Orbán itthon nem bölcsnek, hanem erősnek akar látszani

Orbán itthon nem bölcsnek, hanem erősnek akar látszani

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A beszéd arról szólt, hogy idehaza úgy adja el a Strasbourgban kötött kompromisszumot, mintha valójában semmiféle engedményt nem tett volna. Mert Orbán itthon nem bölcsnek, hanem erősnek akar látszani – véli a Véleményvezér blog szerzője.

Ahogyan az várható volt, az Európai Parlamentben a médiatörvény ügye teljesen elhomályosította a magyar EU-elnökség témáit. És amit szintén lehetett sejteni – hiszen a történet máshogyan nem nagyon végződhetett –, Orbán Viktor engedett az európai nyomásnak. Sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy amennyiben az Európai Bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor „a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog.” Persze, aki csak Orbán beszédét és a vitában nyújtott szereplését figyelte, az pont az ellenkezőjét láthatta. A miniszterelnök beszéde ugyanis arról szólt, hogy idehaza úgy adja el a Strasbourgban kötött kompromisszumot, mintha valójában semmiféle engedményt nem tett volna – olvasható a Véleményvezér blogon. A teljes bejegyzés elolvasásához kattintson a blogra!