Az Örkényhez csatlakozva a Katona József Színház sem ad be pályázatot az NKA-hoz

Az Örkényhez csatlakozva a Katona József Színház sem ad be pályázatot az NKA-hoz

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A Facebookon közölték a hírt.

Mint megírtuk, tegnap az Örkény István Színház bejelentette, hogy

a független és befogadó színházak bizonytalan helyzetére tekintettel ebben az évben nem nyújt be pályázatot az NKA Színházi Kollégiumához.

Az Örkényhez a Katona József Színház is csatlakozott, ők is rövid bejegyzésben közölték a vezetőség döntését:

Legutóbb az Átrium kongatta meg a vészharangot. Múlt csütörtökön arról írtak a Facebookon, hogy ha nem érkezik gyors segítség az Átrium számára, akkor a nyár végén búcsúztatni kell a színházat. Az intézmény 218 millió forintos támogatást remélt, ehelyett az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindössze 50 millió forintot ítélt meg neki, azt is három részletben.

Nem mindenki esett ilyen csúnyát a kulturális tao eltörlése után. A Nemzeti Színház ötször annyi pénzt kap, mint amennyire tao-forrásokból jogosult lett volna. A színház a 2018-as jegyárbevétele alapján 76 millió forint tao-támogatást kaphatott volna, de időközben eltörölték a kulturális taót, a kormány pedig kompenzációt ígért az intézményeknek. A Válasz Online úgy értesült, hogy a Nemzeti 400 millió forintot kaphat.