A most végső felszámolásra ítélt barnaszénbányászat miliőjéből indult, Bob Dylannel is fellépő keletnémet rockzenész ellentmondásos életéről szóló film árnyalja a képet a közelmúltról.
A berlini kormánybizottság hosszas vizsgálódás, számítások, elemzések, helyszíni szemlék után elkészítette a menetrendet: húsz éven belül megszűnnek Németországban a széntüzelésű erőművek, és eltűnik az elsősorban az egykori NDK területére jellemző bányászat, a külszíni barnaszénfejtés.
Vagyis legkésőbb ez időre munkanélküli lett volna Gerhard Gundermann énekes, zene- és dalszerző, rockzenész, az NDK-s szubkultúra egyedi alakja, az „éneklő kotrógépkezelő”. A 43 évesen meghalt Gundermann életéről készült film az emeletes ház méretű szénfejtő monstrumok képével, a természetet kráterekkel teli, holdbéli tájjá romboló módszer bemutatásával mintegy melléktermékként ezt a bányászati módot is megörökíti. De alapvetően az emberi sorsok buktatóiról, mélységéről ad képet. Olyan árnyaltsággal, mint az egykori keletnémet országrész mindennapjaival foglalkozó filmek közül kevés, mert eddig az egyik oldalon csupa rossz pártfunkcionárius meg Stasi-ügynök, a másikon a makulátlan jók, az ellenállók voltak láthatók.
„Itt reggel négykor csörög a vekker / És fizetésnapon van Radeberger” – énekli a Brigade Feuerstein, vagyis Flintstone-brigád elnevezésű, a hoyerswerdai külszíni fejtés dolgozóiból alakult együttes valamikor az 1980-as években. Vezetője, zene- és szövegírója Gundermann, aki maga is hatalmas kotrógépet kezel.
A Radeberger-utalás megértéséhez tudni kell, hogy akkoriban nem volt általános, hogy az NDK-ban „csak úgy” lehetett volna ezt a kitűnő sört kapni. A termelés döntő része exportra ment, legfeljebb szállodákban, első osztályú éttermekben, meg nyugatnémet márkáért a devizás boltban, az Intershopban juthatott hozzá az átlag NDK-beli. De egy bányász nem volt átlag, őt jókedvben kellett tartani, legalább fizetésnapokon.
A film címszereplője valódi személy, aki középiskolásként gitározott, zenélt a barátaival. A szobájában hatalmas Che Guevara-kép lógott a falon: a forradalmárt példaképnek tekintő ifjúként elhitte, a kommunizmus jobbra fordítja az emberiség sorsát. Önként jelentkezett katonai tiszti iskolásnak, ahonnan aztán kivágták. Mivelhogy – ott is gitáros-énekesként – arra nem volt hajlandó, hogy külön dallal köszöntse az egységüket meglátogató honvédelmi minisztert. Ez személyi kultusz, s ez nem fért bele az ő idealisztikus kommunizmusképébe – ő meg nem fért bele az NDK politikai valóságába.
A munkásosztály közepében találta magát, bányász lett. Előbb segédmunkás, majd kitanulta a kotrógépkezelői szakmát. A mintegy hét emelet magas szörnyeteg vezérlőfülkéjéből irányította a lapátkerekeket, így marta ki a földből a barnaszenet, amire az NDK energiaellátása épült. Tudta ennek fontosságát, de ösztönös dialektikájával arra is rájött, hogy végső soron saját maga alatt kotor, hiszen a gépével előbb-utóbb elér ahhoz a ponthoz, ahol az ő háza is áll, és akkor annak is, mint sok más falunak, megsemmisítés lesz a sorsa.
A munkás mindennapok fejlesztették a munkásöntudatát is. A szervezési hibákat, a felületes, balesetveszélyt hordozó munkavédelmi előírásokat, az idióta tervteljesítési versenyek ellentmondásait látva azt gondolta, ezek ellen úgy tehet a legtöbbet, ha párttag lesz. S amikor az egyik fő elvtárs a Volvóján meglátogatta a tervteljesítésben élenjáró bányász elvtársakat, akkor a komolyan soha nem gondolt felszólításra: „Van valakinek még kérdése, elvtársak?”, szót kért, és nemcsak azt firtatta, miért járnak a funkcik nyugati autókkal, hanem ezekkel az ellentmondásokkal is szembesített.
A végeredmény pártfegyelmi, kizárás lett, de a tagkönyvét még akkor sem akarta visszaadni, mert még mindig hitt az elvekben. Ugyanez a hit vezette, amikor még évekkel korábban rábólintott egy ajánlatra: a bánya ifjúsági zenekaraként külföldi fellépésre mehetnek. Ez csodás lehetőség, még akkor is, ha első körben a nyugatnémet kommunista párt, a DKP rendezvényére szólt. Elmehetnek, szólt az ajánlat, csakhogy neki mint a zenekar vezetőjének figyelnie kell mindenre, ami történik, s arról jelentést adnia.
Egyszóval a Stasi beszervezte, és még ha ő úgy gondolta-hitte is, hogy jó ügyért mondott igent, besúgó lett. Az újraegyesítés, a Stasi-iratok hozzáférhetősége után kiderült, írt ugyan jelentéseket a zenekar körüli dolgokról, de előszeretettel használta ezt a lehetőséget is egyfajta panaszkönyvként a munkában, a közéletben általa kifogásolt visszásságok felemlegetésére. Nagyjából ugyanabban az időben, amikor a pártból kizárták, a Stasi is befejezte vele az együttműködést megbízhatatlansága, önfejűsége, vagyis használhatatlansága okán.
Az újraegyesítés után felkereste két barátját, akikről jelentéseket adott. Az egyikük röhögve adott neki felmentést: „Hagyd el, nekem meg rólad kellett jelentenem.” A másik nem bocsátott meg: „Igaz, semmi bajom nem lett abból, amit rólam írtál, de te ezt nem tudhattad.” Mindazonáltal a zenekar együtt maradt, és még a közönség is megbocsátott. „Ha a paradicsomokkal és tojásokkal meg akartok dobálni, így könnyebb célozni” – mondta azon a koncerten, ahol a bűnét nyilvánosan is meggyónta, és a színpad szélére ment, hogy lehetőleg ne a többieket találják el.
Nem dobálták meg.
Zeneileg csupa jót hozott az újraegyesítés: Gundermannék elismertségét mutatja, hogy ők voltak az ott turnézó Bob Dylan előzenekara. Ő akkor már bőven megélhetett volna csak a zenéből, de továbbra is bányász maradt, ragaszkodott a kotrógépéhez. Két végéről égette a gyertyát, volt úgy, hogy a koncertről egyenesen az éjszakai műszakra ment. S tovább írta a hajnali négykor kelők perspektívájából hol melankolikus, hol az új viszonyokkal is perelő szövegeit. „Nektek adtuk a szavazatunkat / S cserébe betömtétek a pofánkat / Tűzbe tettük a kezünket értetek / Hogy ne koppinthassunk az ujjaitokra” – énekelte a frázisokat pufogtató, álszent funkcionáriusok helyére lépett új politikusokról, befektetőkről és társaikról. Aztán váratlanul, valószínűleg a túlhajszoltság miatt bekövetkezett agyvérzésben, meghalt.
Sorsa – a róla készült film tanúsága szerint az életben és annak ábrázolásában – nem csupán fekete és fehér, hanem még néhány más színárnyalat is található benne.
WEYER BÉLA / BERLIN
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
A Michelin-csillag után egy újabb elismerést sepert be az Őrségben található Pajta.
2023-ban még 4,1 milliárdot termelt az állami támogatásokkal kitömött lánc.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.
Új helyzet van.
