hvg.hu: A teljes életművét felölelő fotókiállításra készül 2022 első felében. Ez összefügg azzal, hogy nemrég betöltötte a 60-at, és úgy érzi, itt az ideje valahogy összegezni az eddigi pályafutását?

Kapitány Iván: Nem. Már régóta szerettem volna ezt a kiállítást, de csak most tudtam úgy összeállítani az anyagot, hogy azt érdemes megmutatni. Amikor elkezdtem a szakmát, már segédoperatőrként kivittem a fényképezőgépemet a forgatásokra, mert azt gondoltam, az egy őrületes lehetőség arra, hogy olyan emberekkel találkozzam, akikkel a hétköznapokban nem lehet. De később készítettem reklámfotókat, meg portrékat a Playboynak nagyinterjúkhoz.

Kapitány Iván fotója A mi kis falunk forgatásáról

Kapitány Iván

hvg.hu: Nem vették fel színész szakra a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, így elment operatőrnek. Nem bánja, hogy nem lett színész?

K. I.: Nem akartam soha színész lenni, nem is voltam tehetséges, bár iskolai előadásokban felléptem. Már kamaszként elhatároztam, hogy operatőr leszek, de amikor érettségiztem, pont nem indult operatőri képzés a főiskolán, ezért végül a színész szakra jelentkeztem, hátha valahogy átkeveredhetek az operatőrökhöz. Természetesen nem vettek föl, és mindenkinek a legjobbat tették ezzel. Így elmentem dolgozni Magyar Televízióhoz segédoperatőrnek, ahonnan 1988-ban jöttem el, a főiskola elvégzése után, ahová később azért felvettek.

Kapitány Iván

Juhász István András

hvg.hu: Ezután következett a reklámszakma. Hogy nézett ki ez a szektor a 90-es évek elején Magyarországon?

K. I.: Valójában azért jöttem el a tévétől, mert közben elkezdtem reklámfilmezni. Fantasztikus időszak volt, a reklámfilmkészítés akkor teljesen más elvárások szerint működött: minőségi kisfilmek készültek, amelyek szórakoztatni akarták a nézőt. Már a 80-as évek végén megfigyelhető volt a hazai reklámpiacon valamiféle élénkülés – már nemcsak „a cipőt a cipőboltból” típusú reklámok futottak. Jól kvalifikált, sokat tudó, kreatív emberek kerültek be a szakmába. Közben pedig, szép lassan, akkor omlott össze az addigi magyar filmgyártás és televíziózás, így a reklámiparban jobb körülmények között, jobb minőségű eszközökkel lehetett dolgozni, mint egy játékfilmben vagy egy tévés produkcióban. Egy 30 másodperces reklámfilm akkor többe került, mint egy játékfilm.

hvg.hu: A Kozmónál kezdett, ha jól tudom. Sok, később nagyon sikeressé váló kreatív szakember indult innen, például Geszti Péter, Herendi Gábor, vagy a későbbi filmproducer Kovács Gábor.

K. I.: Kozma Péterrel, Berkes Gáborral és Geszti Péterrel keveredtünk össze, hogy csináljunk reklámfilmeket. Egyszer csak nem győztük a munkát, és a Kozmo nagyvállalattá nőtte ki magát. Igen, Herendi Gábor is dolgozott nekünk, ahogy Márk Iván, Gulyás Buda, Marton Frigyes, Sas Tamás és Vecsernyés János is. Nagyon sok koncertfilmet, videoklipet is csináltunk, a nagy cégek akkor még szívesen szponzorálták ezeket.

hvg.hu: A Rapülők videoklipjei is önnek köszönhetők.

K. I.: A Rapülőknek nemcsak a klipjeit forgattam, hanem segítettem az együttes indulását is. Jóban voltunk Geszti Péterrel, aki elpanaszolta, hogy van egy új zenei projektje, de senkit sem érdekel, pedig már ezer kiadónál járt. Mondtam, hogy hallgassuk meg. Az utcán, Geszti anyukájának a Zsigulijában Geszti berakott a magnóba egy kazettát a Nem adom fel című szám alapjával, ő meg egy füzetből hozzá rappelte a szöveget. Nekem nagyon tetszett, ezért megkerestem a Magneoton lemezkiadót. Ők is húzódoztak, de Joós Pisti (a kiadó egyik alapítója – a szerk.) végül felhívott, hogy ha megcsinálok nekik egy Zoltán Erika videoklipet, akkor elvállalják a Rapülők kiadását. Belementem. Végül a Rapülők olyan óriási siker lett, hogy nem jutott időm a Zoltán Erika-klipre.

hvg.hu: Az LGT búcsúfellépéséről is ön forgatott koncertfilmet 1992-ben a Nyugati pályaudvaron. Kinek az ötlete volt a helyszín?

K. I.: Az LGT-é. Megnéztük a Keleti pályaudvart és a Nyugatit is, és az utóbbira esett a választásunk, mert az akkor sokkal jobb állapotban volt. Presser megkérdezte tőlem, lehet-e itt forgatni. Mondtam, hogy ahhoz le kell vágni a felső vezetékeket, és le kell fedni a síneket is. Az állomásfőnök vakarta a fejét, mert érezte, hogy ez nemcsak annyi lesz, hogy kijön két ember egy fogóval és levágja a kábeleket, hanem például vonatokat kell majd átirányítani. Ez nagy logisztikai történet volt. 20 napig a Nyugati pályaudvar csarnoka nem üzemelt a koncert miatt.

hvg.hu: A Kozmo után Kovács Gáborral és Gulyás Budával közösen létrehozott produkciós cége keretében elkészítették első nagyjátékfilmes munkájukat, az Üvegtigrist (ennek a létrejöttéről az alkotók ebben a cikkünkben meséltek tavaly). Innen indult a valódi filmes karrierje. Mire a legbüszkébb azóta?

K. I.: Mindegyik film, sorozat fontos, nehéz egyet kiemelni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elég sikeresek ezek a dolgok. A közönség szereti őket, és egy idő után a kritika is elismer néhányat. Ez a kettő nem szokott szinkronban lenni. Először szoktak sikeresek lenni a produkcióink, és utána kezdik az „értők” is lassan azt gondolni, hogy rendben vannak. Először kiátkoznak, aztán megbarátkoznak velem. Az Üvegtigrissel is ez volt, eleinte gyűlölték, ahogy A mi kis falunkat is, ehhez képest két éve az kapta a legjobb tévésorozat díját.

hvg.hu: Zavarja, hogy a kritikusok általában nem szeretik azt, amit csinál?

K. I.: Az elején zavart, persze, mert nem vagyok én se ettől független, főleg mert abban a közegben szocializálódtam, amikor még nagyon fontosak voltak ezek az írások; esemény volt, ha egy kritika megjelent. Például, ha Váncsa írt valamit. Aztán elkezdtem megismerni néhány kritikus motivációit. Nincs baj a kritikával, ha az szakmai, és nem csak arról szól, hogy minél blikkfangosabb mondatokkal, gondolkodás nélkül taposson bele a produkcióba a több kattintásért. Hála istennek, úgy látom, a kritika igazán nem befolyásolja a nézőket.

Kapitány Iván irodája falán épp az LGT Búcsúkoncert stábfotóját mutatja

Juhász István András

hvg.hu: A Drága örökösökkel vagy A mi kis falunkkal szemben az a kritika, hogy sokszor bugyuta a humoruk, nem mutatnak túl az egyszerű sztereotípiákon. Az alkoholista közmunkások, a pancser rendőrök megjelenítése sértő is lehet az adott csoportra nézve, és nem biztos, hogy hasznos, ha annak a több mint egymillió embernek, akik nézik ezeket, ilyen módon mutatunk be bizonyos releváns problémákat, jelenségeket.

K. I.: Akit ezt gondolja, az menjen el egy magyar faluba, és meglátja, hogy mi a valósághoz képest egy kis mézeskalácsfalut és mézeskalácsos történetet varázsolunk. Aki vidéken él, az nem érzi sértőnek ezeket a sorozatokat. Másfelől én nem tanulmányokat csinálok a mai magyar valóságról, hanem fikciót, azért, hogy szórakoztasson.

Az a bajom, hogy nem kezelünk semmit a saját helyén. A somlói galuskán ne kérjük számon, hogy miért nem rántott hús.

A kereskedelmi sorozat egy termék, nem az én vallomásom az életről. Az a célja, hogy a lehető legnagyobb nézőszámot generálja. Az én szerepem abban van, hogy amennyire lehet, a legjobb színvonalon, elvárható minőségű humorral próbáljam meg létrehozni úgy, hogy semelyik réteget ne idegenítsük el a produkciótól. Nagyon szerettem a Beugrót, intellektuális, presztízsműsor volt, mindenki szerette, de csak az ötöde nézte annak, mint ahányan A mi kis falunkat nézik.

Ízirájder, öcsém! - 20 éves az Üvegtigris

A korabeli kritikák kifejezetten nem szerették, pedig az esélytelen, perifériára szorult kisemberek filmjének nemcsak jó humora van, hanem mély empátiája is. Az Üvegtigris 20 éve töretlen népszerűsége mutatja, hogy valamire nagyon ösztönösen rátapintott a film. Röhögésbe fulladó forgatásról és a lehetséges folytatásról beszélgettünk Rudolf Péterrel, Kapitány Ivánnal, Csuja Imrével és a producerekkel.

hvg.hu: Ha nem lenne a kereskedelmi televíziók által támasztott nézettségi kényszer, vagy máshová tennék a lécet, akkor a mostani sorozataihoz képest miket csinálna?

K. I.: Nagyon fontosak a nézők, de amikor egy produkciót készítek, akkor először az a fontos, hogy nekem tetszik-e. Ebből is látható, hogy nagyon kommersz az ízlésem. Viccen kívül, ezzel azt akarom mondani, hogy amiket csináltam és közönségsikerek lettek, nem más elvárások miatt csináltam. Én ezekre büszke vagyok. Nem adok ki a kezemből olyat, amit nem vállalok. Nyilván vannak más típusú, más műfajú terveim is, de azok is lassan megvalósulnak.

Nagyon szeretem a hétköznapi sorozatokat, a hétköznapi filmeket. Nehezen tudom rávenni magam, hogy a köldöknéző művészfilmeket megnézzem, sokszor fizikai fájdalmat okoznak ezek a filmbe öntött pszichoterápiák, amik visszaélnek a nézők türelmével, főleg az enyémmel.

hvg.hu: Hol húzódik önnél a köldöknéző és a kommerszfilm között a határ?

K. I.: Valahol az Annie Hallnál. Úgy látom, hogy idővel kialakult egy önigazoló művészfilmes iparág, melyben körbejárják egymást a filmesek, díjakat adnak egymásnak, és legitimálják azt, hogy miért kell más pénzét elkölteni felelősség nélkül. Most ezt nagyon sarkítva mondtam, és nyilván ez sokaknak nem fog tetszeni, de arról van szó, hogy kevés ország kivételével, a világban mindenütt a játékfilmeknek jelentős hányada csak támogatásból tud létrejönni. Ezt a támogatói szegmenset viszont teljesen kisajátította egy attitűd, amelyben nem kiemelt elvárás, hogy a nézőket bevonzzák a mozikba. Én nem tartoztam soha ehhez a filmgyártási mainstreamhez, igaz, nem is tettem érte semmit, hogy odatartozzak.

Juhász István András

hvg.hu: Mire gondol?

K. I.: Egy tapasztalt filmes barátom, már a pályám elején megfeddett azért, mert nem kocsmáztam a megfelelő emberekkel, nem fontoskodtam a különféle szekcióüléseken, mert nekem fontosabb volt, hogy a családommal, a barátaimmal legyek. Ja, és nem izgattak a szerzői filmek. Szerencsére, a produkcióink nagy részéhez nem kell központi támogatás. Fura módon, akármilyen a politikai széljárás, eddig nem volt egyik szervezet sem olyan, amelytől komolyabb támogatásra számíthattam volna. Ez most sincs másképp.

hvg.hu: Mi lehet ennek az oka?

K.I .: Mindenki azt hiszi, hogy ez egy ideológiai kérdés, de nem az. Illetve elsősorban nem az. Ez is főleg a pénzről szól. Ha megnézed a listát (a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet által támogatott nyertes pályázók listáját - a szerk.), akkor van egy csomó kedvezményezett, akiknek hirtelen filmet kell csinálni. Mindig pártbarátokat vagy eszmetársakat kell támogatni. Az a borzasztó ebben, hogy ez a másik oldalon, régen sem volt másképp, talán annyi volt a különbség, hogy kevésbé kellett elköteleződni. De mindig arról szólt, hogy kié lesz a pénz, és ezt nagyon könnyű ideológiai köntösbe bújtatni.

Rákay Philip 600 millió forintos támogatásból készít sorozatot az Aranybulláról

A kulturális kormányzat erőteljesen törekszik arra, hogy minél többet foglalkozzon a régmúlttal. Ennek jegyében készül film a királlyal szembeszegülés jogát rögzítő Aranybulláról. Az áthallás sem kizárt.

hvg.hu: Két filmtervvel azért az ön cége, a ContentLab & Factory is pályázott a Filminézethez.

K. I.: A remény hal meg utoljára. Az 1918-ban játszódó drámával az alkotója nyert a forgatókönyvírói pályázaton, és megkeresett minket, hogy legyünk a producerei. Beadtuk a Filmintézethez a pályázatot, el is jutottunk addig, ameddig kockázat nélkül el lehetett jutni, és ott ki is estünk. Ez egy szubjektív műfaj. Az 1975-ös MALÉV-szerencsétlenségről szóló filmnél már bonyolultabb volt a helyzet, mert azt még a Vajna-érában indítottuk el, de a produkció a nagysága miatt akkor elvérzett gyártás előtt. Vajna látta a filmben a potenciált, csak az üzleti kockázat egy részét nem akarta vállalni. De nem mondtunk le az ötletről, most nemzetközi koprodukcióban próbáljuk megvalósítani, és már nem filmként, hanem minisorozatként. Hasonlóan ahhoz, amilyen a Csernobil volt.

hvg.hu: Annak, hogy kívülállóként tekint magára az itthoni filmes szakmában, köze van ahhoz, hogy mikor tavaly a Magyar Operatőrök Társaságából sokan kiléptek, mert Novák Emilt nevezték ki rektorhelyettesnek az új SZFE-n, akkor ön nem csatlakozott a kilépőkhöz?

K. I.: Először is mostanában keveset dolgozom operatőrként, ezért többszörösen kívülállóként tekinthettem a problémára. Nekem az, hogy mindenki kiugrott, olyan volt, mint amikor a Brian élete végén megjelenik a Júdeai Nemzeti Front, akiről azt hiszi Brian a kereszten, hogy most megmentik, ehhez képest ezek öngyilkosok lesznek a kereszt alatt.

Ahelyett, hogy a mérges operatőrök összehívtak volna egy taggyűlést, ahol, ha tudják, kiszavazzák Novák Emilt, mindenki kiugrott és alapított egy saját társaságot. Ez egy hősies, de egyszerűbb dolog volt. „Kiléptem a Novák Emil miatt”, lehet lobogtatni a zászlót, hogy „a házak falaira puskát rajzoltam, az egyetlen forradalmár vagyok a városban”, ahogy a Kispál-szám szól. Persze, a másik út nehezebb, lassabb, körülményesebb, nem is olyan látványos, de sokkal nagyobb fegyvertény a saját terepén szembesíteni valakit a problémával, és ott az ő szabályaival nyerni.

Egyébként már az SZFE-ügy kapcsán is hasonló volt a véleményem:

a tanárok felmondtak és otthagyták a diákokat, akik aztán küzdhettek egyedül.

hvg.hu: A Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében ez a fajta küzdési stratégia utólag igazolta magát, mert létrejött a Freeszfe Egyesület, ahol egy olyan fokú szabadságban tudják folytatni a munkát a tanárok és a diákok, amekkorában az új, autonómiáját vesztett SZFE-n nem tudnák.

K.I .: Az csak egy későbbi kényszerű fordulat volt és nem logikus stratégia. De akkor és ott azt kellett volna mondani, hogy oké, ez az álláspontunk a dologról, de a történtektől függetlenül folytatjuk azt a munkát, amit elkezdtünk, és akkor az új vezetésnek nem lett volna más választása, mint kirúgni mindenkit, amiből feketén-fehéren kiderülnek a valódi szándékok. Egyébként volt, aki maradt, nem illett a kánonba, ki is rúgták, perelt, meg is nyerte a pert.

De az SZFE-ügy sem a diákokról szólt elsősorban, még csak nem is az egész egyetemről. Alapvetően a színházcsinálók közti, régóta feszülő sértettségek eszkalálódtak, összekeveredve a nem is az egyetem szintjén zajló egyéb játszmákkal. És ez is be lett csomagolva a szakmaiság álruhájába. Miközben azt gondolom, hogy a régi SZFE-nek valóban egy csomó pénzre, változtatásra, reformra lett volna szüksége már jóval korábban, a filmes oktatásban biztosan, de ennek a mostani küzdelemnek kevés köze volt a szakmához.