szerző:
MTI/AP
Tetszett a cikk?

Gyémántot távolítottak el egy drágakőtolvaj vastagbeléből Thaiföldön.

    Lenyelve próbált kicsempészni Thaiföldről egy ellopott gyémántot egy kínai nő. Őt és bűntársát, egy ugyancsak kínai férfit csütörtök este tartóztatták le a bangkoki Suvarnabhumi repülőtéren, miután az arcfelismerő rendszer azonosította őket egy Bangkok közelében tartott ékszervásár tolvajaiként. A pár elkérte a 6 karátos, 10 millió baht (77 millió forint) értékű drágakövet - mondván: alaposan meg akarják nézni -, és helyette egy hamisat adott vissza.
    A tolvajokat, akiket az érintett kereskedő is felismert, röntgenvizsgálatra kötelezték, amelynek során kiderült, hogy egy gyémánt lapul a nő bélrendszerében. A nő végül kénytelen volt beismerő vallomást tenni, sőt a vastagbéltükrözésbe is belement, miután az orvosok felvilágosították, hogy az idegen test kárt okozhat a szervezetében. 
    Lopott vagy csempészett drágaköveknek az emésztőrendszerben való elrejtése ritka, de nem ismeretlen bűncselekményfajta. 2012-ben a Dél-afrikai Köztársaságban egy 25 éves férfi 2,3 millió dollárra becsült összértékben 220 csiszolt gyémántot próbált így kicsempészni az országból, a johannesburgi repülőtér biztonsági rendszere azonban lebuktatta.

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód