szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A források függvényében indul a Magyar Televízió (MTV) közéleti csatornája, amelyet múlt heti ülésén vett nyilvántartásba a médiahatóság - közölte Holub Katalin, az intézmény szóvivője.

"Jelenleg tárgyalunk a kormányzattal a finanszírozásról" - mondta további részletek közlése nélkül. Ismertetése szerint továbbra is a korábbi sajtóinformációkban szereplő, mintegy 600 milliós költséggel számolnak az idei évre, az új csatorna jövő évi büdzséjéről azonban még nincsenek becslések. 

A szóvivő szerint az új adó műsorterve, belső struktúrája az indulás előtt lesz megismerhető; "most gőzerővel folyik a tervezés, műsorelemzés, forrásépítés" - tette hozzá.

Rudi Zoltán tavaly márciusi elnökké választásakor beszélt arról, hogy a nemzeti főadó mellett tematikus közéleti, nosztalgia-, kulturális és sportcsatornák megteremtését tervezi az MTV. Az elsőként jelentkező hírcsatorna startját megválasztása után 2005-re ígérte, később idén márciusra tervezték annak debütálását, majd szeptemberre csúszott ez az időpont.

MTI Média

Minősítik az MTV arcait

Szeptembertől nem jelenhetnek meg a Magyar Televízió (MTV) adásaiban azok a képernyős arcok, akiknek a teljesítménye nem üti meg a szükséges szakmai színvonalat.

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Már a TikTokot is ellepték a csalók, akik a gyerekek adataira pályáznak

Már a TikTokot is ellepték a csalók, akik a gyerekek adataira pályáznak

Nagy Márton már készíti az újabb árréskorlátozást, a zsebkendő, a tusfürdő és egyéb háztartási cikkek is érintve lesznek

Nagy Márton már készíti az újabb árréskorlátozást, a zsebkendő, a tusfürdő és egyéb háztartási cikkek is érintve lesznek

Rakétatámadásokat hajtott végre India Kasmírban és Pakisztánban

Rakétatámadásokat hajtott végre India Kasmírban és Pakisztánban