A Dunántúli Napló munkatársaként dolgozó ügynök a helyi és budapesti értelmiségiekre, művészekre volt ráállítva, róluk adott jelentéseket. Kiemelt figyelemmel kísérte a Pécsi Nemzeti Színház belső életét. Utasításra a "fasiszta sajtótermékek jegyzéke" alapján keresett könyveket antikváriumokban, vásárokon. Lánya révén a Beatrice- és Hobo-koncertekről, a '70-es évektől kezdődően az ifjúság szubkulturális jelenségeiről is írt – írja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a Facebook-oldalán.

Albert egy 1981-es jelentésében rendkívül szórakoztató agymenésbe kezd az „üvöltő ifjúság” zenéjéről. Úgy véli, az átlagember nem képes kifejezni az érzéseit, ezért mindig a művészetet hívja segítségül. Alacsonyabb szinten ez lehet az – ahogy ő írja – „Akácosut, ha végigmegyek rajtad én” kezdetű busongó magyarnóta, magasabb szinten Ady vagy József Attila valamelyik remeke is.

A művészetek közül a zene a leghatásosabb – fűzi tovább a gondolatsort Albert ügynök –, az üvöltő ifjúság is ezt választotta önkifejezésre. És itt jön a jelentés legcsillogóbb megállapítása, ami a Beatles (ami megalapozta a soknevű – beat, rock, pop – zenét) sikerének titkát foglalja össze:

"a melódia és a ritmus együtt, egyszerre szólal meg, így lehetővé vált a hangerősítés, a technika alkalmazása, s a szó szoros értelmében üvöltő zene."

Hogy mindebből milyen következtetést vontak le az állambiztonsági elvtársak, arra nem tér ki a bejegyzés, de biztos sokat gondolkodtak a megfejtésen.