Friderikusz Sándor podcastműsorának vendége volt Kulka János Kossuth-díjas színművész és nővére, Kulka Janina patológus. Gyerekkorukról és Kulka János betegségéről, a sztrókja következtében kialakult afáziáról, valamint az azzal való boldogulásról beszélgettek.

Kulka Janina felidézte a beszélgetésben, hogy amikor a testvérét agyi érkatasztrófával kórházba vitték 2016 áprilisában, a CT-vizsgálatra várván magánál volt és viccelődött. „Azon röhögött, hogy nem tud beszélni. Rémisztő volt az egész.”

Miután a problémát okozó vérrögöt eltávolították és Kulka János a beavatkozás után magához tért, saját bevallása szerint káromkodott és kiabált, de végül megkönnyebbülés lett úrrá rajta. „Egykedvű voltam. Megnyugodtam tényleg. Nagyon sokat játszottam. Mindennap rettegtem” – mondta arról, hogy 55 éves kora környékén gyakran rátört a bizonytalanság, tudja-e rendesen a szövegét.

Az interjúban szóba került az is, hogy Kulka sztrókja valószínűleg egy nem sokkal azelőtt elvégzett másik orvosi beavatkozás szövődménye lehetett. Évekkel korábban megállapították, hogy a színművész hasi aortáján értágulat alakult ki, ám akkor még, többek között a testvére javaslatásra sikerült lebeszélni a műtéti beavatkozásról az érsebészt. Aztán a sztrók előtt alig négy héttel a kezelőorvos arra a következtetésre jutott, hogy fennáll az érfal megrepedésének veszélye, ezért sürgősen meg kell lennie az operációnak.

„Az egy ilyen ősi mondás az orvostudományban, hogy ha egy invazív beavatkozás után hat héten belül ilyen vérrögösödés szövődmény keletkezik, akkor az a kettő összefügg egymással” – mondta Kulka Janina, mire Friderikusz megkérdezte, hogy ez műhibának minősül-e. A patológus erre azt felelte: „ezt nem műhibának hívják. Szövődménynek hívják”, majd hozzátette: ő is azt tartja valószínűnek, hogy a két dolog összefügg.

Állítólag később Kulka érsebésze is úgy nyilatkozott, hogy „ezerből egyszer történik ilyen”.

Kulka János az afáziájával kapcsolatban azt mondta, „belül up to date”, csak kifejezni nem tudja magát rendesen, a régen betanult szövegekre, versekre pedig nem emlékszik már. „Általánosan elbújok, szégyellem magam. Más lettem. Tényleg. Egy idegen!” – fogalmazott, és később többször is hozzátette, hogy elfáradt és nagyon megöregedett. A barátok, kollégák elmaradásáról, arról, hogy ritkán hívják fel, úgy véli, azért van, mert zavarban vannak, nem tudják, hogyan kezeljék az állapotát. „Kicsit fáj” – árulta el a színművész.

„Meguntam a színházat” – így indokolta, hogy miért nem jár már színházba. A munkától ugyanakkor nem zárkózik el, ha szerepet kínálnak neki.

Fél éve abbahagyta a festést is, viszont most úszni jár és teniszezik. A testvére szerint az elmúlt években nagyon sokat javult az állapota, folyamatos a fejlődése, hiszen eleinte egyetlen szót sem tudott mondani.