szerző:
hvg.hu

Az elmúlt héten tovább éleződött a két kereskedelmi csatorna közti nézettségi verseny, miután az RTL Klub által bedobott, Győzike főszereplésével készülő reality első adása a 18 és 49 év közötti közönség körében a második legkedveltebb műsor volt; csak a Sötét zsaruk tudták feltartóztatni az RTL sztárját.

Elképzelhető, hogy az idősebb korosztályt kevésbé érdeklik a zebramintás ruhakollekciók, hiszen míg a harsány Győzike és családja szereplésével készülő, a protagonista nevét viselő valóságshow első adása az AGB Hungary mérései szerint a múlt héten a fiatal nézők között második legnépszerűbb műsor volt, addig a teljes lakosságot vizsgálva csupán a huszonegyedik helyre került. (Megfigyelhető, ahogyan a 18-49-esek Győzikére gyűltek a tévék elé, de a nagyobb merítés, a teljes népesség inkább akkor rebbent szét, vagy kapcsolt át inkább.)

Az RTL Klub mindenesetre jól kezdte az elmúlt hetet, hiszen délután fél hattól Győzike nyugovóra téréséig minden műsoruk nagyobb nézettségnek örvendett, mint a legnépszerűbb TV2-s műsor, Bagi és Nacsa paródiashowja (1,3 millió néző, köztük hatszázezer fiatal). Változást a hétköznapok sem hoztak: a heti összes Barátok közt-epizód bekerült a hét húsz legnézettebb műsorszámának listájára, ahol Vágó István még három adással szerepel, mindeközben a Jóban-rosszban körülbelül 1,2-1,3 millió nézőt érdekelt naponta (köztük 480 ezer 18-49-est). 

Érdekességet hozott a szerda, a korábban szombat esténként jól futó, most azonban helyét a megasztároknak átengedni kénytelen Csaó Darwin! először került szembe az Esti Showderrel, s bár a teljes népességen belül Fábry 1,47 millió nézője 142 ezerrel több, mint Bochkoré, a 18 és 49 év közötti, kereskedelmi szempontból fontosabb korcsoportban az RTL Klub sztárja csak 8 ezer érdeklődővel tudott többet felmutatni, mint vetélytársa.

Pénteken megdöbbentően sokan nézték, amint Friderikusz Sándor könyvelője húszmillió forintot nyer az Áll az alku című vetélkedőben: a Gundel Takács Gábor vezette műsor kétmillió nézővel minden korosztályban a legnépszerűbb pénteki adás volt. A TV2 szombaton folytatta a menetelést, bár a statisztikából az is kitűnik, a teljes lakosság körében a Tények volt a nap csúcspontja, s mire a Megasztár elkezdődött, már 360 ezerrel kevesebben nézték ezt a csatornát. Az RTL Klubon a tehetségkutatóval egyidőben sugárzott Vitathatatlan című amerikai-német akciófilm a fiatalok között jobban is szerepelt. Vasárnap a Napló helye – úgy fest -, megingathatatlan, igaz, a 18-49-eseket a Men in black - Sötét zsaruk című akcióvígjáték Sváby Andrásnál is jobban érdekelte. Az MTV Szuperbulija ezúttal a playback-hangzás 1,2 millió kedvelőjét ragasztotta a képernyő elé, míg a – többek között - Bácskai Tamás ügynökmúltjával foglalkozó Friderikusz Sándor 816 ezret.

A két csatorna közti verseny sokat emlegetett kiéleződését bizonyítja, hogy az RTL Klub az év hatodik hetében az egész adásnap egy műsorpercre jutó átlagos nézőszámot alapul véve átengedte az elsőséget vetélytársának, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kereskedelmi szempontból igazán fontos főműsoridős nézettségben továbbra is az RTL Klub mutat magasabb számokat.

hvg.hu Média

Jobban futott a Névshowr, mint a Jóban-rosszban

A TV2 frissen indult szappanoperája vasárnap jól kezdett, de az MTV varietéműsorát így is többen látták, tegnap pedig a Fókusz múlta felül a sorozatot. Az AGB Hungary nézettségi mutatói alapján az előző hét legnézettebb műsorai a Barátok közt és a Napló volt.

hvg.hu Média

Melyik főzőshow nyer a csatornák versenyében?

Az év ötödik hetének nézettségi mutatói nem hoztak számottevő változásokat az előző időszakhoz képest. De mi van azokkal a – legtöbbször szót sem kapó - műsorokkal, amelyek sem szakítani, sem bukni nem szoktak? Áttekintés.

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

Ön hány kattintásra van a sikertől? Tényleg elég hozzá kattintgatni?

Ön hány kattintásra van a sikertől? Tényleg elég hozzá kattintgatni?

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF

"Aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, csatlakozzon!" - egyesületként folytatja az ADF