Tök mindegy, milyen vagy, hozzánk tartozol, és egy család vagyunk

– mondja egy vogue-versenyre készülődve Daniella, a hvg360 új dokumentumfilmjének egyik szereplője. A Vogue: Olyan, mint egy nagy család a magyarországi ballroom szubkultúra világát mutatja be, amelyet a június 17-i premiervetítésen a közönség is közelebbről megismerhet.

Daniella, aki több mint tíz éve transznemű nőként él Magyarországon, elérzékenyülve mutatja a kamerának a személyi igazolványát. Neki még volt rá lehetősége, hogy hivatalosan is nemet változtasson – 2020 tavasza óta ezt már nem tehetné meg. Az akkori koronavírus-járvány kapcsán bevezetett veszélyhelyzet idején számos olyan törvénymódosítás ment keresztül a fideszes törvénygyáron, amelyeknek semmi közük nem volt a Covidhoz, de az embereknek – érthető módon – kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy foglalkozzanak velük, vagy felháborodjanak rajtuk. Az egyik ilyen a nemváltás tilalmának bevezetése. Egy évre rá jött az utóbb homofób törvényként elhíresült „gyermekvédelmi” törvény, amely az LMBTQ-közösség tagjainak és a szexuális kisebbségeknek lényegében már a megjelenítését is népszerűsítésnek minősítette és betiltotta.

Pedig mi mindig léteztünk, csak nem volt terünk, hogy megmutassuk magunkat

– magyarázza Daniella a dokumentumfilmben. Ezt a teret jelenti ma már az USA-ból származó vogue táncforma köré felépült szubkultúra. A vogue a fekete és latin LMBTQ+-közösségek által létrehozott, erősen stilizált tánc, amely az 1920-ban indult harlemi reneszánsz kulturális felpezsdüléséből született. A nevét a híres divatmagazinról kölcsönző táncforma az ókori egyiptomi művészetből és a divattörténetből meríti pózait. A mozgalom az 1800-as években főként fehér, módos amerikaiak kirekesztő báljainak alternatívájaként indult. A drag queen bálok és szépségversenyek ötvözésével értelmezte újra a „ballroom” kultúrát.

A vogue azonban több mint tánc: egy közösség is, amelynek tagjai úgynevezett házakban versenyeznek. A házak olyan csoportokat jelentenek, amelyek tagjai a közös performance-ok mellett alternatív családként is szolgálnak a résztvevőknek.

Az 1960-as években Amerikában kialakult házak olyan emberek számára kínáltak befogadóhelyet, akik a társadalomból és a családjukból kivetve sokszor prostitúcióra kényszerültek, többen hajléktalanokká váltak, vagy korán meghaltak az AIDS-válságban, ám segítségükre sokáig nem érkezett érdemi politikai válasz. Ma már kevéssé jellemző, hogy tagjaik fizikailag is együtt éljenek, de a házaknak továbbra is fontos közösségformáló szerepük van. A házak élén az alapító „apa” vagy „anya” áll, a tagokat gyermekeknek hívják, akik tanácsért és támogatásért fordulhatnak egymáshoz a bálokra való felkészülésben, de magánéleti problémáikat is megoszthatják egymással.

Bokros Dorottya dokumentumfilmje a Kiki House of Bandita tagjainak napjait mutatja meg. Végigkíséri táncpróbáikat, ahogyan egy versenyre készülve sminkelnek, de egy intim karácsonyi vacsorán is jelen lehet a néző, végül pedig a várva várt verseny pulzálásába is betekintést ad. Ahogyan a film egyik szereplője fogalmaz arról, hogy mi is a vogue:

Nehéz elmondani, ezt látni kell.

A dokumentumfilm premiervetítése előzetes regisztrációval ingyenesen megtekinthető. Utána kerekasztal-beszélgetésen Bokros Dorottya, a film rendezője és Móritz Dániel, a film egyik főszereplője mesél Kanicsár Ádám LMBTQ+ aktivista újságírónak.

Időpont és helyszín: 2024. június 17. (hétfő), EASY Art Space (1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8.)