Már nem a Miniszter félrelép a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar fim
Vasárnap délután lefutotta Herendi Gábor új filmje Kern András és Koltai Róbert 1997-es vígjátékát.
hvg.hu
„Ha szabad nagy szavakat használnunk: az elmúlt bő két és fél hónapban történelmet írtunk veletek. Bár mindig is bíztunk a Futni mentem sikerében – különben nem is tettünk volna meg érte mindent az elmúlt négy évben –, még pár hete is álomnak tűnt, ami ma valósággá vált” – olvasható a Futni mentem hivatalos Facebook-oldalán.
Kiderült, hogy Herendi Gábor – állami támogatás nélkül készült – romantikus vígjátéka nemcsak az utóbbi évek sok milliárddal megdobott gigafilmjeinek nézőszámát múlta felül, hanem most már minden, a rendszerváltás óta készült magyar produkcióét is.
Vasárnap délután köszöntötte a film a 662 964. nézőjét, ezzel megdöntötte az 1997-es A miniszter félrelép hivatalos nézőszámát.
Az alkotók ennek örömére a vasárnap megjelentek a Westend moziban.
„A Cinema City Westendben Herendi Gábor rendező, Ember Márk, Csányi Sándor, Tenki Réka és Trokán Péter színészek, valamint Berta Balázs és Kárpáti György producerek lepték meg a közönséget.”
Csütörtökön kerül a mozikba Herendi Gábor új, Futni mentem című filmje, amely az első igazi közönségfilm a mostanában kijött független produkciók között. Össze lehet-e hasonlítani a korábbi rekord-költségvetésű Kincsemet az új rekorder Most vagy soha! című filmmel? Tényleg egyfajta (független) aranykort jelez a rengeteg NFI-támogatás nélkül készült film?
A valaha volt legnézettebb magyar film az 1949-es Mágnás Miska, amire az adatok szerint több mint 9,8 millió néző volt kíváncsi. Ezt a rekordot egyelőre lehetetlennek tűnik megdönteni.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.