szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Tények beszámolt egy nagy sikerű állami beruházásról: az új felcsúti iskolát egyébként Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége építheti meg.

Érdekes TV2-riportot szúrt ki a 444: a Tények csütörtöki adásában arról volt szó, hogy
egyre vonzóbb Felcsút a diákoknak is.
A híradós anyagban
közel 500-an tanulhatnak majd az Endresz György Általános Iskola új intézményében. A község fejlődésének köszönhetően az iskola is egyre vonzóbb a környező településeken élő diákok számára. A tanulók a több mint 6 milliárd forintos állami beruházás után a jelenlegi nyolc tanteremhez képest kétszer annyi terem lesz majd, és egy több mint 1000 négyzetméteres tornacsarnok is lesz benne.
A 2000 fős Felcsút Mészáros Lőrinc szerint oktatás tekintetében rendelkezik egy nagyvárosi ellátással, van bölcsödéjük, óvodájuk, általános iskolájuk, gimnáziumuk, szakképzőjük.
A jelenlegi épületet kinőtték a tanulók,
A Mészáros Lőrinchez köthető TV2 híradójában lement egy riport arról, hogy: „EGYRE VONZÓBB FELCSÚT A DIÁKOKNAK IS”.
Nyilatkozott benne Mészáros Lőrinc volt és Mészáros László jelenlegi felcsúti polgármester, illetve Tessely Zoltán, a térség fideszes parlamenti képviselője is.
A riport arról szól, hogy Felcsúton a mostani kétszáz helyett majd közel ötszázan tanulhatnak az Endresz György Általános Iskola új intézményében. A falu fejlődésének hála az iskola is egyre vonzóbb a környező településeken élő diákoknak, de az eddigi iskolát kinőtték a tanulók.A több mint 6 milliárd forintos állami beruházás után a mostani 8 tanteremhez képest kétszer annyi terem lesz majd.
Az nem hangzott el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök falujáról van szó, illetve az sem, hogy a tervezettnél drágább lesz a beruházás, amit Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége tervez és kivitelez.

Érdekes TV2-riportot szúrt ki a 444: a Tények csütörtöki adásában arról volt szó, hogy

egyre vonzóbb Felcsút a diákoknak is.

A híradós anyag beszámól róla, hogy az Endresz György Általános Iskola új intézményében közel 500-an tanulhatnak majd, hiszen a több mint 6 milliárd forintos állami beruházás után nyolc tanterem helyett kétszer annyi lesz majd, illetve épül egy 1000 négyzetméteres tornacsarnok is.

A riport szerint a jelenlegi épületet kinőtték a tanulók. A beruházás jelentőségével kapcsolatban Mészáros Lőrinc és Mészáros László jelenlegi felcsúti polgármester is nyilatkozott. Mészáros Lőrinc szerint a 2000 fős Felcsút oktatás tekintetében egy nagyvárosi ellátással rendelkezik, hiszen van bölcsödéjük, óvodájuk, általános iskolájuk, gimnáziumuk, szakképzőjük. Elhangzott az is, hogy

Felcsút fejlődésének köszönhetően az iskola is egyre vonzóbb a környező településeken élő diákok számára,

arról azonban nem esik szó, hogy a beruházást Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cége tervezi és kivitelezi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!