szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kemény Dénes, Merkely Béla és Miklósa Erika szerint a világbajnokság hozzájárul a főváros ismertségéhez, a beruházásokkal pedig eltűnne a főváros egyik szégyenfoltja.

Miklósa Erika énekesnő nyílt levelet vitt csütörtökön Karácsony Gergelynek a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságról és a dél-pesti terület rehabilitációjáról. Miklósa Facebook-bejegyzése szerint Kemény Dénessel és Merkely Béla professzorral együtt hárman fogalmazták meg a levelet. Miklósa szerint magánszemélyként, civilként és Budapest felelős díszpolgáraiként mondtak véleményt a tervezett atlétikai sport- és szabadidős parkról. Párbeszédet szorgalmaznak és felajánlották a levélben, hogy akár személyes találkozón is elmondanák a véleményüket.

A nyílt levelet megosztotta a Facebookon Miklósa, a három aláíró szerint az atlétikai világbajnokság azért fontos Budapest számára, mert a vb előtt és alatt Budapestre figyel a világ, az esemény hozzájárul fővárosunk ismertségének növeléséhez, aminek az értékét szerintük pénzben nem lehet kifejezni.

Kitértek az egészségügyi fejlesztések kontra stadionépítés vitára is. Mint írják:

"Mindannyian egyetértünk abban, hogy Budapesten kiemelt szerepet kell kapnia az egészségügynek, a kórházak fejlesztésének, de legalább ugyanennyire fontos a prevenció, a lakossági edukáció, az egyének tudatosabb egészség szemlélete, mindezt annak érdekében, hogy az utánunk következő generációk egészségesebbek legyenek."

Azt is hozzátették, hogy az atlétikai központ, valamint a sport- és szabadidős park hosszú távon kínálhatna sportolási lehetőséget az egyetemi hallgatóknak, továbbá a nagyközönségnek, futóknak, a szabadidősport szerelmeseinek.

©

Érvként azt is felhozzák az aláírók a beruházások mellett, hogy a világbajnokság tervezett helyszíne jelenleg ma Budapest szégyenfoltja, ha megvalósulnának az építkezések, akkor "Budapest egy újabb része válhat méltóvá egy európai világvároshoz".

Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, a Magyar Atlétikai Szövetség vezetői és a főpolgármester hétfőn tárgyaltak egymással az atlétikai vb-ről. Karácsony Gergely a Facebookon közölte, hogy konstruktív beszélgetés zajlott Deutsch Péterrel, Gyulai Miklóssal és Gyulai Mártonnal. „Nekik is elmondtam, az új városvezetés prioritási rendjében a budapestiek egészségének fejlesztése áll az első helyen. Minden nagyobb beruházásnál 3 szempontot tartunk szem előtt: nem csökkenhet a zöldfelület nagysága, ami épül, annak hosszú távon is fenntarthatónak kell lennie, a költségeknek pedig átláthatónak. Ennek alapján kiszámítható partnerei vagyunk mindenkinek, a magyar atlétika irányítóinak is.”

2018 végén dőlt el, hogy 2023-ban Budapesten lesz az atlétika-vb. Miután Karácsony Gergely megnyerte a főpolgármester-választást, azt mondta, leállítja a kormánynak kedves Liget-projektet, és stadionstopot is hirdet. Erre reagálva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, ha nem akarják, nem lesz se Liget-projekt, se kézilabda-Eb-döntő a vele járó csarnoképítéssel, se 2023-as atlétikai világbajnokság. Ez utóbbinak lenne helyszíne a IX. kerületbe tervezett atlétikai stadion.

A főpolgármester később pontosított, az RTL Klub Híradójának azt mondta, megépülhet a stadion, ha más, szerinte fontosabb – például egészségügyi – fejlesztések is megvalósulnak Budapesten.

A stadion kérdésében november 27-én hozhat döntést a Fővárosi Közgyűlés.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gyászol a Jóbarátok

Gyászol a Jóbarátok

Zaklatási vád az Új Színházban is

Zaklatási vád az Új Színházban is

Donald Tusk: Orbán mindig lojális volt hozzám

Donald Tusk: Orbán mindig lojális volt hozzám

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Nincs is napirenden, úgyhogy marad a chipsadó

Meglátogatta a kórházban fekvő megkéselt tanárnőt a támadó édesapja

Meglátogatta a kórházban fekvő megkéselt tanárnőt a támadó édesapja

Letartóztatták a tanárát megkéselő győri diákot

Letartóztatták a tanárát megkéselő győri diákot