szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az éjszakai és a hajnali havazás miatt a Dunántúlon, továbbá Bács-Kiskun, Pest és Nógrád megyében valamennyi főút hókásás, latyakos, a mellékutak pedig havasak, a letaposott hótól síkosak.

Az országban hótól elzárt település sehol sincs, ám téli gumi nélkül nem ajánlatos útra kelni. Egyelőre a Dunántúl nagy részén 5-7 centiméter, Pest megyében és néhány dunántúli megyében 4-5 centiméter, a Dunától keletre pedig 2-4 centiméter a lehullott hóréteg vastagsága. Több helyen, így a 6-os főúton az érdi elkerülő szakasz nagy emelkedőjénél, továbbá a 10-es főúton Pilisvörösvár térségében a főváros felé haladó útpályán összetorlódtak a járművek, így csak lassan, araszolva haladnak.
Budapesten az éjszakai szórásnak köszönhetően a fő- és tömegközlekedési utak általában vizesek, latyakosak, de a BKV valamennyi járata közlekedik. A havazás a vasúti közlekedésben nem okozott fennakadást. A meteorológiai előrejelzések szerint nap közben további szórványos havazásra lehet számítani, néhol az ónos eső is gondot okozhat a járművek vezetőinek. (MTI)

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

A parlament fideszes többsége leszavazta a DK javaslatát a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről

A parlament fideszes többsége leszavazta a DK javaslatát a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Pintér Attila ismét elszabadult, a Kazincbarcika elleni meccs utáni őrjöngését videóra vették

Pintér Attila ismét elszabadult, a Kazincbarcika elleni meccs utáni őrjöngését videóra vették