szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár győzelemnek indult, a líbiai példa óriási vereség a Nyugatnak. Éppen úgy, ahogy az az 1956-os magyar forradalommal történt: ráadásul látszólag ismét a világtörténelem eseményeinek véletlen egymásra torlódása alakítja szerencsétlen irányba a történéseket - olvasható a Véleményvezér blogon.

Mint Magyarországon 1956-ban, Líbiában is fiatalok keltek fel egy zsarnoki rendszer ellen. És csakúgy, mint egykoron mi, magyarok, a líbiai fiatalok is többnyire kézi fegyverekkel próbálnak harcolni a nehéztüzérség ellen. De nemcsak maga a helyzet, hanem az események menete is kísérteties hasonlóságot mutat. Először úgy tűnik, hogy sikerül a forradalmároknak felülkerekedniük, ám nagyon hamar kiderült, hogy – miként 1956-ban is ez volt a helyzet – külső segítség híján a szabadságharcosok mártírhalálra vannak ítélve.

A teljes bejegyzést elolvashatja a Véleményvezér blogon.

Hírszerző/FH Világ

Eltűnt a New York Times négy újságírója Líbiában

Eltűnt Líbia keleti részén a New York Times című amerikai lap négy újságírója, köztük egy kétszeres Pulitzer-díjas tudósító - közölte szerdán a Times. Közben a Guardian című brit lap főszerkesztője bejelentette, hogy a líbiai hatóság szabadon engedték egyik újságírójukat, akit két hete vettek őrizetbe. A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű sajtóvédő szervezet több mint negyven újságírók elleni támadást jegyezett fel Líbiában.

MTI Világ

Líbia: sokan meghaltak az adzsdábíjai harcokban

Huszonhat ember vesztette életét kedd óta a líbiai Adzsdábíja városában a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a kormányellenes lázadók összecsapásaiban - közölte szerdán a helyi kórház egyik orvosa.

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés