szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar sajtó napjával összefüggésben osztja meg gondolatait a Médiablog szerzője arról, hogy a magyar újságírás milyen helyzetben van és milyenben lesz.

Március 15-én nem csak a forradalmat és a szabadságharcot ünnepeljük, hanem a sajtó napját is, ugyanis ekkor nyomtatták az első szabad magyar sajtó termékeit: a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. A blogger szerint nehéz megjósolni, hogyan alakul a napilapok helyzete a választások után. Feltételezi, hogy az ellenzéki szerepkörbe kerülő Népszabadság szakmailag jobb, anyagilag nehezebb helyzetbe kerül. A Magyar Nemzet a hét (vagyis nyolc) szűk esztendő után fellélegezhet, ráadásul az elszámoltatás akkor is bőséges témát biztosít számára, ha csak verbális szinten valósul meg - olvasható. A blogger további véleményéért látogasson el a Médiablogra.
hvg.hu Napi merítés

Újságírók digitalizálódása

A Médiablog szerzője szerint eljött az idő, amikor már a hagyományos publikáláshoz legmakacsabbul ragaszkodó kiadók is keresni kezdik a menekülés irányát, érdekelni kezdi őket a web.

hvg.hu Napi merítés

Kölcsönzött ötlet az újságírásban

Néhány héttel ezelőtt bejárta világsajtót az a hír, amely szerint a NYTimes webes felületén lévő egyik blog szerzője tetemes mennyiségű írást emelt át saját bejegyzésébe mások írásából. Ezzel kapcsolatosan mondja el véleményét a Médiablog szerzője is.

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket

Egyre gyorsabban kapkodják el a budapesti paneleket