A nyilvános adok-kapok Schilling Árpád és Rákay Philip között néhány napja kezdődött, amikor Schilling, – miután kiderült, hogy 4,5 milliárd forintos rekordköltségvetéssel forgathatják le többek közt Rákay Philip forgatókönyvéből a Petőfi Sándorról szóló filmet –, nyilvános bejegyzésében arról írt, hogy „erre az ajánlatra nem fog nemet mondani senki, mert nagyon, nagyon jól fizet”. Hozzátette, úgy véli, a majdani film „pontosan ott végzi majd, ahol hasonló indíttatású elődei, a Hídember vagy a Sorstalanság: a kultúrtörténet nagy süllyesztőjében. A rendező szerint a Petőfi-film egy újabb bizonyítéka annak, mennyire leértékelődött a szakmaiság, és milyen újabb szintre emelkedett az arcátlanság.

Rákay Philip erre úgy reagált, hogy, ha Petőfi csöndben beleszeretne Jókaiba, Szendrey Júliát pedig Sárosdi Lilla alakíthatná, végig meztelenül, onanizálás közben azt suttogva: „ez a művészet”, akkor gondolom, más volna a helyzet. Ugye, Árpi?

Schilling ezt a választ kisszerű, frusztrált, humortalan és ostoba reakciónak nevezete, és nem válasznak arra a felvetésre, hogy „mindenféle szakmai, művészi és társadalmi indoklás nélkül, kizárólag a párthűség jutalmaként kapott irdatlan összegű támogatást ez az ember”.

Rákay a Facebookon válaszolt (mint írja, utoljára) „Figyelj, Schilling!”- megszólítással. Úgy véli, a rendező azt nem tudja „sem kiköpni, sem lenyelni”, hogy filmet készítenek Petőfiről és a márciusi ifjakról.

Bár megjegyzi, nem érdemes sok időt fecsérelni az ő produceri alkalmasságáról, de hosszasan leírja a szakmai karrierjét (konkrét példák nélkül): „30 éves pályafutásom alatt hány tucat tévéműsort találtam ki - köztük milliós nézettségű szórakoztató showműsorokat -, s nem részletezném, hány száz résznyi kulturális és történelmi sorozat fűződik a nevemhez, s ezúttal azt sem taglalnám hosszasan, mekkora stábokat fogtam már össze producerként, vagy épp tartalomfejlesztésért felelős cégvezetőként”. Majd azt is hozzáteszi, hogy járt az ELTE-re is, ahol Spiró Györgytől is tanult.

Majd azzal folytatja, hogy Schillinget nem ez bántja igazán, hanem az, hogy „a hozzád hasonló, kibillent lelkek számára minden, ami magyar, minden, ami a nemzeti érzületről, páratlanul színes történelmünkről szól, s mindaz, ami katartikusan felemelő, ami az előttünk itt járt nemzedékek nagyszerűségét ünnepli, az bántóan fájó, s kizárólag mucsaiság lehet csak, giccses árvalányhajazás...”

Rákay szerint nekik Dobó István esküje az Egri csillagokban, a Gladiátor, a Passió, a Rettenthetetlen című filmek torokszorító jelenetei, vagy mondjuk a Nemzeti Színház Vitéz lélek című előadása jelenti a valódi katartikus élményt. Schillingéknek pedig a színpadon pohárba vizelés, „vagy az, amikor egyik nagyívű darabodban anyaszült meztelenül, egy szál falloszban hajkurászod kis számú közönséged tagjait, kezedben alkoholos filccel, azt követelve, írjanak bármelyik testrészedre üzenetet Orbán Viktornak?” Megint beszól Schilling feleségének is, aki szerinte kizárólag akkor volt képes egyetlen egyszer az országos sajtó hasábjaira keveredni, amikor Marton László rendezőt zaklatással vádolta.

„Az a rossz hírem van Schilling, hogy - képletesen szólva - a feleséged Tolnay Klári vagy Ruttkai Éva képzeletbeli öltözőjében valószínűleg csikkszedő sem lehetne, ahogy te sem főzhetnél kávét Várkonyi Zoltánnak soha...” – jegyzi meg Rákay. Majd azzal zárja a levelét, hogy ha a választáson a” magyarok jórésze újra a patrióta normalitás mellett teszi le a voksát, a „nyílt társadalom” életellenes abnormalitásával szemben, akkor ez a folyamat bizony nem szakad meg”.