A két zenekar évek óta baráti kapcsolatot ápol, sokszor feltűnnek a tagok egymás koncertjein, közös dalokat írtok, és így tovább. Hogy kezdődött a kapcsolat?

Oláh József, Parno Graszt: Körülbelül tíz éve, Pécsen volt egy rendezvény, ahol mindkét zenekar játszott. Ott, a backstage-ben találkoztunk először. Azt se tudtuk, kicsodák, micsodák, miféle szerzetek ezek a fura alakok, úgy néztünk rájuk, mint valami ufókra, rendesen féltünk tőlük. De az volt a furcsa, hogy nagyon be voltak indulva attól, hogy mi ott vagyunk. Akkor még nem tudtuk meghallgatni a koncertjüket, mert el kellett indulnunk, de aztán jó sok idő múlva érkezett egy megkeresés…

Palágyi Máté, Bohemian Betyars: Konkrétan, írtunk egy e-mailt Józsinak, hogy jól lenne egy számot közösen megcsinálni. Küldtünk, azt hiszem egy-két sort a dalból.

O. J.: Ja, egyetlen sort. És az volt a kérés, hogy ebből csináljunk valamit. 

 P. M.: Az volt az a sor, hogy „Ne álld el előlem a Napot!”. Azért volt ott néhány akkord is, meg valami dalszerkezet-kezdemény. Józsi összerakta a szöveget, aztán még kicsit azt is, meg a zenét is csiszolgatta mindkét zenekar, és ebből lett a „Ha menni akarok”, amely azóta is a leghallgatottabb dalunk.

O. J.:  Az volt az érdekes ennél a felkérésnél, hogy én nem is tudtam, mi az a punk zene. Nagy kérdés volt, hogy mégis, hogy fog ez nekünk állni, hogyan találjuk meg magunkat egy ilyen együttműködésben. Valószínűleg, pont az volt a jó, hogy csak azt az egy sort, meg a kis zenei ötletet küldték, mert így könnyebb volt a mi stílusunkra gyúrni az egészet. A punk és a cigányzene nagyon messze áll egymástól, de itt valahogy mégis összhangba került a kettő, jól kiegészítik egymást. Mindenkinek megvan a saját stílusa benne, de mégsem mondhatnám azt, hogy ez egy Parno Graszt-dal, ahogy azt sem, hogy Bohemian Betyars-dal. Ez egy közös – én úgy hívom – buli zene.

Azért a Bohemian Betyars nem sima punk zenekar volt már akkor sem. Az egyik nem is titkolt nagy előképe a Gogol Bordello, amely a maga stílusát gypsy punknak hívja. Van tehát a cigányzene és a punk házasítására példa.

P. M.: Ez így van. De hozzáteszem, nekünk a Parno Graszt önmagában is nagy inspiráció volt már a kezdetektől. Tizenévesen néptáncoltam, és bemelegítésként rendszerint cigányt kellett táncolni. De ha a próbateremben fel kellett pörgetni magunkat a zenekarral, akkor is betettünk egy kis Parno Grasztot. Sőt Breki (Németh István kannás – a szerk.) szájbőgőzését a magam stílusára faragva, be is építettük a Megjöttek a fiúkba. Mi tudtuk, hogy működni fog ez a közös munka. Azóta már több közös dalunk is van, pontosan tudjuk azt is, hogy mit akarunk, ha akár 12-en vagyunk egyszerre a színpadon. 

Oláh József és Palágyi Máté “Kakas”

Fazekas István

O. J.: Sok rajongónknak, főleg a cigányoknak, nem jött be először ez az együttműködés, szerintem az ő fülüknek összevisszaságnak tűntek ezek a dalok. Megmondom őszintén, a feleségem sincs odáig érte. Mondtam is neki, hogy elfogadom, nem kötelező szeretni… Én viszont nagyon szeretem. Ha nem toppan be a Bohemian Betyars az életünkbe, akkor valószínűleg a Parno Graszt egész más zenei irányba ment volna el mára. Hosszú ideje ütjük a kannát, verjük a tamburát, ebben megmaradni profi szinten nagyon nehéz, ha az ember nem talál maga mellé valamit, amitől egy kis vérfrissítést kap. Nekünk pontosan ezt jelenti a Bohemian Betyars. Amikor együtt játszunk, akkor két olyan idióta zenekar van a színpadon, amely így hegyeket tud megmozgatni. 

Ez a vérfrissítés, gondolom, fordítva is igaz.

P. M.: Abszolút! Mint mondtam, nekünk alapból is nagy inspiráció volt a Parno, de rengeteg újdonságot hozott ezen túl is a közös munka. Van, hogy Józsi hoz valami dallamot, amiből végül nem is parnobetyár dal lesz, hanem betyár-szám. Ilyen volt például az Arra vágyom. De állandóan megy az inspiráció zenében, szövegekben is. Vagy ott van A falu rossza című dalunk, amely nagyon régen készülgetett, de nem akart összeállni. Már ki akartuk dobni, amikor jött az ötlet, hogy ez legyen egy parnobetyár nóta. És így, a Józsiékkal már meg is tudott születni. 

A Parno Graszt tagjai nem iskolában tanult muzsikusok, mindenkinek – ahogy mondani szokták – „a vérében van a zene”. Ez – mint már elárultátok – azzal is jár, hogy a koncertek programjai sincsenek megtervezve, valamibe belekezdesz, a többiek mennek utánad. A Betyároknál azért kötöttebb ez a dolog, vannak kiállások, ritmusváltások. Hogy lehetett ezt összecsiszolni? 

O. J.: Nekik is megmondtuk, hogy „gyertek utánunk”. Erre Gábor (Fehér Gábor, a Bohemain Betyars basszusgitárosa – a szerk.) mindig azt mondja, hogy jó-jó, de mi nem vagyunk cigányok, nem tudunk így muzsikálni. 

P. M.: Azért időnként betörjük a Panno Grasztot, rámutatunk, hogy volna egy kis kerete a számnak, arra figyeljünk. Másrészt azért valóban, el is lehet engedni ezeket a kereteket. Ilyenkor az van, például a dalok zárásakor, hogy Józsi hátranéz, és bejelzi, hogy itt a vége.

O. J.: A Parno Grasztban a gyerekeim zenélnek, meg a családom más tagjai, őket én tanítottam. Úgy születnek a dalaink, hogy megírom valamennyire őket, elkezdem játszani, és mindenki beszáll, épp azzal, amit érez. És 99 százalékban ezek jók szoktak lenni. Így aztán a színpadon is képesek vagyunk improvizálni. Bármilyen dalt elkezdek, be tudnak szállni, még akkor is, ha nem is próbáltuk előtte. Lehet, hogy a szövegben la-lázunk, kamuzunk kicsit, de a zene tuti jó lesz. Ezt azért a Betyárokkal nem lehet megcsinálni. De fejlődnek! A legutóbbi próbákon azt vettem észre, hogy ha elkezdtünk örömzenélni, szépen sorban ők is beszálltak. Ők is hajlanak az improvizációra. 

P. M.: Mi szeretjük ezt próbán, csak koncerten nem.

O. J.: Én úgy vagyok vele, hogy a zenében nincsenek szabályok. Ha egyszer valami jól szól, akkor az hadd menjen.

Mit szóltak a Parno Graszt tagjai ahhoz a színpadi show-hoz, amit a Betyárok művelnek? Főleg Kakas őrjöngéseihez?   

P. M.: Ja, én vagyok a zenekar őrjöngő embere, vagy mondhatni, bolondja.

Ha így civilben beszélgetünk, ez egyáltalán nem látszik. Mintha egy másik ember lenne a színpadon, mint aki itt ül most velünk. Aki egyébként közgazdász, aki egyedi módon, nagyon tudatosan és hatásosan menedzseli is a zenekart. A színpadi őrjöngés kizárólag egy jól kitalált show-elem?

P. M.:  Mind a kettő én vagyok. Persze, show-elem a színpadi őrjöngésem, de amit a koncerten csinálok, azzal kiadom magamból a heti feszültségem. Halál nyugodt ember vagyok általában, de ehhez kell ez a fajta feszültséglevezetés. A koncertekre egyébként mindig fel kell pörgetni magunkat, nekem különösen, de ezt már rég nem alkohollal tesszük. Volt, hogy fekvőtámaszoztunk, volt, hogy hallgatunk mindenféle bulizenét. Szerencsére a zenénk, meg az, hogy barátokkal játszom, eleve fel tud pörgetni. Ha elkezdődik a Megjöttek a fiúk, rögtön visszajön a tinédzserkorom.

Fazekas István

O. J.: Szokták írni nekünk, hogy „rángassátok már le a színpadról azt a félmeztelen, részeg embert”. Soha nem írok vissza ezekre, nem állok le vitatkozni, de néha szívesen tudtukra adnám, hogy néha mi sokkal jobban be vagyunk rúgva, mint a Betyárok. Egyébként, amikor Kakas megnősült és megszületett a gyereke, kicsit visszavett ebből az őrületből, én meg attól féltem, hogy meg fog komolyodni, és elveszítjük ezt a nagy bohócot a színpadon. Ha nem lenne meg az az ember, aki ekkora hatással van a közönségre, az nagyon nagy hátrány lenne.

Nyilván megvan a cigányzenét kedvelők tábora, és van a punkot kedvelők tábora. Hogy jön össze ez a kettő? Mit szólnak a Parno Graszt-rajongók a pogózó Bohemian Betyars-rajongókhoz?

P. M.: Fura volt nekik. Volt olyan koncert, ahol Józsinak be kellett mondani, hogy ne aggódjatok, ők ezt úgy hívják, hogy pogó, ők így mulatnak, ti nyugodtan táncoljatok mellettük. Náluk a fiúk csalogatják magukhoz a lányokat, akik aztán egymással táncolnak, nálunk meg megy az őrjöngés. Ezt azért nehéz volt megértetni az emberekkel.

O. J.: De sikerült. Most voltunk nemrég Pécsen, ahol nagyon vegyes volt ilyen szempontból a közönség, sok cigány is eljött. Középen ott pogóztak vadul a bohémesek, akik nem akartak ebbe beszállni, azok kijjebb táncoltak, vagy csak élvezték a zenét. El volt mindenki. Valahogy összehozza ezeket az embereket a közös produkciónk. Lehet, hogy az elején, egy-két számnál még furcsállják a helyzetet, de olyan energiát, lüktetést kapnak, hogy nem bírják ki tánc nélkül. 

Fazekas István

P. M.: Az eleve egy üzenet, hogy mi együtt vagyunk fenn a színpadon, cigány, nem cigány, punk és népzenész, ölelkezünk, szeretet járja át az egészet. Ezt látva ők sem fognak balhézni. És mind a két zenekarnak hozott egy új közönségréteget ez az együttműködés. Egy ilyen buli a legkisebbtől a nagymamáig terjedő korosztályt felölelő családi örömünnep. Az aréna is biztos, hogy ilyen lesz.

A közös zenélésnek van egy olyan felvállalt üzenete is, hogy bontsuk le az előítéleteket, „cigányok, magyarok: éljünk együtt békében, mulassunk együtt”? 

O. J.: Mindenképpen. Az összes ilyen zenei kollaborációnkkal ezt szeretnénk üzenni. Volt ilyen a Betyárokon kívül például Pogány Indulóval, a Magna Cum Laudéval, a Bagossy Brothersszel is. 

P. M.: És mindez közben nincs is kimondva, nincs szájba rágva. A szövegekben itt-ott, árnyaltan persze ott van az elfogadás, de ennyi elég is.  

O.J.: Egyszerűen csak az van, hogy együtt vagyunk, együtt zenélünk, jól érezzük magunkat a színpadon. Nosza, tegyétek ti is ezt!  

Mintha most egy csendesebb időszak lenne a cigányokkal szembeni előítéletekkel kapcsolatban.  Ti is ezt érzitek?

O. J.: Azért ez mindig van, most is van. Csak most el vagyunk foglalva háborúval, Trump visszatérésével, Magyar Péterékkel, egyebekkel. 

P. M.: Most valóban nem nagyon vannak olyan nagyobb port kavaró hírek, mint amikor nem engedték be egy diszkóba a Parno Graszt tagjait. De azért sok helyen, a hétköznapokban ez egy állandó probléma.

A Parno Graszt Paszabon, egy kis szabolcsi faluban alakult, nem is tudni mikor lett a muzsikálásokból aztán zenekar. Mindenesetre ez egy családi projekt. A Bohemian Betyars tagjai gimnázium óta zenélnek együtt, de közben sokáig egy albérletben is laktak, igazi mély baráti társaságnak mondható, már-már ez is egyfajta családi hangulatot feltételez. Ez a családi felállás segíti vagy nehezíti a hosszú távú együtt zenélést? 

O. J.: Segíti. Itt együtt csinálunk, együtt érünk el mindent. Amit teszünk, a családért tesszük. 

P. M.: Van azért azzal időnként probléma, hogy a legjobb barátaimmal dolgozom együtt, akik olyanok, mintha a testvéreim lennének, de ez akkor is a világ legjobb dolga. Ha valakinek valamiről más véleménye van, akkor nincs olyan, hogy „csősztök, én leléptem, csináltok, amit akartok”. Itt addig kell beszélni, vitatkozni, amíg meg nem születik valami kompromisszum. Ahogy egy családban szokott történni. A végén meg kell egyeznünk, és meg is egyezünk, mert imádunk zenélni. 

O.J.: És most már ez a két zenekar nagy közös családjára is igaz.

A családiasság mellett az is egyfajta párhuzam a két zenekar pályájában, hogy mind a kettő már rég járta a világ színpadjait, fesztiváljait, amikor aztán végre itthon is befutott.

Fazekas István

P. M.: Nagyon durva turnékat nyomott le a Parno Graszt is, mi is külföldön. Szerintem mind a ketten elmondhatjuk, hogy ha bárhol a világon felmegyünk a színpadra, két-három szám után mindenki rájön, hogy miről szól a zenénk, és már megy is a tánc. 

Az arénakoncerten lesz egy Parno Graszt-, egy Bohemian Betyars-blokk, és egy közös blokk? Vagy hogy épül fel a koncert? 

P. M.: Egy jó kétórás bulira kell számítani. Összesen két dalt játszik majd a Parno is magában, és mi is. A többi közös lesz. Beszállnak fúvósok, hogy egy kicsit még ráerősítsenek a tizenkét zenészre. Eljátsszuk Pogány Indulóval a Székelykaput is, ami, ugye, az ő idei lemezén jelent meg, és abban szintén a Parno Graszt működött közre. Lesznek továbbá más vendégek, és velünk lesz az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes is. Igazi fieszta várható, mindkét zenekar életművéből a legjobb dalokkal.