szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Tasnádi-perben a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyben hagyta az első négy vádlottra, így a négy és fél év börtönre ítélt Tasnádi Péterre, valamint az erőszakos bűncselekmények miatt Szentpéteri Lajosra, Papp Csabára és László Attilára a Pest Megyei Bíróságon májusban kiszabott büntetéseket. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta az elsőfokú bíróságnak a maffiavádakat bizonyítottság hiányában elvető döntését is.

Tasnádi Pétert a bíróság első fokon 1997 és 1999 között elkövetett cselekmények nyomán önbíráskodás, súlyos testi sértés, illetve adócsalás vétségében találta bűnösnek, s nem jogerős ítéletével négy és fél év börtönre, valamint másfél millió forint vagyonelkobzásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság a büntetési tételek minősítését az említett vádlottak esetében kis mértékben korrigálta, a további három vádlott esetében a büntetéseket is enyhítette.
A Legfőbb Ügyészség az első fokon kiszabott büntetés súlyosbítását, tizenöt év szabadságvesztés kiszabását kérte "téves jogi minősítés és a vádlottak különböző bűncselekmények alóli felmentése" miatt. A vádlott ügyvédje ugyanakkor az ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését indítványozta - írja az Index.

Tasnádi Pétert 1999. szeptemberében tartóztatták le, és az első fokú ítélet kihirdetéséig előzetes letartóztatásban volt. Az első fokú ítélet után Tasnádit házi őrizetbe helyezték, de a Legfelsőbb Bíróság ismét elrendelte az előzetes letartóztatást, miután kiderült, hogy többször is megsértette a házi őrizet szabályait. (MTI)

A legnagyobb tragédiából merített erőt élete sikeréhez Luis Enrique

A legnagyobb tragédiából merített erőt élete sikeréhez Luis Enrique

Iggy Pop, Queens Of The Stone Age, Fontaines DC – idén is érdemes a Pohodát választani

Iggy Pop, Queens Of The Stone Age, Fontaines DC – idén is érdemes a Pohodát választani

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt