenyűgözött Fiennes ugyanis elismeréssel beszélt Mossról: „Ott van minden jelenetben, valószínűleg már hajnali 4-től. Ő az első, aki érkezik, az utolsó, aki hazamegy. Hétvégén szöveget tanul vagy a hang utómunkáin dolgozik a stúdióban, amíg mi a szabad vasárnapunkat élvezzük. Aztán átvált producer üzemmódba, és az ebédszünetét meetingekkel és a napi ügyek intézésével tölti. Ez elég sokkoló. Igazából elszégyellem magam, ha eszembe jut az elképesztő munkamorálja.”
Feminista ikon?
Számomra ez nem egy feminista történet, mert a nők jogai az emberi jogokat jelentik. Nem terveztem, hogy Offredet feminista figuraként játsszam el.
Ez a kijelentés 2017 áprilisában hangzott el Mosstól a New York-i Tribeca Filmfesztiválon, és azonnal felrobbantotta az internetet. Kritikus hangok tömege követelte a színésznőtől, hogy magyarázza meg, mégis hogy gondolja, hogy A szolgálólány meséje nem feminista történet. A média pedig arról kezdett cikkezni, hogy Moss elhatárolódik a feminizmustól.
Ahogy a bevezetőben már említettük, ez az ő esetében azért volt nagyon váratlan és érthetetlen lépés, mert addigra már megformálta Peggy Olsont és Robin Griffint – mindkettő erős, öntudatos, független nő egy domináns férfiak uralta világban, ahol gyakran a férfiak ellenében tudnak csak érvényesülni. Csakhogy itt jön a képbe az a tény, hogy Moss nem ideológia vagy világkép, hanem a forgatókönyv, a kidolgozottság alapján választott szerepeket. Azért lett a Reklámőrültek csapatának tagja, mert nagyon tetszett neki az ötlet. És már túlterhelt színésznőként akkor vállalta el Offred szerepét, mikor Miller belebegtette neki, hogy másnak adja a szerepet.
Moss tehát nem feminista karriert épített, hanem időközben vált – gyakolatilag önkéntelenül – a női egyenjogúságért zajló küzdelem egyik kortárs ikonjává.
Mindez részben párhuzamosan történt Donald Trump elnökké válásával, akiről már a választási kampányban kiderült, hogy például milyen lealacsonyítóan beszél és bánik a nőkkel, ami nagy társadalmi felhördülést váltott ki az Egyesült Államokban. (Viszont nem akkorát, hogy ne válasszák meg elnöknek Trumpot.) Amikor pedig 2017 márciusában Texas állam fővárosában, Austinban a képviselők a nők abortuszhoz való jogának szigorítását tárgyalták, 18 tiltakozó nő jelent meg tetőtől talpig a szolgálólányok uniformisába öltözve. A szolgálólány meséjének elemei és szimbolikája tehát a politikai aktualitás (még mindig férfiak döntenek a nők testéről), illetve a határokon túlnövő #metoo mozgalom miatt is a kortárs nőjogi megmozdulások szerves részévé vált.
Moss rosszkor, rossz helyen válogatta meg rosszul a szavait. A hibát kijavítandó kiállt a tudatos családtervezés és az abortuszhoz való jog mellett, és a korábbi nyilatkozatát is pontosította. „Egy kibaszott szexrabszolgát játszom. Egy tenyészállatot, egy gazdatestet, egy olyan nőt, akitől minden jogát, az egész családját és az összes barátját elvették. Nincs semmije. Szóval igen, ez egy feminista történet” – mondta az esetről a Guardiannek.
„Hét évadot játszottam végig a Reklámőrültekben egy olyan figurát alakítva, akire kifejezetten feministaként tekintenek. Folyton a feminizmusomról kérdeztek. Ha akkor azt válaszolom, amit a Tribecán, teljesen rendben lett volna. Csakhogy a helyzet azóta megváltozott. Nőként most hallatnunk kell a hangunkat. Úgy kell megélnünk a feminizmust, ahogy soha korábban. Minden megváltozott.”
Gileád vs. szcientológia
Újonnan felfedezett éberségére némi árnyékot vet vallási hovatartozása, pontosabban az, ahogy erre (nem) reflektál. Moss ugyanis a szcientológia egyház tagja. Másodgenerációs, azaz nem betért, mint például Tom Cruise vagy John Travolta, hanem már a szülei is azok voltak, Moss tehát ebben nőtt fel.
A szolgálólány meséje kapcsán több fórumon, például az Instagram-oldalán is felvetették neki a lehetséges párhuzamokat a zsarolási és megfélemlítési botrányairól is elhíresült szervezet és Gileád diktatórikus, elnyomó állama között: „Gileád és a szcientológia is abban hisz, hogy minden külső forrás (azaz a hírek) rossz és gonosz… nagyon érdekes” – írta a @moelybanks nevű kommentelő.
Moss válaszában védelmébe vette az egyházát és hitét, és kiemelte, milyen fontos neki a vallásszabadság, a tolerancia és az igazság megértése, továbbá a faji egyenlőség. A kérdések viszont nem álltak le, azért egy ideje a rá jellemző kedves határozottsággal egyszerűen hárítja őket a privát szférához való jogára hivatkozva.
Ezt a jogát semmiképpen sem vitatva, az azért továbbra is kérdés, vajon mennyire hiteles szószólója a női és az emberi jogoknak. A tribecás eset rámutatott arra, hogy mintha a karrierje építése közben annyira azért mégsem gondolta volna át, hogy milyen vonzatai vannak a szerepválasztásainak – akár a privát szféráját érintve is. Esetleg marketingfogásként ódzkodott eddig a feminizmustól, és vállalta fel most, hogy változott a közhangulat. Mindenesetre elindult A szolgálólány meséjének második évada, és biztos, hogy sok kérdést szegeznek még neki a témában. Kíváncsian várjuk a válaszait.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
